Tehát az elmúlt hét (febr. 20-26):

Hétfőn Sógor Csabával munkaebédelünk a bukaresti Magyar Nagykövetséggel. Dolgoznak a fiúk, mi is. Mindenki teszi a dolgát. Rossz hír, hogy nem valószínű a magyar-román kulturális miniszteri csúcs a nagyszentmiklósi Bartók-évfordulós ünnepségeken március végén. Pedig ha van megfelelő alkalom a barátkozásra nyugodt lelkiismerettel (politikusnak van ilyen?) akkor ez az. Gondolkodunk együtt az okokon:
- kampány? (annál inkább lehetne!)
- a feszülőben levő koalíciós – értsd RMDSZ vs. a többiek – viszony átgyűrűzése a határon túlra? (nem szokott ez ok lenni baloldali kormányok esetében)
- vagy egyszerűen odaát nem érzik a lehetőséget? Bartóknak számunkra nincs ilyen üzenete?
Minden változat lehetséges. Eldöntöm, még nem adom fel, keresem rajtuk a fogást még egy kicsit, a nagyszentmiklósiak megérdemlik.
Rohanunk frakcióülésre. Helyzetkép: a kisebbségek jogállásáról szóló törvény nem halad. Meglepődünk. Az illetékesek jelentik, egyelőre közös megegyezéssel átugrották a 2. cikkely (“kisebbségek – államalkotó tényező”) megvitatását. Mondom, ez nem biztos, hogy a legjobb taktika, hasonló esetekben már szívtunk (memóriagyakorlat, emlékezzünk a régi szép időkre), jobb lenne most tiszta vizet önteni a nyílt kártyákba, míg az EP úgy tesz, mintha ránk figyelne, országjelentés céljából. Pillanatok alatt fellángol a vita, illetékesek haragszanak, hogy már megint akadékoskodok. Ezt ők is tudják, de mit lehet tenni? Hangosabban kiabálni, feszíteni, ilyesmi. Ennyiben maradunk.
Bizottsági beszámoló kapcsán elmesélem a tényállást a nemzetbiztonsági törvénycsomaggal. A témának kijáró figyelem. Mondom, alakítsunk ki frakcióálláspontot. Elnapoljuk, ráérünk később is.

Keddre (febr.21) maradt a bizalmatlansági indítvány vitája és a szavazás. Sajnos. Nagyváradra kellett volna utaznom Toró József nagybátyám temetésére. A tágabb családban ő volt a legöregebb Toró, most hogy váratlanul elment, apám lett a rangidős. Összegyűlt a Torók klánja Kányádtól Budapestig, nélkülem. Őszintén sajnálom, néhányukat évtizedek óta nem láttam. Utólag már tudom, hogy mehettem volna (kb harminc szavazattal több a nem, mint az igen) de nem szerettem volna, ha miattam bukik el ez a szerencsétlen Tariceanu-kormány. Bár ami késik, nem múlik. Én a májusi orszájelentés után számítok erre.

Délután bizottsági ülés: vendégünk Sergiu Medar tábornok, az államelnök újdonsült nemzetbiztonsági tanácsnoka. Magyarázza a magyarázhatatlant, hogyan is van az államtitoknak minősített nemzetbiztonsági törvémytervezet-csomaggal, ami az asztalon vár minket névreszólóan. Kap a pofájára. Az államelnök helyett is. Tőlem is: “legfeljebb belső használatra készült dokumentumokról lehet szó, semmiképpen törvénytervezetekről, az államtitol pedig külön nonszensz, tessék elolvasni a titoktörvényt. Ha jól értettem az üzenetet, az államelnök megkér minket szépen, egyenlőre ne beszéljünk a tartalmáról a nyilvánosság előtt. A titoknok helyesel, jól értettem. Az más, ha szépen kér, mi tudunk várni egy kicsit. A libik örülnek, hogy nem kellett ők elmondják, a demokraták lapítanak, nem tetszik nekik a helyzet. Az ellenzék meglepően csendes. Ha nemzetbiztonság, eltűnik az ideológiai törésvonal. A választási törvények módosításának 2004-es precedensére hivatkozva parlamenti különbizottság felállítását javasolom, tetszik az ötlet, de nem sietjük el a döntést. Egyelőre tanulmányozzuk a dokumentumcsomagot. Jellemző, hogy csak hárman merjük elvinni magunkkal a szövegeket, a többiek ott hagyják az asztalon. Hátha mégis államtitok. Legyünk mi a hunyók, ha kiszivárog a sajtónak. Csak azért is elviszem, ráadásul érdekel is, mi van benne.
Béres Kati türelmetlenül vár, én türelmesen nyilatkozom a MASZOLnak, majd rohanok a reptérre, Temesváron vár a Magyar Kollégium-munkacsoport, véglegesíteni kell a z Apáczay Közalapítványnak benyújtandó pályázatot.

