Nemrég kaptam az alábbi szöveget a régi reformos harczostárstól, BZSA -tól. Alaposan felpaprikázta Kelemen Attila Ármin múltkori – nekem címzett – válasza. Mivel a Transindex közvetlenül is érintett, talán nem érdektelen itt is – a szerző engedélyével – közkinccsé tenni. Szerintem élvezni fogjátok, szerkesztők, olvasók, drukkerek és ellendrukkerek egyaránt.
TTT

P.S.: A lábjegyzetek ugyan leestek, de a szöveg ezek nélkül is kerek.

Álobjektivitás

Objektivitás és álobjektivitás

A felvilágosodás racionalizmusára vezethető vissza az ún. objektivitás igénye a modern kor médiaorgánumokkal szemben. Önmagában a tárgyszerűség, az objektivitásra való törekvés természetesen pozitív, értékelendő szándék és igyekezet. Ám ahogy a „politikai korrektség” s az „emberi jogok” hasonlóan pozitív indíttatású apologétái is fokozatosan kivetkőztették önmagukból e fogalmakat, s ma már olyan kísérleti tankönyvek készülnek, melyben a homoszexualitást a heteroszexualitással egyenlő társadalmi értékű kapcsolatnak ábrázolják s – nem vicc – az is szóba került, hogy a házi feladatok sértik a diákok emberi jogait, bizony az objektivitással is visszaélnek. Machiavelli írta: a fejedelemnek nem feltétlenül a tisztességre, hanem annak látszatára kell törekedni. Jellemzően a mai main stream sajtóorgánumok sem az objektivitásra, hanem annak látszatára törekednek. A legmegtévesztőbbek azok a médiafórumok, melyek előszeretettel ütnek jobbra és balra is, ám értékrendjükben egyértelműen az egyik oldalon elkötelezettek.
Ilyen tipikusan ál-objektív orgánum Erdélyben a Transindex – akárcsak Magyarországon az Index. Álobjektivitása egyrészt abból áll, hogy miközben fennen hirdeti, hogy egyenlő távolságra áll a Tőkés-tábortól és az RMDSZ-től, előbbi vélt vagy valós ballépéseit kinagyítja, az RMDSZ-éit pedig bagatellizálja vagy elhallgatja, másrészt pedig, hogy mögöttes értékrendi premisszái az RMDSZ-hez húzzák. A Transindex értékrendjét (akárcsak az RMDSZ-ét), már ha van ilyen, nem könnyű meghatározni, hiszen abban kering a minden bizonnyal az öncélú polgárpukkasztásra visszavezethető útszéli trágárság (lásd a „vazelines” cikket, melyről később még lesz szó), a hedonizmus, az értékrelativizmus, a tartalmatlan igen-pártiság s egy jó adag nemzet-ellenesség, de legalábbis a nemzet sorskérdései iránti totális érzéketlenség. (Hadd idézzek egy jellemző esetet a kilencvenes évek végéről. Kelemen Attila, aki időközben használni kezdte az Ármin nevet is, vélhetően azért, hogy megkülönböztessen Kelemen „Kempinsky” Atillától egy olyan vitában, mely az etnosoviniszta, minden jogelvet felrúgó román oktatáspolitikáról illetve közelebbről az önálló magyar állami egyetem ügyéről szólt, a románok szempontját villantotta fel, majd utólag leszögezte, hogy neki fontos volt, hogy legyen e kérdésben egy „románpárti” hozzászólás is a fórumon. Hogy miért fontos ez, az ő titka marad, de mi megpróbálhatunk következtetni. Lehet például a mögöttes motiváció egy álobjektív közelítés is, mely pusztán formalitásokban gondolkodik s nem tudja elviselni még egy vegytiszta, a felelősséget egyértelműen az egyik oldalon kirajzoló helyzetben sem, hogy az, aki etikátlanul és/vagy jogtalanul jár el, mindenféle „de” és „ámbár” nélkül el legyen ítélve, legalább egy kisközösség tagjai által. Nem, ilyenkor neki ott kell lenni és akadékoskodni.)
