KSz
2008. január 9., 20:23 e

Vállalná-e Ön egy az RMDSZ-MPP alapjain nyugvó politikai konglomerátum vezetését?

http://nemzetepito.wordpress.com/2008/01/07/oh-mondd-te-kit-valasztanal-rabonban

Ha nem én tetettem fel magamnak ezt a kérdést (becsszó nem!), akkor igen megtisztelő, kedves KSz, mind a kérdés, mind az elmélkedés. Nem tudom, ki vagy, de van legalább egy söröd, ha a való világban is találkozunk.

Egy biztos: az autonómia – annak minden formája, sőt a különböző formák ötvözete – régen szívügyem. Lehet, hogy megpályázhatnám a Székelyföld területi autonómiája iránt legtöbb affinitást mutató szórvány-magyar képviselőnek járó titulust.

De a kérdés nem erről szól. Az RMDSZ és MPP (vagy valami más, ha az nem válik be, illetve elfajzik) alapjain nyugvó politikai konglomerátum az összefogásnak valóban egy, az eddigi egypártrendszerű gyakorlattól teljesen eltérő kerete (kell legyen), amelynek hatékony működtetése nem egy karizmatikus és a nagytöbbség de főleg a szemben álló szekértáborok által elfogadott vezéren múlik. Megosztott politikai mezőben ilyenek nincsenek is, nálunk sem. Ha lenne ilyen, minden bizonnyal nem lenne megosztott a mi erdélyi magyar politikai elitünk, s annak nyomán a társadalom is (vagy fordítva, de ez a kérdés szempontjából mindegy). Talán nem tévedünk nagyot ha azt mondjuk, hogy jelenleg az RMDSZ-vezérkar által meghonosított és gyakorolt érdekképviselettel többé-kevésbé elvan a társadalom 60%-a, ennek a tábornak nincs igazából karizmatikus vezetője, de szimbolikus alakja kétségtelenül Markó Béla. A jelenleg 40%-os támogatottsággal bíró polgári-nemzeti tábor rendelkezik ugyan karizmatikus személyiséggel (Tőkés László), aki nem pártpolitikus, hadnagyai pedig mindeddig nem találták meg az igazi megoldást az alternatíva szervezeti megjelenítésére (talán most sikerülni fog, de erről máskor). A magyar politikai képviselet együttes fellépéséhez – minden olyan helyzetben, amikor az együttes fellépés imperativusz – tehát egy szilárdan megalapozott és nagytekintélyű egyeztető testület kell (ez lenne olvasatomban az EMEF) amelynek a határozatai ugyan ajánlás jellegűek, de aki azokkal szembe megy, az kiíratkozik a választópolgárok bizalmából. Ennek létrehozásában és működtetésében látok magamnak (is) feladatot, mert asszimetrikus módon ugyan, de kellő ellenségem és barátom van mindkét szekértáborban, hogy ne próbáljam meg ezt felhasználni. De igazából annak örülnék, ha megalakulna az EMEF és annak Tőkés és Markó lennének társelnökei, legalábbis addig, amíg bejáratódik a gépezet és bizonyítja életképességét.
Mindettől függetlenül, ha valakinek nem volt egyértelmű, hogy hol van a helyem, most, az EP-választások alkalmával ez világossá vált, még akkor is ha Jenő barátom szerint még keresem (mármint a helyem) és néha máshol szeretne látni, mint ahol vagyok.

Köszönöm a türelmet, erre a továbbiakban is szüksége lesz annak, aki megátalkodottan kiváncsi válaszaimra. Tehát:

# új széköly
2008. január 9., 17:24 e

Azokat az értelmiségieket, gondolkodókat, szóval, akik félrálltak vagy félre lettek állítva, hogy próbálják visszacsalogatni?
Hogy lehet az Rmdsz – ből kiiktatni a korrupciót, a gőgösséget…sokszor azt érzem, hogy olyan vagyok, mint egy kurva: amikor kell élvezzenek ( válsztások), akkor édesgetnek, amikor köztes van, akkor elfelejtenek… szóval mintha senkié sem lennénk….
Sajnos ilyen szempontból az Mpsz sem jobb semmivel….legalábbis jelenlegi álláspontok szerint…

