Captatio benevolentiae:
“Szegény ember elve, haj:
A bloggolás is elmebaj” –
Szilágyi Domokos után aktuálisan. Van benne valami. Vagy inkább drog?

Hétfőn (április 10) este egyik liberális bizottsági társammal együtt átrándulunk a tett egykori színhelyére, a Védelmi Kollégiumba előadni a lopott holmit, vagyis okoskodni a nemzetbiztonságról. Előtte nem voltam elragadtatva az ötlettől, hiszen kis temesvári átszálással szinte egyenesen Budapestről érkeztem – fáradtan és mérgesen – Bukarestbe. Aztán élvezni kezdtem a helyzet diszkrét báját, amint “radikál” magyar autonomista képviselőként a nemzetbiztonságban utazó intézmények káderpalántáinak a nemzetbiztonság aktuális kérdéseiről beszélhettem, beleértve a közösségi autonómiákat is (erről írtam 2002-ben szakdolgozatomat ebben az intézményben). Érdeklődve hallgattak, minden bizonnyal tudták, ki vagyok. Nem láttam ellenséges tekinteteket. Vagy csak gondosan leplezték? Nem hinném.

Kedden sikeresen megbuktattuk – az ellenzék egy része közösen a kormánykoalíció egy részével – a Gyes-törvényt a Képviselőházban. Pontosabban sarkalatos törvényként nem kapott elég szavazatot a kormány erre vonatkozó sürgősségi rendelete. Ez a román törvényhozás egyik jellegzetes paradoxona: a parlament el sem fogadja, el sem utasítja, marad tehát érvényben a kormányrendelet. Ennek alapján jogos a kérdés: minek ide Parlament? Ami viszont a tartalmát illeti, kaptunk néhány hónap haladékot, hogy a diszkriminatív rendelkezéseket eltávolítsuk belőle. Például azt, hogy a GYES feltétele a szülő legalább egyéves munkaviszonya a gyerek születése előtt, vagy az, hogy a negyedik gyerektől felfele már nem jár. Értem én a rációt, ami mögötte van, csak éppen elfogadhatatlannak tartom. Nem az én területem ugyan, de örömmel tapasztalom magamon, hogy fel tudok rajta háborodni.

Közben figyelmem folyamatosan az anyaországi történéseken. Levélváltás ürügyén Dávid Ibolya és pártja szinte nyíltan a baloldalnak kampányol. Amerre járok, akivel beszélek, mindenki háborog, aláír, megkér, hogy továbbítsam keresetlen üzenetét odaátra. A FIDESZnek, hogy ne hagyja magát, Ibolyának, hogy szégyelje magát, Gyurcsánynak… Ezt inkább nem írom le, nem bírja meg a képernyő, vagy a merevlemez. Jó, nem mindenki. Például a MASZOLnak nyilatkozó erdélyi “mértékadó” értelmiségiek arisztokratikusan tartják az egyenlő távolságot a jobb és a mégjobb (vagyis bal) között. Csak a távolságot mérő instrumentum nem azonos mércével mér, így jön ki nekik az azonos távolság. Nem tudom, miért nem lepődök meg ezen.

Szombaton kint jártam Gátalján és Gyéren az árvíz közelében. A gyériek sikeresen bírálták felül a prefektúra okos válságszakértőit, akik a Temesen Csávosnál, a szerb határ közelében ellenőrzöttnek gondolt módon gátat akartak szakítani a nagyobb károkat elkerülendő. Végül nem került rá sor. Ezt megúsztuk, de hogy a következő árhullámkor mi lesz, a jóisten tudja. A helyszínen járva az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy most a helybeliek tudták jól. Szomorú, hogy mennyire nem tanultak az illetékes intézmények a tavalyi katasztrófából.
Gátalján a Berza ismét megmutatta, hogy ezentúl minden évben számolni kell vele. A Magyar utca most is víz alá került, de a házakba most nem jutott a vízből, annál inkább az ijedtségből. A szigetfalvi tiszteletessel bejárjuk az ár altal megérintett helyeket, míg magyaráz, mintha ismét jönne a hullám.

Aztán kitör a Húsvét. Mint az utóbbi években, most is Lugoson vagyunk, az egyész család. Jó együtt lenni ismét.