Napok óta – már szinte egy hete – készülök rá, hogy elkezdjem. Nem könnyű műfaj ez a bloggolás. Mármint egy politikusnak, aki szeretné hinni, hogy nem halt ki belőle teljesen az értelmiségi. Vagyis mocorog még benne a leírt szó iránti tisztelet. Ugyanakkor szeretne érdekesnek, eredetinek, őszintének is lenni (látszani?). Merthogy állítólag a bloggolás már ilyen (kellene legyen). Komoly tehát a kihívás. Próbálkozzunk.

Ünnepélyes ígéret, elsősorban magamnak: hetente legalább egyszer ily módon fogok alkotni.

Akkor az elmúlt hétről:

Hétfőn, december 5-én megszidtak a frakcióülésen. Akkor derült ki, hogy mindenféle tiltás ellenére mégis benyújtottam módosító indítványaimat a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezethez. Három hétig tettem-vettem még a tavasszal, a nagy erdei magyar össznépi villámkonzultáció idején megfogalmazott javaslataimat (transindex is közölte akkor), halogattam a pillanatot, mert tudtam, hogy kiváltom az RMDSZ-mainstream haragját. Tudom, sokan azt hiszik rólam, hogy szeretek konfrontálódni. Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy alapjában békés a természetem, és a konszenzusban jobban érzem magam, mint az ütköző-zónában. Ehhez képest az elmúlt 15 év szinte folyamatosan a frontvonalban telt el. Hát ha még szerettem volna a konfrontációt, akkor mi lett volna… Érdekes eljátszani a gondolattal. Tehát megszidtak egy kicsit, másnapra ígérték a nagyobb adagot. Megtisztelő, hogy miattam/értem összeül a nagyérdemű frakció.

Kedd, december 6, hajnali 8.30-kor ismét frakció-ülés. Vagy inkább frekció? Ezt hozta a Mikulás. Ismét megszidnak eljárásilag, meg erkölcsileg. Ez a kedvencem, amikor moralizálnak. De már leszoktam róla, hogy szóvá tegyem: túl jól ismerjük egymást, legalább ilyen zárt körben ne moralizáljunk. És ne ilyen asszimetrikusan. Sokat kibír az ülésterem mennyezete, de sosem lehet tudni. Elmondom ismét röviden szempontjaimat: új helyzet, új taktika. Meg régi elvek, régi barátok elvárásai, saját meggyőződés, stb. Aránylag civilizált a vita. Izgalmas a szakmai része, pl. a kulturális autonómia meghatározása. Szerintem egy közösségi jog, a jogász szakértő-szövegezők szerint képesség (capacitate). Kioktatnak, maradjak a kaptafánál. A jogképesség több mint a jog. Dilettánsoknak nincs mit keresni a szakértő jogászok homokozójában. Elbizonytalanodom egy kicsit. Próbálok érvelni, majd feladom. Ők négy évig tanulták az egyetemen. Pedig igazam van, érzem. Sőt, tudom. Ki szánakozva, ki kárörvendően szemléli a vitát. Arról sem tudom meggyőzni jelenlevő frakciótársaimat, hogy nem helyes, ha az Autonómia Tanács beleszólhat a magánoktatási intézmények igazgatásába. Nem erőltetem. mint ahogy nem várom el azt sem, hogy szeressék javaslataimat a pluralizmusról és a belső demokráciáról. Nem érett még meg erre az idő, mondják, akik nem hallgatnak. Mondom, ebben én nem leszek partner, jöjjön inkább a pártfegyelmi. Egyelőre elmarad, mert elfogy a kvórum a döntéshozatalhoz. Elnapoljuk másnapra, bár mindannyian tudjuk, hogy ezen a héten már nem jön össze. Szomorú vagyok egy kicsit, de aztán elmúlik. Javaslataimat nem vonom vissza.

Péntek, december 9. Már Temesváron, bohóckodás a Nemzeti kisebbségek napja alkalmából. Ami ugyan 18-án van de itt ma tartjuk. Kicsit szánalmas. Az e-vel kezdődő szó, amit nem mondunk ki, de attól még működik, mint vállalkozás. Még nem olvasták módosító inditványaimat. Majd ha igen, már nem lesznek ilyen barátságosak a kollégák. Félek egy kicsit ettől, de valakinek fel kell ezt is vállalni. Miért éppen nekem? Nem tudom. Délután interjúzok a Marosvásárhelyi Rádiónak élő adásban, előtte kicsit készülök, rendszerezem a biztonságpolitikai adatokat, szempontokat, a kisebbségi törvényből már nem kell készülni, azt annyit mondtam már, kívülről tudom. Mégsem eleget. Nem tudom, miért szeretnek a vásárhelyi rádiónál? Vagy nem is szeretnek, csak komolyan veszik a szakmát? Este ökumenikus pingpongozás Újszentesen a katolikus plebánia gyülekezeti termében, jó társaság, két szett között jó beszélgetések. Hajnalban indulok Vásárhelyre, az SZKT-ra.
Szombat, december 10. Megátalkodott szkt-járó vagyok, megszokásból, nosztalgiából? Már rég nem történik itt semmi, mégis eljárok, mint a bűnöző, aki visszajár a tett színhelyére. Hozzászólok, I do my best, de nincs meg az a régi tűz. Parázslik még, talán feléleszthető. Este Kolozsvár, kocsmázás a politológusokkal, jól esik. Másnap autózás haza, Nagyvárad fele, nem tudom soha megunni az utat a Királyhágón át.

Ennyit kezdetnek. Fog ez menni. Vagy mégsem? Fő a határozottság.