Nem csalogatni kell a félreáll(ítot)t gondolkodókat és egyéb értelmiségieket (akit csalogatni kell, abból túl sok köszönet nem lesz), hanem lehetőséget teremteni, hogy azt tegyék, amihez értenek, amit szívesen csinálnak és értelmét is látják. Erre jó lehet egy életképes és reményteljes alternatíva. Reményteljes, vagyis elhihető róla, hogy valóban alternatíva, nem légvár, vagy nem ugyanaz mint az eddigi (“aceeasi Marie cu alta palarie”, ahogyan Bukarestben mondanák). De erről lásd Valakinek adott válaszom.
Ami a választók és választottaik közötti viszonyt illeti: kettőn áll a vásár. Manapság egy tudatos választó változatos technikákkal követheti választottja munkáját és jelezhet neki vissza. Egy igazi képviselő igényli is ezt. A legegyértelműbb jelzés azonban a szavazat vagy annak hiánya. Egy plurális társadalomban a pártjával vagy képviselőjével elégedetlen szavazó váltani szokott. Nekünk, erdélyi magyaroknak mindeddig nemigen adatott meg a választás ilyen fokú szabadsága, ezután talán másképp lesz. Hogy az MPSZ/MPP ebből a szempontból jobb-e a Deákné vásznánál, azt igen kevéssé tudhatjuk, mert az egy Udvarhelyt leszámítva nemigen kapott lehetőséget, hogy hatalmi helyzetéből adódó gőgössége és egyéb hasonló tulajdonságai megnyilvánuljanak. Tehát óvatos optimizmusra és megelőlegezett bizalomra bíztatlak, kedves Új Széköly, de azért legyél résen a rokon ősi mesterségeket gyakorlókkal.

# valaki
2008. január 9., 17:15 e

Kétség sem fér hozzá, úgy az RMDSZ, mind az ellenzék hosszú távú túlélésének egyedüli esélye, hogy fiatal, értelmiségi, pragmatikus politikusokat szerezzen: Fodor Imre és generációja például már nemigen fog semmilyen téren labdába rúgni, és szó ami szó, a mostani ötvenes-hatvanas nemzedék is csak nehezen tartja a lépést a korral.

Tény, hogy az ősszel Tőkésre szavazók közt vannak ilyen fiatalok, csak ők az üzleti szférában mozognak. Van-e valamilyen elképzelésetek arra, hogy őket bevonjátok a mindennapi politikai munkába? Látsz ebben fantáziát?

Kétség nem fér hozzá, igazad van, ami a fiatal, értelmiségi és pragmatikus politikusokat illeti. Hacsak a pragmatizmus a te szóhasználatodban nem értéksemleges ügyeskedést , bukaresti tájbasímulást jelent (remélem, nem erre gondoltál, ha már Valaki vagy!)
Ami a bevonást illeti, szerintem nekünk az lenne a dolgunk, hogy a jövőkép mellé – amiben eddig sem volt hiány, eddig is jó programszövegeket gyártottunk – intézményes keretet és lehetőséget teremtsünk a politikai szerepvállalásnak. Ezért fontos a Tőkés-kísérlet és annak győzelemre vitele: rést ütött az egypárti reménytelenség betonfalán. Van perspektívája a politikai szerepvállalásnak anélkül, hogy kénytelenek legyünk a jelenlegi becsontosodott és a román pártpolitikai csatákban hitét – talán egyebet is – vesztett “profik” szekerét tolni és elfogadhatatlan kompromisszumokat elfogadni.
Persz, megvan az esélye annak is, hogy ez a tábor jelenlegi vezető arcai – a polgári-nemzeti alternatíva – is elijessze a politikai szerepvállalást fontolgató fiatalokat, azáltal, hogy megkerülhetetlenségükben elállják a bejáratot és nem engedik belépni a várba a csatlakozni vágyó – a szójásszalámi ízét nem ismerő – újakat. Ezért jogos a kérdésed. Ezért, sajnos, aktuális az én aggodalmam is. Igen, látok benne fantáziát, ezért töltöm az időmet most is a válaszok bütykölésével.
Baráti üdv
TTT

# ferkó dániel
2008. január 9., 16:50 e

Tisztelt Toró T. Tibor!