Hasonló ez ama bizonyos flash mobhoz, amit Kelemen Attiláék válaszul szerveztek az Erdélyi Magyar Ifjak remek akciójára, amikor az erdélyi fiatalok nem engedték be Bocskai István szülőházába az SZDSZ-es külügyér Eörsi Mátyást és „Nem” feliratú papírokat feltartva állták el a bejáratot. Kelemen Attila kezdeményezett egy akciót melyben pár percre találkoznak a flash mob részvevői egy olyan tárgy birtokában melyre az „igen” van felpingálva – mert ugyebár nem lehet egy egyértelmű nemet kimondani egy adott nemzetpolitikai kérdésben (E kérdés nem más, mint az, hogy van–e, lehet-e keresnivalója egy nemzetellenes párt nemzetellenes képviselőjének egy szent nemzeti helyen.).
Nem csoda, ha a Transindex minap megesett levélváltása Toró T Tiborral még akkor is a süketek párbeszéde, ha mindkét oldalról hangsúlyozást nyert a másik fél méltó vitapartnerként való elismerése, a kölcsönös intellektuális és szakmai megbecsülés.

A kerettörténet

A legutóbbi SZKT-n történt, hogy Frunda György és Toró T Tibor összeszólalkozott. Frunda ama meggyőződésének adott hangot, hogy az az RMDSZ-es politikus, aki az RMDSZ infrastruktúráját használva Tőkés Lászlónak kampányol, az gerinctelen. Toró azon nyomban visszalőtt, mondván, hogy miképpen használhat erkölcsi megbélyegző jelzőket az az ember, aki becsapta választóit s miután számtalan helyen elmondta, hogy mit fog tenni majd az Európa Parlamentben, visszalép a listáról. Frunda óvódás szinten próbált riposztozni, az állítván, hogy Toró azóta beszél „pluszba”, mióta az RMDSZ-ben van. No persze, mindenki „pluszba beszél” a bolsevik logika szerint, aki nem a pártvonalat erősíti.
A Transindex mindkét politikusnak „Murok-díjat adott”. Tipikus, hadd bűnhődjön a támadó s a megtámadott egyaránt. Azok kedvéért, akiket megkímélt a sors a Transindex hírportál rendszeres látogatásától, álljon itt a díj-alapítók leírása a murokkal szimbolizált negatív elismerésről: „A Murok-díj hívószavai: vacak, zsena, amatőr, ciki, nevetséges, szánalmas, dilettáns, képmutató stb. A Kivi-díj azért jár, ami friss, innovatív, teljesítmény van mögötte, olyan gesztus, ami gesztus-értékénél több, bátor, bravúros, józan, ironikus, hasznos a közjó szempontjából. Nincs szabály, nincs protokoll, nincs ünnepélyes átadás vagy moralizáló fanatizálás, csak a postázás és a magyarázó bejelentés.”
Toró joggal kifogásolta, hogy egy besorolásba esett Frundával, s a Transindexnek terjedelmes levelet küldött, melyben elmagyarázta a maga szempontjait s jelezte, hogy a murkot visszaküldi, tartsa meg a Transindex magának, hiszen demagógiájával (ezt persze a Transindex iránti – mellesleg teljesen indokolatlan – szimpátiáját túlontúl is hangsúlyozó Toró nem így fejezte ki) igencsak rászolgált, vagy küldje el Frundának, aki szintén megdolgozott érte.
Toró többek között azt is érthetően nehezményezte, hogy a Transindex indoklása szerint „Toró, aki sportot űz abból, hogy nem tartja be az elfogadott időkereteket, a Tőkés-féle retorikai iskola hagyományait ápolva és továbbvive kerülte ki az érdemi válaszadást.” Az SZKT-k, mióta Frunda György lett a testület elnöke , aligha tekinthetők a józan érveket megfogalmazók lovagias, korrekt összecsapási színterének. A testület funkcióját legfeljebb 1993 és 1995 között töltötte be megfelelően, de a későbbiekben Dézsi Zoltán elnöklete alatt is, ha másra nem, de legalább a formalitásokra ügyeltek: az elnök szót adott a megtámadottaknak, nagyjából igazságosan osztotta ki a megszólalási perceket. Frundával az a stílus honosodott meg, amit a román parlamentből ismerhetünk. Az elnök kommentárokat fűzött a megszólalók mondanivalójához, a saját belső irányzatához tartozók esetében nem tartotta fontosnak az időkorlátot betartatni, önkényesen adott vagy nem adott szót az ezt igénylőknek s nem egyszer rágógumit rágva vezette az ülést . A minap leköszönt Frunda által meghonosított ülésvezetői stílus mellett az egyébként is szűkre szabott, pár perces megszólalási időkeretbe (ami persze nem vonatkozik a vezető tisztségviselőkre) nehéz komplex választ megfogalmazni. Ráadásul a Transindex egyszerre olvassa rá Toróra, hogy nem volt kellő mélységű a válasza, s azt, hogy nem tartotta be az időkeretet. Az pedig, hogy előszeretettel lépte volna azt túl a szabályos időtartamot, szimpla rágalom, a nemzeti oldalon Katona Ádámon kívül mindenki arra törekedett s törekszik ma is, hogy ne adjon ürügyet az ülésvezető impertinens kioktatására.