A szerdai nap (febr. 22.) az tárgyalásokkal és az alternatívák mérlegelésével telik el, estébe nyúlik, míg eldöntjük, rendhagyó módon mindkét változatot benyújtjuk. Az egyik zöld mezős beruházás, a Kós Károly Közösségi Központ udvarában – ez lesz az A. változat, a másik – a B. változat – a Katolikus egyház által éppen aznap papíron végleg visszakapott egykori Szent Franciska-árvaház épülete, jelenleg agráávegyészeti kutatóintézet. A Püspökséggel nem tudunk megegyezni a formai feltételekben, bár meglepően pozitív a viszonyulás a tervhez. Reménykedünk, hogy lesz belőle valami. Ha más nem, akkor precedens a visszakapott egyházi ingatlanok közösségi hasznosításáról szóló általános vita kirobbantásához. Erről még biztos lesz szó e naplóban is.
Bármennyire igyekszünk, marad még munka csütörtök reggelre is. Megkönnyebbülök, mikor elindul a küldöttség a többkilós dokumentációval Budapestre, még inkább akkor, mikor megkapom az smst, hogy béadtuk, az ApAlap pedig bévette. Most kezdődik a neheze.

Pénteken (febr24.) sajtótáj a nemzetbiztonsági csomagról meg a CNSAS-törvény kormány általi módosításáról. Szorgalmasan jegyzetelnek, majd utána exkluzívan rekedtre nyilatkozom magam.

Szombaton (febr. 25.) ismét bálozó nap. Ezúttal Dettára megyek, a lugosiak ezért haragszanak, de majd elmúlik nekik. Dettán régen várt és jóleső beszélgetés a Lokodi Attilával, a helyi plebánossal. Majd a helyi csapattal végre megállapodunk: jövő héten heti rendszerességgel beindul a Detta kistérségi parlamenti iroda tevékenysége. Könnyelműen megígérem, három havonta kilátogatok. Nem lesz könnyű tartani, de ígéret szép szó… Még bálozok vagy félórát, aztán indulás haza. Már vasárnap van, ismét eltelt egy hét.

Barátaim és felebarátaim!

Amit ma megtehettek, valószínűleg holnap is megtehetitek, ha csak nem válik már tárgytalanná a cselekvés és megspóroltatátok a munkát – mondom a nép után szabadon. Nem így a bloggolás, mert most pótolni kell a két hét kiesést, lamentálok magamban, miközben lapozgatom előre (és vissza)jegyzési naptáramat, hogy ne maradjon ki semmi fontosnak – és megosztásra érdemesnek – tartott esemény a naplóból.

Amióta megtudtam, hogy Gyurcsány Ferkó is bloggol, bevallom, apadt a tiszteletem a műfaj hitelessége iránt. Elképzelem, ahogyan hosszú és fárasztó kampánynap után Ferenc barátunk számítógépe elé ül és bloggol egy kicsit, megosztva a párt és a kormány gondjait az istenadta szavazópolgárral. De lehet. hogy a mi blog-olvasóink okosabbak mint az övéi. Reménykedjünk.

A múlt heti frakcióülésen (hétfő, február 13.) csendes felháborodásomnak adtam hangot szenátoraink huszárvágása kapcsán, amint ki-ki ellenszavazatával (ketten), tartózkodásával (esmég ketten), illetve távolmaradásával (öten a tízből) járult hozzá a PNA/DNA törvény elbukásához. Ha ezt a szavazást tekintjük a pártok korrupciós indexének – és a szavazást követő közfelháborodás kapcsán meggyőződhettünk, hogy ha ez nem is igaz, a sajtóban való tükrözése ezt mutatja – , akkor az RMDSZ dobogós helyezést harcolt ki a legkorruptabb pártok versenyében. Állásfoglalást kértem a vezérkartól ezt elhárítandó, hiszen vannak az RMDSZ-ben becsületes emberek is. Nem nyertem népszerűségi díjat hozzászólásommal. Vajon miért? Az érintettek hozzáállása érthető de a többiek? Vagy ők vannak kevesebben? Költői kérdések?