Üdvözlettel: Ferkó Dániel

Kedves Dániel!
Nem könnyű a fa, amibe a fejszédet vágtad. Az RMDSZ-jelenség meglehetősen összetett és 18 év alatt szertefoszlottak és feledésbe merültek az induláskor szövögetett álmok és ideálok.
1. Tőkés László politikai jövője
Tőkés László annak az autonomista erdélyi magyar politikának a vezéralakja, amely a Bukarestnek való kiszolgáltatottság minimalizálására, saját erdélyi magyar közjogi intézményes keret megteremtésére törekszik. Az autonómiák – személyi elvű (kulturális) és területi alapú, illetve ezek gondos ötvözete – közjogi státusát törvénybe foglalni a Román Parlamentben kell, de az ehhez szükséges többség megteremtésének színterei nem csak Bukarest, hanem Budapest, Brüsszel, illetve egyéb nagyhatalmi központok és intézmények.
Tőkést ismertsége, következetessége és elkötelezettsége leginkább a brüsszeli és külpolitikai szerepre predesztinálja, ezért fontos a mostani győzelem az EP-választásokon, hiszen most az EP-képviselői mandátum legitimációjával és az általa kínált lehetőségeket kihasználva tematizálhatja és nemzetköziesítheti a csupán belpolitikai eszközökkel megoldhatatlan erdélyi magyar autonómia ügyét. Ez pedig hosszútávú feladat, nem csak erre a másfél éves rövid mandátumra korlátozódik.
2. Tőkés és az RMDSZ viszonya
Pontosítanék, mert szerintem téged inkább ez érdekel: a Tőkés nevével fémjelzett és az intézményesülés (MPSZ/MPP, EMNT, SZNT) konszolidációs szakaszába lépett autonomista politizálás és az RMDSZ vezetői által megjelenített Bukarest-központú, a román végrahajtó hatalommal való kooperációban (ennél rosszabbul cseng a kollaboráció kifejezés de legyünk jóhiszeműek) érdekelt politika viszonya, netán elegye. Ebből a szempontból fontos tudni azt is, hogy Tőkés az autonomista tábor igazából egyetlen integráló személyisége és ikon-embere, de – Orbán Viktortól eltérően, aki az anyaországban a polgári-nemzeti oldal szellemi vezetője és egyben a FIDESZ erőskezű menedzsere is – mindeddig idegenkedett a pártpolitkai szerepektől.
A november 25-i EP-választás számszerűsített egy arányt (megközelítőleg 40% vs. 60%) a két politikai gondolkodásmód között, ami a jelenlegi román választási rendszer ismeretében imperatívusszá emeli a tárgyalást, sőt, ennél többet, a megegyezést, illetve egy olyan együttműködésen alapuló többszólamúság kialakítását, amely növeli a politkai képviselet hatákonyságát. Ez viszont nemcsak szemléletváltást feltételez a jelenlegi vezető RMDSZ-elit részéről, hanem egyben rendszerváltást is, amire mindeddig képtelen volt. Ezért a földhözragadt pártpolitikai logika keresi a kibúvót. Szerintük ennek a 40%-nak jelentős hányada Tőkés László – a ’89-es forradalom hőse – személyes karizmájának köszönhető, amely nem ismételhető meg pl. az önkormányzati választásokon, ahol nem Tőkés a jelölt, hanem RMDSZ vagy MPSZ/MPP pártidentitással is rendelkező többé vagy kevésbé elfogadott személyek. Tehát nem is kell megegyezni, essünk egymásnak, aztán majd meglátjuk, hátha nem is kell megegyezni a másikkal, valamelyik fél elhalálozik a küzdelemben, a talponmaradt pedig megegyezik sajátmagával.
A közeljövő – és benne Tőkés és az RMDSZ viszonya – tehát attól függ, hogy a Tőkés EP-jelöltségének támogatásában és egy sikeres választási kampányban összekovácsolódott, de amúgy elég megosztott autonomista tábor képes lesz-e erre az RMDSZ-közeli elemzők által folyamatosan tematizált, de attól még égetően aktuális és valós kérdésre jó választ adni: olyan intézményes – a helyhatósági választásokon jogi szempontból is aktív szereplőként fellépni tudó – megoldást találni, amely bírja a Tőkés László és csapata bizalmát és ezáltal a polgári-nemzeti tábor többségének a támogatását. A régóta vajúdó, de most a hivatalos pártstátusának elismerését bármely pillanatban váró MPP lehet egy ilyen megoldás, ha a román párttörvény igen szigorú feltételeinek teljesítését sikerrel levezénylő MPP-elit rendelkezik a kellő bölcsességgel és önmérséklettel, hogy nem éljen vissza a pecsét birtoklásából származó helyzeti előnyével.
Amennyiben a polgári-nemzeti tábor megnyugtatóan rendezi sorait, az RMDSZ vezérkarának tárgyalási kedve exponenciálisan megnő és megalakulhat az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (erről a Krónikában és a Transindexen olvashatsz).
Én ebben bízok és ezen munkálkodok. Remélem, nem cáfol rám a történelem.
Ha ezzel tudtam egy kicsit segíteni szakdolgozatod megvédésében, annak örülnék. De talán másnak sem- magamnak sem – hiábavaló mindezen gondolatokat újra és újra kimondani.
Sok sikert
TTT

# anonymus
2008. január 9., 15:47 e

Az RMDSZ ellenzéke gyakran hangoztatja a demokráciát, mint elérendő célt (ellentétben az RMDSZ-ben uralkodó önkényuralommal, diktatúrával, stb.). Csakhogy a választás szabadsága (figyelem, MPSZ-szlogen) az MPP jövendőbeli elnöki tisztségével kapcsolatban fel sem merül, szó sincsen arról, hogy a küldöttek választanák majd meg az elnököt az alakuló kongresszuson. Szász Jenő miután nem győzi szidni emiatt az RMDSZ-t, ugyanúgy saját különbejáratú pártjaként kezeli az MPP-t, mint Markó. A kérdés: jó ez így? Ez az alternatíva, az éledező romániai magyar demokrácia?