A lényeg persze nem ez. Hanem ahogy Toró megfogalmazta: „Az egyik a Frunda által megfogalmazott, általatok jogosnak nevezett kérdés: megengedhető-e – politikailag és erkölcsileg – RMDSZ-tisztségviselőnek nem az RMDSZ kampányát támogatni? A másik az általam felvetett, de magánbeszélgetésekben több SZKT-tag által is megfogalmazott kérdés, amely sajnálatos módon nem lépte át a hasonló esetekre amúgy érzékeny Transindex ingerküszöbét: korrekt-e – politikailag és erkölcsileg – bevállalni a befutó helyet egy párt jelölt-listáján, majd a választások után kihátrálni belőle bármilyen indoklással?
Toró a továbbiakban felvezette az RMDSZ szólamokban és papíron mindmáig érvényes „önfelfogását”, miszerint nem pártról van szó az esetében, hanem szövetségről, nem monolit véleményegységről, hanem politikai sokszínűségről, s nem demokratikus centralizmusról, hanem intézményesített pluralizmusról. Legalábbis ez a „sollen” dimenzió, tegyem hozzá. S ha valakit számon kérünk, akkor irányában is éppenséggel „sollen”-síkú ítéletet alkotunk, mi sem természetes tehát, mint hogy ama intézményes keretet, melyben az illető az általunk vélelmezett normasértését elkövette, szintén a „sollen” dimenzióban tételezzük. S akkor nem az a releváns, hogy ma már az RMDSZ zsákmánycentrikus román versenypártként viselkedik, hanem abból kell kiindulni, hogy indulásakor mit képviselt a szervezet s mit tartalmaznak ma is alapvető dokumentumai. Toró ennek értelmében nem az eredeti céloktól eltávolodott pártvezetésnek tartozik elszámolással, hanem a választóinak, akik tudták, amikor rá szavaztak, hogy ő Tőkés László híve.
A másik oldalról meg a Transindex hiába kifogásolta, hogy Toró viszonttámadott, hiszen Toró „támadásának”, erkölcsi alapú érvelésének volt magja: amit Frunda tett, tételesen, hogy bejutása után visszalépett, az a választók semmibevétele, nyílt és cinikus megtévesztése.
Kelemen Attila válaszolt Torónak, válaszából igen bőségesen fogok idézni, mert olyan, mint az állatorvosi ló. A Transindex minden betegsége fellelhető rajta legalábbis nemzeti prizmán keresztül olvasva. Mindamellett közkeletű tévedéseket is szép számmal megfogalmaz, melyeket nem érdektelen cáfolni.
„Adsz is a felvetésre egy magyarázatot – írja Kelemen Torónak – hogy tudniillik román parlamenti zsozsóból és nem RMDSZ-esből működtél Tőkés kampányában. Háát igen, ez is egy magyarázat. Kellően rövid és frappáns ahhoz, hogy beindítsa a hümmögési reflexeimet.” Azért ez messze nem ilyen egyszerű s nincs okunk annyira naivnak lenni, hogy ne lássunk eme leegyszerűsítésben tendenciozitást. Toró ugyanis, mint jeleztük, egyrészről az RMDSZ eredeti (ma is érvényes) programját, az autonómiát képviselte és képviseli, nem ő távolodott el az RMDSZ eszmeiségétől, hanem az RMDSZ fordult ki önmagából. Ráadásul Torót azok a Temes megyei választók küldték a parlamentbe, akik tisztában voltak politikai hovatartozásával, azzal, hogy az Toró közel áll az egykori tiszteletbeli elnökhöz, aki 2003-ra már annyira kényelmetlen volt az RMDSZ-t vezető nómenklatúra számára, hogy megszüntették funkcióját. Hümmögni lehet ezen, csak éppenséggel ellenkező okokból. Vagyis nem kétkedve, hanem egyetértőleg.