Szerda, február 15. délelőtt – a Sfera Politicii folyóiratot is kiadó Civil Társadalom Alapítvány kerekasztal-vitára hív a telefonlehallgatások ürügyén (Cine şi de ce ne ascultă telefoanele?). Jelen van az emberjogi harcosok első vonala (Ticu Dumitrescu, Stelian Tanase, Mircea Dinescu, Sorin Oprea, Dan Pavel, Mircea Toma, Liviu Mihaiu és sokan mások), a PNL illetékes frontemberei Bogdan Olteanu miniszter és Radu Stroe SRI-bizottsági elnök vezetésével, a magyarok (azaz Boros Zoli és jómagam) és sokan mások. Üde színfolt a SRI emberarcú PR-megbízottja (lefegyverző mosolyú és szövegű harmincas kölgy). A PD képviselői távolmaradásukkal vonták magukra a figyelmet, az ellenzék (PSD, PRM) még azzal sem. Kiemelt téma a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülése, ahol titkosították a nemzetbiztonsági intézmények reformját célzó törvénytervezeteket. Ezen mindenki háborog, Basescu államelnök a bírálatok fő célpontja. Közösen féltjük a demokráciát a kialakulófélben levő rendőrállamtól (viccesnek hangzik, pedig nem az!). Parlamenti kivizsgáló bizottság felállítását javasolom a telefonlehallgatásokat tisztázandó (ezt már egy nappal előtte a védelmi bizottságban is javasoltam), továbbá a titkosításon értetlenkedem, hiszen törvénytervezet jellegű dokumentumokról van szó és ha valaminek, akkor a törvényalkotásnak maximálisan átláthatónak kell lennie. Hozzászólásom nagyobb sikert arat mint ahogyan az RMDSZ-frakcióban szokott lenni. Stelian Tanase nyugati példákra hivatkozva teljes szemléletváltást követel a nemzetbiztonsági kérdések parlamenti átláthatósága kapcsán. Arra gondolok, hogy ez nagyrészt miattunk lehetetlen, amíg magyarságát nyíltan vállaló, azt fontosnak tartó képviselő ül a Parlamentben, addig ez nehezen fog összejönni. Vagy az én nézőpontommal van baj? A többi szöveg is jó, várhatóan a vita szerkesztett változatát a SP leközli.
Jó találkozni a Horia Rusu Alapítványt vezető barátokkal (Dinu Zamfirescu és munkatársai) , megígérem, hogy ellátogatok hozzájuk az idei Tusványos dolgairól tárgyalni.

Pénteken, február 17-én Budapesten, a Pro Minoritate Alapítvány székhelyén az idei első közös Tusványos-előkészítő beszélgetés. Még csak az ötletek és az ábrándok szintjén mozog a szervezés, egyetértünk abban, hogy a szabadegyetem (de főleg a diáktábor) amplitudója nagy mértékben függ az áprilisi magyarországi események kimenetelétől. Mivel a tematizálásban még túl sok az ismeretlen, komolyabb viták csak a meghívandó együttesek körül vannak. Körvonalazódik a generációs-kultúrköri ellentét, amely leghevesebben a Tankcsapda meghívása körül lángol fel. Álláspontomat, hogy a Tankcsapda inkább a Félsziget közönségének szól, udvariasan tagadják az ergósok, felmérést is ígérnek a tusványosi táborlakók zenei opcióiról. Székely barátom egyenesen botrányt emleget a zenei színvonal zuhanása kapcsán. Nem győzzük meg egymást, főleg, hogy a veteránok közül Németh Zsolt és Mátis Jenő is átállnak az ellentáborba. Árulás! Segítség!
Felvállalom a román társszervezőkkel való kapcsolatot, valamint a tavalyi tábor ezirányú sikerei alapján az RMDSZ-képviselőkkel való kommunikációt. Rosszmájú megjegyzés valakitől a tömegből, hogy ez a kettő azonos kategória. No comment.

A szombati Csángóbál sajnos kimarad az életemből, mennem kell haza. Várnak a választók – farsangi bálok ideje van, ez a képviselőnek munkaköri leírásában foglaltatik (“Szórakozás? Niná, mer’ pihenés!” mondotta Hofi). Végül Nagyszentmiklóst választom a bőséges kínálatból, mert ez jó alkalom a Bartók-évfordulóval kapcsolatos feladatokat is számba venni.