Rövid válasz:
Ha így lesz, nem jó lesz így. De ez már igazából a pártok – RMDSZ, MPP – belügye lesz. Mármint a belső demokráciadeficit vagy éppen túltengés.
Hosszabb válasz:
Míg az RMDSZ egyedül létezett az erdélyi magyar politikai piacon, mint minden magyarok szövetsége, akkor a demokráciát, illetve annak egyik fontos elemét, a pluralizmust – a választás szabadságát – a szervezeten belül kellett (volna) biztosítani. A belső szervezeti demokrácia az önkormányzati szerkezet szerint elképzelt és felépített Szövetség esetében minőségileg más, mint egy párt szervezési és működési szabályzatában meghatározott keret: ebben a közösség minden tagjának lehetőséget kellett (volna) nyújtani, tagsági könyvtől függetlenül, hogy részt vehessen a döntés és a végrehajtás felelősségében. Úgy tűnik, ez nem sikerült. Az RMDSZ pártosodásának egyenes következménye – és, ha tetszik, egyben bizonyítéka is – egy másik párt megjelenése. Az MPP hivatalos bejegyzésével lezárul egy korszak az erdélyi magyarok politikai képviseletének fejlődéstörténetében (a szervezetileg egységes képviselet korszaka) és új kezdődik. Hogy ez milyen lesz? Nem tudom. Legfeljebb csak azt, hogy én milyennek szeretném.

Innen kezdődően a politikai szereplők a pártok, illetve azok tisztségviselői. A közöttük levő viszony – a játékszabályok – olyan, mint általában a romániai pártok között. Ezeket részben a törvények, részben a társadalom elvárásai határozzák meg. Ha azt szeretnénk, hogy a mi magyar pártjaink között sajátos – a magyar közösségi érdeknek leginkább megfelelő, hol együttműködési, hol konkurenciális – viszony legyen, akkor új szerződést, új szövetséget kell kötni. Jelenleg ez még nem született meg. Ezért szorgalmazom mindúntalan egy olyan fórum létrehozását (Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum), amely képes ennek alapjait lerakni és működését felügyelni. Ez lenne az én olvasatomban a rongyos és deficites régi helyett az új és éledező magyar demokrácia kerete.
Egyelőre ennyit róla, kedves Anonymus. Részleteire, ha van rá igény, később még visszatérhetünk.

# Csaba
2008. január 9., 15:33 e

minden tiszteletem önnek. csak azt nem értem miért akarja tönkretenni az RMDSZ hierarchiaját. az RMDSZ bizonyitott, az MPSZ még nem. kérem maradjon hű magyarságához (mint ahogy eddig) és ne játszodjon össze a Tőkéssel! Vesszen Tőkés! Éljen az RMDSZ!

Kedves Csaba!
Igaza van. Éljen a hierarchia! Éljen a Párt! Vesszenek a pártütők, a klerikális reakció és a frakciózók!
Komolyabbra fordítva a szót:
1. Az RMDSZ régi-új vezérkara valóban bizonyított: az egykori Szövetséget már csak pártként képes működtetni, igazi sokszínű és többarcú, többszólamú szövetségként már nem.
2. Az MPSZ még nem bizonyított, nem is kapott igazi esélyt erre.
3. Mindkettőre szükség van egy kiegyensúlyozott politikai képviselethez.
4. Maradok, mint ahogy eddig.

Tisztelettel

TTT

Barátaim hosszas – közel 20 hónapos – unszolása, no meg a transindexes csapat által felajánlott új és politikusnak csábító kommunikációs környezet (az Üzenőfal) eredménye ez az újrakezdés. Próbáljuk meg, hátha születik belőle valami hasznos.

Mivel nem vagyok igazi blogger, könnyebb konkrét kérdésekre válaszféléket adni, mint rendszeresen bölcsességeket termelni. Igyekszem többé-kevésbé rendszeresen jelen lenni, és minden feltett kérdésre valamilyen módon reagálni. Ha ez nem történik az elvárt mélységben és sebességgel, kérem a megértést (ennyire tellett) és a türelmet.