Azt írja a továbbiakban Kelemen: „a romániai magyar politikai prérin te vagy az egyedüli kisbölény, aki elég bátor ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mint a gyávák. Nem akarom elvitatni a jogodat saját politikai boldogtalanságodhoz, ahhoz, hogy olyan helyzeteket kreálj magad körül, amelyek miatt méltán hiheted azt, senki nem ért meg. Szükségünk van a tampon-emberekre, az átvezető fogaskerekekre, no nem az RMDSZ-nek vagy Tőkésnek, hanem nekünk, civileknek. Konzekvensen vállalod fel a népszerűtlen szerepeket, vállalod, hogy te legyél középen, hogy a nagy bölények jól leplezett kudarca a te nyilvánvaló kudarcodként jelenjen meg.” Íme, milyen az a dicséret, amiért meg lehet sértődni. Mint a vazelines eset. S hadd következzen itt egy vargabetű.
Most, amikor a Transindex összeválogatta a 2007-es év azon cikkeit, melyeket a szerkesztőség legjobbnak ítélt, dafke bekerült az a bizonyos vazelines cikk is. Olyan kommentárral, hogy íme, a megdicsért megsértődött. (Idézzünk ebből szövegből okulásul, hadd láthassa a Transindex stílusát esetleg nem ismerő olvasói táborunk, hogy kikkel is keveredett vitába Toró. „Szemügyre vettem,- írja Kelemen a vazelines cikkben – melyek azok a nem éppen szuperhősre valló számítások, amelyeket Tőkés László elvégzett, mielőtt úgy döntött, hogy mindent bevet: bepúderezi az orrát, bekap egy mentosant, hogy a zsoltárok jobban szóljanak, leakaszt a szegről egy csokor narancssárga műrózsát, felcsatolja a pórázt és szájkosarat a romániai magyar jobboldali kutyusra. Aztán indul is megdugni az RMDSZ-t. Az általam elvetett verzió lényegében arról szól, hogy Tőkés otthon felejtette a vazelint.
A hétvégi SZKT kapcsán be kellett látnom, Tőkés Lászlónak nem kell vazelin, mert azt az RMDSZ biztosítja. Tőkés egy szál – többé-kevésbé csapdába ejtett – történelmi egyházzal és néhány lézengő ultrakonzervatívval elérte, hogy az RMDSZ ne a saját feladataival foglalkozzon, hanem – na kivel? Hát vele!” (…) „Nem lesz negatív kampány, de a fasz kivan Tőkéssel – ez így megy kéz a kézben.” (…) „Az idegeneknek kijár az udvariasság, az ismeretleneknek a bizalom. Tőkés túl van ezen. Annyira nyilvánvaló, hogy Tőkés ellentmondásban áll saját deklarált céljaival, hogy kár megfosztani az embereket a csalódástól.”
(Nem vettem magamnak a bátorságot, hogy kipontozzam a hím nemiszerv profán megnevezését, mert még azzal vádolnak, hogy hamisítottam). No hát ennyit a dicséretről. Csapdába ejtett egyház, ellenmondás a deklarált célokkal, szájkosár a „jobboldali kutyusra” és a méltatlan aktusra készülődő püspök. Kit érdekel ezek után, hogy Kelemen az RMDSZ-t még jobban megalázza, azzal, hogy leköcsögözi? Mi más ez, mint egy későkamasz szánalmas öröme saját a nyilvános trágárkodása felett? Íme, az a pápát cápának csúfoló, a Szent Jobbot tetemcafatként, a Szent Koronát tökfödőként aposztrofáló Magyar Narancs Indexbe oltott erdélyi változata: az önmagát jópofának képzelő ordenáré politikai pornográfia.