Eddig jutottam a pótolásban, még hátravan az elmúlt hét. Nemsokára visszatérek. Addig is (fele)baráti üdv minden rendes és rendetlen olvasónak
TTT

Tehát akkor szerda, 2006 február (hol a nyár?) 8.

Reggeli bemelegítő gyakorlat a honvédelmi és jogi bozottságok együttes ülése, napirenden a szekusdossziékat nem találó bizottság (CNSAS) tevékenységét újabb 6 évre meghosszabítani szándékszó SKR vitája. Egyszerűnek tűnik, mégsem az: meglepő támadás indul a testület ellen, PD oldaláról, pedig ők is tudják, hogy a működésképtelenség fő oka nem a bizottság tagjainak tökéletlensége (bár kétségtelen, hogy ebben is van igazság), hanem a törvényi szabályozás – szándékos – tökéletlensége, valamint a SRI mint fő dossziégazda áldásos szerepe. A libik egyelőre lapítanak, pedig készen áll törvénymódosító tervezetük, de úgy tűnik, nem kapott zöld utat a vezérkar részéről. Dekonspirálom őket, néhány hónapja ugyanis együtt vettünk részt egy Pro Democratia-kerekasztal-beszélgetésen, ahol bemutatták – tehát kvázi nyilvános a szöveg. Végül átmegy szoros szavazással a meghosszabbítás, a lényeg – a törvény módosítása és a Kuratórium összetételének frissítése – még várat magára.

Aromán bizottsági kollégámmal átrándulunk a Majestic Hotelbe, itt zajlik a PER újabb kerekasztala a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről. Díszmeghívott Chablais mester, a Velencei bizottság egyik befolyásos tagja, de ott vannak a törvény körül kavaró képviselők (Cristian Dumitrescu, Valentin Tabara – PD, Petru Andea – PSD, Sergiu Andon – PC, valamint az RMDSZ nehéztűzérsége : nagyMarkó, kisMarkó, Márton Árpi, Kojack. Megijednek, amikor meglátnak, nem voltam beszámítva, pedig segíteni jöttem. Lehet, erről még nem cseréltünk itt eszmét, de nyílt titok, hogy a kulturális autonómia jogi kereteinek megteremtése számomra azonos prioritás a székelyföldi (vagy akár a bánsági) regionális autonómiával. Új elem a Velencei Bizottság embereinek határozott állásfoglalása: a kulturális autonómia döntési jogköröket jelent. Meglepő még a horvát képviselő határozott – radikalizálódó – álláspontja. A többi ismert: a PSD hallani sem akar kulturális autonómiáról, a PC hosszasan ködösít és nem mond semmit, a PNL ott sincs, a PD mindent támogat, kivége néhány lényegtelen apróságot: nincs szükség autonómia-tanácsokra mint állami közhatóságra, ezek hatáskörét gyakorolhatja az illető kisebbség reprezentatív (értsd parlamenti képviselettel rendelkező) szervezete, továbbá ezen hatáskörök legyenek csak konzultatívak. Szembesítem őket saját álláspontjukkal, jól értettem-e? És ha igen, állapítsuk meg közösen, hogy nem akarnak kulturális autonómiát a kisebbségi közösségeknek. Radulescu válasza: ő nem ért egyet azzal, hogy kulturális autonómia nélkül nincs szükség erre a törvényre. Hát itt tartunk most. Úgy látom, ebből nem lesz gálickő. NagyMarkó négyszemközt megdícsér, gyorsan magamba tekintek: valamit rosszul csináltam? Eszembe jut R. Győző újságíró barátom, aki minden héten így búcsúzik: aztán jó ne olvassak rólad!

Délután együttes frakciók az Ügy(esen)Vezető Elnökség tagjaival. Napirenden a Párt, a Kormány és a frakció viszonya, együttműködése. Ismert panas-záradat, talán az eddiginél hevesebben: nem kapunk idejében információt a készülő törvény-tervezetekről, nem működik vagy késik az információ-áramlás a kormányzati tisztségviselők és a frakció között, vagy ha igen, sokszor kikerül minket, elakad az apolitikus (al) prefektusoknál és nem jut el a “párthoz”. Én is okoskodom a rendszer tökéletlenségéről, a kormánypárti képviselő nyomoruságairól. Most Takács ügyvezető elnök dícsér meg. Tényleg baj van velem, ez az utóbbi évtizedben nemigen fordult elő. A párbeszédről szóló példabeszédem egyelőre reakció nélkül maradt. Sebaj, mondom tovább a magamét.

