Lassan-lassan kezdek visszarázódni a régi formába: az elmúlt hét sűrű volt eseményben, reményben.
Kezdjük azzal, hogy kedden, január 24-én ismét a Magyar Kollégiumról ábrándoztunk a temesvári egyetemi elit egy részével, most már kicsit konkrétabban. Mit akarunk, mit lehet és ha igen, miért nem? (vagy fordítva). Jól alakult a beszélgetés, bár Bodó Barna és Erdei Ildikó profi vitaindítója (három pillér: kollégium, képzési központ, kutatóműhely, elitképző, külső-belső tagok, alternatív programok, stb.) után a jelenlevő egyetemiek főleg saját helyüket keresték a projektben, de azért merültek fel jó ötletek. A fokozódó lelkesedés akkor hagyott alább, amikor kiderült, hogy a kollégium az épülő – Makovecz Imre által tervezett – Új Ezredév Református Központtal mégsem házasítható össze, bár ebbe az elképzelésbe már többen beleszerettünk. Új megoldást kell találni a kivitelezéshez. Dolgozunk rajta. Ötletek és felajánlások a kollégium szerkezetére és működésére továbbra is jól jönnek, várom őket, közvetlenül privátban vagy a nyilvánosság előtt is, vázlatosan vagy részletesen, köszönve az eddig kapottakat.
Csütörtök, január 26. délelőtt, Kolozsvár, az EMNT ÁB ülése. Véglegesítjük az első negyedév cselekvési tervét, illetve sokadjára elakadunk azon, hogy az EMNT és az SZNT közötti viszony továbbra is bizonytalan, nem működik az egyeztetés. Nyílt titok ez már, azért is írok róla ehelyt. Adunk még magunknak és a megegyezésnek egy – “utolsó utáni még egy”(copyright by Sz.G.) – esélyt, üljön össze a két testület vezetése a közeljövőben, próbálkozzunk közös nevezőt kialakítani. Azért bosszantó a helyzet, mert mindkét testületben elkötelezett autonomisták ülnek és a pályák is konvergensek. Inkább az emberi tényezővel van a baj, erős egyéniségek, erős – dogmába hajló – meggyőződések, de nem folytatom…
Érdekesebb a délutáni autonómia- egyeztető kerekasztal. A nép, az istenadta, régóta áhítozik arra, hogy a nagyok ott fenn egyezzenek már meg és minden hírt, amely erre mutat, reménykedve fogad. Egyezséghez vagy bölcs, vagy egyenrangú felek kellenek. Jelenleg nincs így, az RMDSZ vezérkar még mindig től erősnek érzi magát (erős is!) az egyezkedéshez. A kisebbségek jogállásáról szóló törvény eddigi kudarca még nem volt elég a jobb belátáshoz, bár az is előrelépés, hogy legalább mímelték a tárgyalás szándékát és elküldték szegény Székely Istvánt homokzsáknak (amúgy nem lett az, innen is látszott, hogy a jelenlevő egyháziak és civilek, de még az MPSZ is valóban kereste egy dialódus keretét). Nagy a bizalmatlanság minden körben, félnek Tőkés vélt radikalizmusától, ezért az elején a politikán kívüliek tartózkodóak. Aztán sikerrel oldjuk a görcsöket, elindul a beszélgetés. Mindenki egyetért az egyeztetés szükségességével, de még keresni kell a hatékony formát. Kezdetnek nem rossz, bár illúzióim nincsenek. Néha azért elábrándozom azon, hogy húzunk egy vonalat, mindenki tiszta lappal indul és elkeztjük leosztani a feladatokat, ha már létezik közös cél. Vagy nem létezik? Mese az egész? Csak kőkemény csoportérdekek, amiknek sokszor semmi közük a deklarált közöshöz? Felébredek. Helyzetet kell teremteni, hogy a többségnek – az óvatosabbaknak, a fontolva haladóknak – a legkisebb kockázattal az általunk megszabott úton lehessen haladni, ez a feladat.
Megszületik egy szándéknyilatkozat a dialógus folytatásáról, az ErMÁÉrt létrehozásának perspektívájáról. az RMDSZ kivételével mindenki aláírja. Ha nem formalizáljuk, talán mégis…
Este vacsora régi reformos társaságban – RMDSZ-en kívüliek és belüliek – egészen jól megvagyunk. Könnyű lenne, ha csak nekünk kellene szót érteni. Aztán éjfél fele Sziszivel indulunk Nagyváradra, hiszen hajnalban irány Budapest.
Péntek, január 27. Budapest, ügyintézés – ahogyan ezt a szemérmes fordulatot Hunor blogjában olvastam a minap. Jó megfogalmazás, ő sem oszthatta meg az olvasóval, mit intézett ügyet. Azért hasznos beszélgetések voltak régi és új barátokkal, nem jöttünk hiába. Ismét éjszaka utazunk haza, farkasordító hidegben, de ezt már megszoktuk.
Szombat, január 28. Nem sikerült éjszaka továbbmenni Temesvárra, ez reggelre marad. Sietek, mert 11-re vár Újszentesen a Temes megyei Önkormányzati Tanács. A kisebbségi törvényről, illetve az önkormányzati reform csomagról kell beszélnem. Menet közben összerakom a fejemben, összeáll. Plusz bónusz a budapesti tárgyalások eredményeképpen kialakulni látszó EU-pályázási háló. Tetszik az embereknek. A tanácskozás délre bográcsgulyásba fullad, majd pingpongozássá fajul délutánra. Szilágyi Gézával, az újszentesi polgármesterrel játszunk együtt párost. Kikapunk, de jól esik.
Hétfő, január 30. A temesvári római katolikus püspöki helynökkel találkozunk restituciós ügyeket tárgyalni. Alakulnak a dolgok a visszaadott ingatlanuk ügyében. Javaslom, dolgozzunk ki hosszútávú startégiát az ingatlanok felhasználásáról, ne haggyuk egyedül az egyházat ezzel a gonddal. Meglepően nyitott és biztató a válasz. Magyar Kollégium ügyében nem találunk végleges megoldást, de felmerül új alternativa is.
Aztán fogadóóra – igazi reménytelen ügyek, főleg ingatlanpanamák. Eldöntöm, írok a rendőrségnek átiratot, vizsgálódjanak.
Majd rohanok a rádióba, a magyar adásnak készítünk felvételt az Autonómi-egyeztető kerekasztalról és a parlamenti ülésszak kezdetének reményeiről. Mert a remény hal meg utoljára. Vagy a kétségbeesés?