Toróval azért finomabban bánik a nagy megmondó Kelemen, kinek magabiztossága sajátos ellentétben áll azon ars poeticájával, miszerint ő csak az igazság egy olvasatának birtokosa. „Az elég bátor, ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mint a gyávák” kitétel még magyarázható némi jóindulattal. Főleg ha ismerjük a nemzeti oldalon belső fórumokon Toróval kapcsolatban, annak RMDSZ-ben maradásának okán megfogalmazódó kritikákat. Viszont irozinálni az RMDSZ végletes és végzetes negatív metamorfózisából következő „politikai boldogtalanságon”, ami tulajdonképpen az egész közösség tragédiája, úgy beállítani a dolgot, mintha Toró kreálná azokat a helyzeteket, melyben úgymond méltán hiheti, hogy őt senki sem érti meg, ez nonszensz.
A politikai szervezetekben általános jellemző egyfajta eltolódás az értékorientált politika irányából az (egyéni) érdekorientált, karrierpolitika irányában. A tendencia még az legideologikusabb pártot, az SZDSZ-t is elérte, az alapító nagyok kiszorultak, majd a legutóbbi választáson az utolsó moralizáló, ideologizáló Fodor felett győzelmet aratott a Gyurcsány-haver, amorális karrierpolitikus Kóka. Az RMDSZ-en belül lezajlott folyamatok is szemlélhetők e perspektívából. Toró volt az, aki nem gazdagodott meg, aki ma is panellakásban lakik, akinek soha nem voltak gyanús pénzügyei, pedig pozíciójából kifolyólag neki is lehetősége lett volna közösségi pénzek magánosítására. Toró T. Tibor megy a maga útján, nem hallgatva sem azokra az RMDSZ-es kollegákra, akik a szervezetből való kilépésre buzdítják, sem azokra, akik kívül vannak és szívesebben tudnák maguk mellett, egy csapatban őt is. Örök dilemma, hogy egy olyan szervezetben érdemes-e bent maradni, melyben irányító funkcióhoz ugyan nem juthatunk, de mely döntési monopóliumot vagy kvázi-monopóliumot mondathat magáénak. S akkor még nem szóltam az érzelmi dimenzióról, ami még ma is például az MDF-ben vagy a MIÉP-ben tart olyan embereket, akik már rég nem tudják vállalni a párt politikai irányvonalát.
Kelemen szót ejt Frundáról is: „Frunda keményen, hatékonyan és elegánsan kampányolt, de egy percig nem tudtam megfeledkezni arról, hogy hoppá-hoppá, ez a csávó mégiscsak Frunda György.” Klasszikus álobjektív megfogalmazás. Érzékelteti, hogy Frunda azért mégiscsak Frunda, akivel azért nem lehet teljes mértékben azonosulni, de ugyanakkor mégiscsak méltatlanul feldicséri. Érdekelne, hogy fér bele a Transindex értelmezés szerinti eleganciába egy olyan megfogalmazás, miszerint Tőkés nem a közös jót, hanem a közös rosszat akarja. Vagy hogy Tőkés a romániai magyarság ellen indul.