Hajózni kell, induljunk tehát!

# új széköly
2008. január 10., 11:17 e

mikor és hol lesznek a válaszok??

Hic et nunc, csak szerre…

Tisztelt Tóró Tibor!
Sok pletykát lehet hallani, hogy ki nem engedte meg, hogy kiegyezés szülessen Tőkés és az Rmdsz között, úgymint, hogy személy szerint Szász Jenő! Mi az igaz ebből??
Ahogy előttem levő is feltette a kérdést, engem is érdekelne, hogy tudják támogatni Szász Jenőt abban, hogy saját maga részére egy pártot alapítson és pontosan ugyanazt tegye, mint Markóék amit tesznek, és amit oly nagy vehemenciával támad….
Ez az ember 15 évvel ezelőtt egy kis emberke volt, de egy ideje nem lehet felérni hozzá…szóval elszállt…jó ez Önöknek??

Az RMDSZ és külső-belső ellenzéke közötti tárgyalás természetrajzáról és a megegyezés hiányának valós okairól sokat írtam és beszéltem az elmúlt hónapokban, de úgy látszik, mégsem eleget. Referenciaszöveg a Krónika múlt év szeptember végi Szempont mellékletében megjelent elemzés, de a részletek iránt érdeklődő elolvashatja még a november közepén született, Markónak Bélának címzett Nyílt választ (kis keresgélés után a Transindex archivumában is megtalálhatók). Az általánosságokban kimerülő, helyenként a becsületsértés határát súroló vádaskodásokon túl, amelyek kis empátiával a heveny elektorális és posztelektorális láz számlájára írhatók, sem a tárgyalások során aktív szerepet vállaló nehézfiúk (Markó Béla, Kelemen Hunor, Borbély László), sem a hivatásos vagy műkedvelő rezonátorok nem tudtak érdemi fogást találni a tényeken, így igazi cáfolat még nem született. Jenő szerepének túldimenzionálása – amint kikapja az megegyezési nyilatkozatot éppen aláírni szándékozó Tőkés kezéből a tollat – szerves része volt az RMDSZ kommunikációs stratégiájának, ugyanúgy, mint az az állítás, hogy az ellenzék amúgy elrugaszkodott igényeinek 95%-át bevállalták, de a 105% sem lett volna elég. Hunor próbálkozott érzelmi húrok pengetésével – József Attila-idézet, moralizálás, egyebek – de azon túl, hogy felcsigázta az olvasó szekus-lehallgatásokon szocializálódott érdeklődését a tárgyalások szó szerinti jegyzőkönyve nyilvánosságra hozatalának beígérésével, nem tett hozzá újabb tényeket az általam már leírtakhoz, így szövege irodalmi munkásságának szerves része marad, de politikatörténeti szempontból nem bír különösebb relevanciával. Ennél többet nem tudok a sztorihoz hozzátenni. Talán mégis valamit: a felismerést, hogy a megszólalásaim által okozott felháborodás-sorozatban vannak őszinte hozzászólások is. Tényleg, a 15 év alatt kialakult szokásjog – mind a döntéshozatal, mind a források feletti rendelkezés kizárólagos joga, vagyis a politika kemény részeit érintő témák – olyan természetes dogmává kövesedett, hogy egyesek – az őszinték – el sem tudnak képzelni olyan politikai berendezkedést, amelyben ezen a jogon valakikkel intézményesen, nem mutyizva, osztozni kell. Civil társadalom, power sharing, pluralizmus, ugyan már… Ebből a szmpontból Szász Jenő szerepe tényleg nem volt meghatározó, ő csak a tőle megszokott jó ütemben lovagolt meg egy tőle függetlenül a ma már ismert végkifejlet felé tartó hullámot.