Laptop nélkül nehéz az élet, legalábbis a bloggolás szempontjából, de ezt talán már mondtam. Az elmúlt hétvége csendes agóniával telt, ledöntött az influenza (nem a madár), aztán úgy döntöttem, mégis meggyógyulok. Ám a budapesti – a MTA és a DUNA TV által szervezett – autonómia-konferencia kimaradt az életemből, nem volt erőm elindulni.

De maradjak egy gondolat erejéig február 1-nél. Csikorogva újraindult a parlamenti gépezet. Érdekes az együttes frakció-ülés. Kesergünk a Parlament eddig soha nem látott mélyrepülésén, már ami a közvélemény előtti imidzset illeti. Meg különben is. Nagy az egyetértés abban, hogy ez nem véletlen és a tét maga a parlamenti demokrácia, melyet a PSD-állampárt után a narancssárga (fél)elnöki rendszer más eszközökkel ugyan, de tovább erodál. Hajlok arra, hogy elfogadjam azok álláspontját, hogy a jelenlegi helyzet sokáig nem tartható, kitörést csak előrehozott választás jelenthet. Ennek legalkalmasabb pillanata az EU-országjelentés utáni hónap (május-június). A kollégák nagyrésze nem így látja. Meglátjuk.
Markó elnök rangsorol: előszőr van közösség, aztán az előbbi szavazatával van parlamenti képviselet, majd ennek szavazatával van kormányzati képviselet. A működő gyakorlat éppen fordított fontossági sorrendet mutat. Érdekes téma, érdekes helyzet, bár nem rendkívüli. Azért nem szabad beletörődni.

Otthon maradván a hét végén, maradt idő tovább bonyolítani a Magyar Kollégium programot. Biztatóan alakul a megegyezés a Temesvári Római-katolikus Megyéspüspökséggel, muszáj annyira összeszednem magam, hogy megnézzem a Püspökség által ajánlott újabb helyszínt, az egykori Szent Franciska árvaház épületét, amelyben jelenleg egy földtani és agrárvegyészeti kutatóintézet működik. Meglátni belülről is és megszeretni, egy pillanat műve volt. Nem oktatási, sem egészségügyi intézmény, a törvény csak ezekre szab maximális (5 éves) türelmi időt a tényleges restitucióra. Tehát elméletileg lehetséges az átvétel a rendelkezésünkre álló kb 9 hónapos határidőn belül. Ezt megoldandó, a csapat rám osztja a feladatot, meg vagyok tisztelve. Markó Attilát el is kezdem zaklatni azon melegében, biztató híreket kapok tőle, az ingatlan visszaszolgáltatásáról szóló elvi döntés már megszületett, a végleges határozat meghozatala a Restituciós Bizottság napirendjén van. A dolog nehezebb része: pénzt szerezni a Mezőgazdasági Minisztériumtól a kutatóintézet elköltöztetésére. Nem lesz könnyű, de a többség reménykedik. Azért a másik alternatívát, a Kós Károly Közösségi Központ telkére épített zöldmezős (kertes) változatot sem vetettük el.

Vasárnap tovább lábadozom, hétfőn elbliccelem a reggeli gépet Bukarestbe, ez azt jelenti, hogy bliccelve a délutáni frakcióülés is. Nem szép dolog, Markó Béla osztályfőnök bácsi a múlt heti együttes szeánszon rótta meg preventíven a társaságot.
Úgy tűnik, túlélték a hiányomat, nem volt nekik könnyű.

Kedd, február 7. – szokásos parlamenti nap, az újdonság számomra az elektronikus szavazási módszer beindulása. Kicsi dolognak tűnik, de nem az: szerintem alapjaiban változtatja nem a parlament működését. Amennyiben bármikor nyilvánossá tehető szavazatunk egy konkrét kérdésben, jobban meggondoljuk, melyik gombot nyomjuk. Vagy naiv vagyok? Nem hiszem. A közeljövő botrányai valószínűleg majd igazolják tézisemet a képviselői felelősség látványos növekedéséről.

Itt megállok, útjára emgedem a szöveget, a mai (szerda, febr.8.) nap történéseiről (bizottsági ülés – CNSAS-törvény vitája, újabb PER-konferencia a kisebbségek jogállásáról szóló törvényről, RMDSZ-frakciók – Ügyvezető Elnökség csúcstalálkozó) később írok. Az előzetessel csak csigázni akartam az érdeklődést, a műfaj szabályainak megfelelően. Vagy ez nem délamerikai TV-sorozat? Helyenként a valóság alulról súrolja ezek színvonalát.