De mindez csak prelúdium. A Kelemen Attila-i dörgedelem csak ezután jön. „Egy rossz közérzetű, az emberek frusztrációira építő, cinikus és romboló szándékú, minden őszinteséget mellőző, program nélküli kampányban segédkeztél, – írja a Transindex főszerkesztő Torónak – amelyből nem okvetlenül az derült ki, hogy Tőkés László nagyobb demokrata lenne, mint a kedvenced: Frunda György. Szögletes, vonalas, fanatizáló, agresszív – számomra ilyen volt a Tőkés-Szilágyi kampány. Mi ehhez képest Frunda visszalépése? Össze lehet hasonlítani egyáltalán a két dolgot? Majd ti, demokrata politikusok, akik nagyban és nem pártos kicsiben látjátok a romániai magyar üdvözülés útját elmagyarázzátok az egészet „morális” szempontból is.” A kampány több állomásán volt szerencsém személyesen is részt venni, meg egyébként is, az erdélyi politikai események krónikásaként odafigyelek Tőkés László megnyilatkozásaira. Felelősen állíthatom, hogy ennél hazugabb, rágalmazóbb, orcátlanabb, igazságtalanabb jelzőfűzért nehéz lenne összeállítani a kampány vonatkozásában. Egyik vesszőparipám a valótlan állítások közötti rangsorolás. Eszerint a sima valótlanságnál súlyosabban esik a latban egy olyan, melynek történetesen az ellenkezője az igaz. Kelement Attila többek között ilyen, minősített valótlanságokat állított. Mert a kampány végcélja természetesen pozitív volt, s nem romboló szándékú, a lehető legőszintébb volt. Még azok a kiszólások is, melyeket a Transindex negatív kampányfigyelője kipécézett (például az a fordulat, hogy az EP választáson Krisztus és Pilátus között kell választani, vagy az, hogy jobb a semmilyen képviselet, mint az RMDSZ-es ál-képviselet) éppenséggel a taktikai megfontolásokat félreseprő őszinteségből fakadtak. Hogy az emberek frusztrációjára épített volna a kampány? Ugyan! Cinikus lett volna? Mi a cinikus abban, ha nevén nevezzük a gyereket, ha felnyitjuk a választók szemét, ha rámutatunk arra, hogy az RMDSZ visszaél 1996 óta a választók bizalmával és nem a magyar érdeket képviseli Bukarestben, hanem a kommunista szakszervezetekhez hasonlóan hajtószíj szerepet betöltve a bukaresti román hatalom akaratát képviseli a választóközönséggel szemben? A „szögletes, vonalas” propaganda-ízű, semmitmondó metafórákkal foglalkozni is kár. Ami az agressziót illeti, ha a szókimondás agresszió, akkor agresszív volt a kampány s hasonlóan: ha a valóság megismerése fanatizál, akkor ez is megáll. De csakis akkor. Mert a kampány mindenekelőtt tényszerű volt, azt próbálta megértetni az emberekkel, amit az RMDSZ-es média tervszerűen elhallgat.
S álljon itt még egy parádés idézet: „miközben mi, amorális Transindexesek azon gondolkodunk, hogy a Tőkés-Orbán-Szász-Băsescu mátrixban vajon ki kinek a strómanja, észre sem vettük, hogy új tabuk jelennek meg a romániai magyar sajtóban. A tabu tárgya nem más, mint ez: a Tőkés-Orbán-Szász-Băsescu mátrixban vajon ki kinek a strómanja. Új tabuk, új témák számodra és számunkra.” Ismét itt van a mindáron jópofát, meglepőt mondani verejtékes igyekezete. Azt a sületlenséget, hogy Tőkés és Basescu szövetségesek s Tőkés tulajdonképpen Basescu támogatásával nyert, már leírta egy anyaországi megmondóember, Tamás Gáspár Miklós. No, de nem ez a lényeg, mindenki onnan ihletődik, ahonnan akar, amikor a feltétlen meghökkentésre törekszik. Mi sem evidensebb, mint az, hogy a fentebb jelzett „mátrix” egyszerűen nem létezik. Orbán, Tőkés és Basescu önálló, független politikusok, akik bármikor akár egymással is szembe mennek, ha muszáj. Még Tőkés és Orbán is, lásd a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását megvonó 2000. decemberében elfogadott országgyűlési határozatot, amikor Tőkés tiltakozásul nem mondta el a MÁÉRT-en a megnyitó beszédét s a sajtónak adott nyilatkozatában rámutatott, hogy Orbánék nem tudták feldolgozni, hogy 2000. májusában nem az általuk támogatott Boross Péter lett az MVSZ elnöke. Tény ugyanakkor, hogy Tőkés László és Orbán Viktor egy oldalon áll, mindketten a magyar érdekeket óhajtják magas szinten képviselni s így nem adatott meg nekik az a szókimondási luxus, ami egy jobboldali radikális, soha „európai” értelemben szalonképessé nem váló pártocska (legyen az MIÉP, Jobbik, Nemzeti Front vagy ÚDK) számára adott . Bizonyos mértékben egymásra is vannak utalva. Orbán a legnagyobb magyar politikai erő vezetője, Tőkés a legnagyobb kisugárzással bíró karizmatikus nemzeti tekintély.