Ami a kérdés második felét illeti, vagyis, hogy jó-e nekünk Szász Jenőt támogatni magánpártjának létrehozásában és ha igen, miért nem, erre jó választ adni már izgalmasabb feladat, sőt, igazi kihívás. Elhagyva az amúgy kedvelt fejedelmi többest és csak a magam nevében beszélve, nem támogatom Jenőt magánpártja létrehozásában. Nem támogatom abban sem, hogy a markói úton haladva megismételje az elmúlt 18 év tévedéseit, csak jóval rövidebb idő alatt, eltanulva az előző évtizedek negatív tapasztalatát. Támogathatom viszont azt, hogy az MPP valóban az erdélyi magyar polgári-nemzeti tábor reprezentatív pártpolitikai eszköze legyen. Ezt neveztem a minap a nagyobb közérthetőség kedvéért Tőkés-pártnak. Amelynek támogatottsága az EP-választásokon közel 40%-os volt. Amely megismételheti, vagy akár felülmúlhatja ezt a támogatottságot az önkormányzati választásokon, amennyiben Tőkés-párt lesz a szó legnemesebb értelmében és hiteles, az autonómia ügye iránt elkötelezett, ugyanakkor rátermett személyeket állít csatasorba. És ebben a pártban helye és vezető szerepe kell legyen Szász Jenőnek, mint a székelyföldi politikai elit egyik markáns alakjának. Rátermettsége, képességei és polgármesterként 12 év alatt elkönyvelt eredményei okán. Hogy pontosan milyen szerepben, azt nem én fogom eldönteni.
Ugyanakkor az MPP jelentősen alul is múlhatja a jelenleg elkönyvelt támogatottságot, amennyiben – az RMDSZ-vezérkartól eltanult technikákkal nem a Tőkés László által megjelenített politikai program fundamentumára építkezik, vagy idegen érdekek kiszolgálójává válik. Ez azonban nem egyedül Szász Jenőn, rajtunk is múlik. Mindazokon, akiknek szívügyük az erős, kiegyensúlyozott és hatékony politikai képviselet.

Captatio benevolentiae:
“Szegény ember elve, haj:
A bloggolás is elmebaj” –
Szilágyi Domokos után aktuálisan. Van benne valami. Vagy inkább drog?

Hétfőn (április 10) este egyik liberális bizottsági társammal együtt átrándulunk a tett egykori színhelyére, a Védelmi Kollégiumba előadni a lopott holmit, vagyis okoskodni a nemzetbiztonságról. Előtte nem voltam elragadtatva az ötlettől, hiszen kis temesvári átszálással szinte egyenesen Budapestről érkeztem – fáradtan és mérgesen – Bukarestbe. Aztán élvezni kezdtem a helyzet diszkrét báját, amint “radikál” magyar autonomista képviselőként a nemzetbiztonságban utazó intézmények káderpalántáinak a nemzetbiztonság aktuális kérdéseiről beszélhettem, beleértve a közösségi autonómiákat is (erről írtam 2002-ben szakdolgozatomat ebben az intézményben). Érdeklődve hallgattak, minden bizonnyal tudták, ki vagyok. Nem láttam ellenséges tekinteteket. Vagy csak gondosan leplezték? Nem hinném.

Kedden sikeresen megbuktattuk – az ellenzék egy része közösen a kormánykoalíció egy részével – a Gyes-törvényt a Képviselőházban. Pontosabban sarkalatos törvényként nem kapott elég szavazatot a kormány erre vonatkozó sürgősségi rendelete. Ez a román törvényhozás egyik jellegzetes paradoxona: a parlament el sem fogadja, el sem utasítja, marad tehát érvényben a kormányrendelet. Ennek alapján jogos a kérdés: minek ide Parlament? Ami viszont a tartalmát illeti, kaptunk néhány hónap haladékot, hogy a diszkriminatív rendelkezéseket eltávolítsuk belőle. Például azt, hogy a GYES feltétele a szülő legalább egyéves munkaviszonya a gyerek születése előtt, vagy az, hogy a negyedik gyerektől felfele már nem jár. Értem én a rációt, ami mögötte van, csak éppen elfogadhatatlannak tartom. Nem az én területem ugyan, de örömmel tapasztalom magamon, hogy fel tudok rajta háborodni.

Közben figyelmem folyamatosan az anyaországi történéseken. Levélváltás ürügyén Dávid Ibolya és pártja szinte nyíltan a baloldalnak kampányol. Amerre járok, akivel beszélek, mindenki háborog, aláír, megkér, hogy továbbítsam keresetlen üzenetét odaátra. A FIDESZnek, hogy ne hagyja magát, Ibolyának, hogy szégyelje magát, Gyurcsánynak… Ezt inkább nem írom le, nem bírja meg a képernyő, vagy a merevlemez. Jó, nem mindenki. Például a MASZOLnak nyilatkozó erdélyi “mértékadó” értelmiségiek arisztokratikusan tartják az egyenlő távolságot a jobb és a mégjobb (vagyis bal) között. Csak a távolságot mérő instrumentum nem azonos mércével mér, így jön ki nekik az azonos távolság. Nem tudom, miért nem lepődök meg ezen.

Szombaton kint jártam Gátalján és Gyéren az árvíz közelében. A gyériek sikeresen bírálták felül a prefektúra okos válságszakértőit, akik a Temesen Csávosnál, a szerb határ közelében ellenőrzöttnek gondolt módon gátat akartak szakítani a nagyobb károkat elkerülendő. Végül nem került rá sor. Ezt megúsztuk, de hogy a következő árhullámkor mi lesz, a jóisten tudja. A helyszínen járva az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy most a helybeliek tudták jól. Szomorú, hogy mennyire nem tanultak az illetékes intézmények a tavalyi katasztrófából.
Gátalján a Berza ismét megmutatta, hogy ezentúl minden évben számolni kell vele. A Magyar utca most is víz alá került, de a házakba most nem jutott a vízből, annál inkább az ijedtségből. A szigetfalvi tiszteletessel bejárjuk az ár altal megérintett helyeket, míg magyaráz, mintha ismét jönne a hullám.

Aztán kitör a Húsvét. Mint az utóbbi években, most is Lugoson vagyunk, az egyész család. Jó együtt lenni ismét.

Bizony felgyűltek az adósságok, a hazai és nemzetközi helyzet közben fokozódik, nem vár a lusta bloggolóra. Nézegetem a határidőnaplót, próbálom utolérni magam.

Rég volt (csütörtük, március 30) és rég nem téma már – míg a felsőház nem teszi ismét azzá – az Emanoil Gojdu/ Gozsdu Manó Közalapítvány létrehozására vonatkozó kormányközi megállapodás alsóházi ratifikációja. Pontosabban ennek kudarca. Egyes értelmezések szerint éppen az én szavazatom hiányzott hozzá. Szerintem nem csak az enyém, de az kétségtelen, hogy az hiányzott: nem nyomtam se igent, se nemet. Ellenállásom mögött csak részben érhető tetten határozott meggyőződés, bár a szavazás előtt néhány perccel még pontosan tudtam, hogy tartózkodni akarok. Aztán a teremben uralkodó hangulat elbizonytalanított, így lett belőle “szavazástalanság”. De erről már vallottam a Transindex riporterének. Nem az eredmény zavar – kétségtelen, hogy a kétoldalú megállapodás diplomáciai megalapozása eléggé gyurcsányos-tariceanus felületességgel történt – hanem a bizonytalankodás. Tanulság a jövőre nézve: higgadt elemzés, következetesség. bármilyen is a külső környezet.

Az április 2-i vasárnapon időközi polgármesterválasztás volt Fényen és a hozzá tartozó Torontálkeresztesen. A községnek alig egyötöde magyar, mégis eddig magyar polgármestere volt az egykori néptanácselnök személyében, FSN/PDSR/PSD szinekben. Ki tudja hányadik mandátuma a tavalyi árvíz utáni zűrzavarnak esett áldozatul. Jelöltünk, Mészáros Pista – tulipános szerelésben – derekasan küzdött. Pénteken (március 31) a templomtéren kampányzártunk a Bokréta néptáncosaival, a fél falu meglepő lelkesedéssel és rendületlenül nézett-hallgatott minket az egyre erősödő esőben – igaz, éppen kenyérosztás készült, arra vártak. De azért minket is szerettek, a táncos legények és leányok népszerűségi indexét alulról közelítettük (amúgy bejutottunk a második fordulóba, ami szép eredmény).

Rövid és eseménytelen bukaresti munkalátogatás (április 3-4) után szerdán délben Antal árpi képviselő kollégámmal elindulunk Budapest felé. Rövid brassói majd marosvásárhelyi megállás után alacsonyan repülünk Kolozsvárig, hogy az Orbán-Gyurcsány vitát ott nézzük meg. Utána nem vagyunk nagyon lelkesek. Vigasztalom a fiúkat: nincs nagy baj, Viktor magától nem tud ilyen gyenge lenni, tehát valami stikli kell legyen a dolog mögött, egy újabb dupla (tripla?)csavar, amit csak azok értenek, akik kitalálták. Tölgyessy Péter megaszonta, hogy ilyen furfangos kampányt még nem látott a világ. Azért a rossz érzés munkál bennem, tapasztalatból tudom, mikor belső énemtől eltérő szerepet kellett eljátszanom, soha nem sikerült meggyőzőt alakítani. Székely István barátom, mint mindig, most is okosat szól: a győztesnek mindig igaza van, a választási győzelem minden kampány-marhaságot legitimál. Várjuk ki a végét.
Átautózzuk – én átalszom – az éjszakát, Zilah majd Szatmárnémeti érintésével érkezünk reggel a Fővárosba. Intravénásan fogyasztjuk a kávét, majd barátokkal találkozunk. Nekem délben jelenésem van a közszolgálati televizorban (MTV2, Határátkelő). Magyarok az végeken, a Temesi Bánságban. Sikerül a fontosabb témákat és üzeneteket (Temesvár mint hídfőállás, elitképző Magyar Kollégium, eurorégió – tartalommal feltöltendő keret, stb) elfogadhatóan elmondani, jut még egy bekezdés a kemény részeitől (kulturális autonómia) megfosztott kocsonyás kisebbségi törvény rémálmának is. Kár, hogy otthon, Temesváron nemigen fogyasztanak ilyesmit, mármint az MTv2-t. Jó találkozni barátokkal (Halzl Józsi bácsi, Szarka László, Orosz Ildikó Kárpátaljáról, Kü Lajos, Kovács Krisztián), a kárpátaljai választásokról beszélgetve rádöbbenek, hogy az ukrán demokráciának milyen rejtett tartalékai vannak. Mi ezt a szakaszt Romániában átugrottuk, pedig a jogállam itt sem piskóta.
Indulok vissza Temesvárra, útbaejtve Szegedet, ahol a polgári oldal választási esélyeit latolgatjuk a polgármester kihívójával, KalmárFeri barátommal egy kávé mellett a FIDESZ-székházban.

A hétvége otthoni dolgokkal telik (fogadóóra, elnökségi ülés, egyebek). Ismét lehangol egy kicsit, hogy mennyire kevés a kommunikációs csatornánk a nagyvárosban egyenletesen szétszórt és közösségileg alig szervezett 25 ezres temesvári magyarság felé. Az elmúlt 16 évben eddig még minden RMDSZ-elnöknek vagy közéleti szereplőnek – jómagamat is beleértve – beleszorult a fejszéje ebbe a fába, amikor belevágta. Ismét felírom a to do list elejére, ki tudja, hányadszor…

Vasárnap (április 9) ismét Budapest. Testközelből kell ezt nézni. Nem csekély a tét. Délután baráti társaságban megtesszük a tippeket, mint négy évvel ezelőtt. Az MDF bejutására csak egyikünk – a politika dolgaiban legkevésbé járatos vállalkozó – tippel, a többiek, az okosok és tapasztaltak, megmosolyogjuk. BZSA barátom emlékeztet egy előbbi fogatásunkra: egy láda sör a tét. Ő mindenképpen jól jár, ha a jobboldal nyer, akkor azért, ha pedig a baloldal, marad a sörökkel. A reformos csapat majdnem teljes felállásban ismét együtt, amint az ilyenkor lenni szokott. Az exitpollok nem tesznek boldoggá, bár kellőképpen ellentmondásosak. Aztán kezdenek érkezni az eredmények és erősödik a deja vu érzés. Mintha ezt már átéltük volna. Árpiból feltör a szociológus, táblázatokat vezet, görbét rajzol. Nincs idegem követni, elmegyek Lázár Imrével beszélgetni az erdélyi települések virtuális kiterjesztéséről a nagyvilágban. Rezonálunk a témára, megállapodunk, hogy nyugodtabb környezetben és időpontban majd részletezzük. Imre csak akkor billen ki rendíthetetlen nyugalmából egy pillanatra, amikor az MDF eléri az 5%-ot. Nagy az öröm, bár vannak józan hangok is. Lehet, hogy Ibolya menti meg a hazát?

Elindulunk Újpestre, a FIDESZ headquarterébe. Közben hallgatom az autórádión Gyurcsányt: “megbukott az egy a tábor, egy a zászló, egy a nemzet”. Bekattan az MSZP alkotmánymódosító javaslata. Nemsokára kapom az smst. Másnak is feltűnt, nemcsak nekem. Idejében érkezünk, Orbán éppen értékel. A lelkesedés nem szárnyal, az üdvrivalgás csak akkor tör ki, mikor megfújja a gyülekezőt másnapra a Várba. Nincs elveszve a meccs, bár a fiúk rendesen megnehezítették a dolgukat. Állítólag Orbán ilyenkor kezdi elemében érezni magát. “Mindössze 75 mandátumot kell megnyerni, ez a múltkor sikerült, miért ne sikerülne most is.” Végignézek a tömegen. Érzem bennük a dühöt, bár nemigen mutatják. Átérzem a helyzetet: soha nem dolgoztak ennyit, soha nem voltak ilyen szervezettek, az eredmény mégsem az, amit vártak. Tudat alatt – egyesek tudatosan is – leginkább saját stratégáikra dühösek. Innen kell felállni és továbbmenni.
Elemzünk egy kicsit a marosvásárhelyi sapientiás gyerekekkel. Megállapítjuk, ha ugyanaz a stratégia – egyedül, szatelitpártok nélkül nyerni – másodszor sem nyerő, akkor lehet, hogy a baj a stratégákkal van és nem a választópolgárokkal. Eszembe jut Székely barátom maximája: a balfogásokat csak a győzelem legitimálhatja.