Szász Jenő ügyesen mozgó karrierpolitikus, aki ha épp arra meggyőződésre jut, hogy pártján belül valaki veszélyezteti pozícióját, akkor Markót megszégyenítő határozottsággal, az alapszabályra fittyet hányva kizáratja . Hogy ő beáll akár strómannak, ha egyéni érdekei úgy diktálják, azt nem tartom elképzelhetetlennek. De ha valaki Tőkés vagy Orbán „embere”, (mert miért mondjunk „strómant”, meggyőződés alapú lojalitást is fel lehet tételezni a nemzeti oldalon) abban semmi rossz nincs. Basescu meg olyan, evidensen nacionalista figura, hogy az erdélyi nemzeti oldalon hosszabb ideig aligha lehet valaki hitelvesztés nélkül a „strómanja”.
S hogy léteznének tabuk ma Erdélyben? Léteznek, de azok pont azért tabuk, hogy én magam se nevezzem meg őket. Annyi biztos, hogy a Kelemen Attila által említett politikusok valamint az ő esetleges érdek-összefonódásuk semmi esetre sem számít tabunak, mint ahogy ezt az is bizonyítja, hogy az erdélyi média-főáramhoz tartozó Transindex hasábjain írni lehet róluk.
Kelemen Attila egyenesen kétségbe vonja, hogy a Tőkés szárnyat megegyezési szándék vezérelné: „Amúgy nem voltál különösebben meggyőző, amikor azon az SZKT-n arról beszéltél, hogy Tőkés (Tőkés-Orbán-Szász-Băsescu mátrix?) igenis meg akar egyezni az RMDSZ-szel. Vagyis nem lesz könnyű dolgod. Nemcsak hogy magadat kell meggyőznöd, de Tőkést is meg kell győznöd arról, hogy tárgyalni akar és még az RMDSZ-t is, hogy tárgyalnia kell. Talán már meg is tetted.”
S mielőtt még elringatnánk magunkat abban a hitbe, hogy Kelemen is valahol a magyar egység s a nemzeti gondolat híve, jön még egy mondat, amolyan vazelines stílusban: „minket is meg kell győznöd arról, – mondja Torónak – hogy levontad az RT-s bukta tanulságait és egy jobboldali elitben gondolkozol nem a jelenlegi „a tunat şi-a fulgerat şi pe voi v-a adunat” zombi-nyájban.” (magyarul: „dörgött és villámlott s ez titeket gyűjtött épp össze”) Úgy kell Tibinek, ha méltatlanokra pazarolja rokonszenvét s még hangot is ad ennek. Most aztán győzködhet… Tragikomédia: az egyetlen egyenes úton haladó, következetes, meg nem alkuvó RMDSZ képviselőnek kell „meggyőznie” egy konfúz értékrenddel bíró, baromi trendire fazonírozott nemzet-semleges média-kommandó tagjait arról, hogy ő jobboldali elitben gondolkodik. Ha jól megcsócsáljuk az olvasottakat, arra jutunk, hogy megint balról akarják megmondani, hogy ki is az igazi elit. Visszatérő törekvés ez. Hányszor hallottuk 1990 óta az anyaországban is, mindig a baloldalról: milyen jó lenne, ha lenne egy méltó, demokratikus, európai magyar jobboldal. Értsd: milyen jó lenne, ha a magyar jobboldal nem tanúsítana semmilyen ellenállást, amikor a baloldal gátlástalanul kiszolgálja a nemzetközi gazdasági erők háttérhatalmának gyarmatosító igyekezetét, milyen jó lenne, ha nem törekedne történelmi tisztánlátásra, hanem elfogadná a baloldal múltértelmezési paneljeit, milyen jó lenne, ha nem akadályozná a baloldalt abban, hogy üres tekintetű, múlt és jövő nélküli, jelenben élő fogyasztó-automatákat gyártson sorozatban a média s az oktatási rendszer tudatpréseivel.
Kelemen szerint Tőkést támogató szervezetek, a Magyar Polgári Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Magyar Polgári Egyesület zombi-nyájhoz hasonlóak. Azok, akik gondolkodnak, akik átláttak a szitán, megelégelték az RMDSZ diktatúrát, ők a zombik a Kelemeni perspektívában. Mit mondjuk akkor a Markói narkó elkábítottjairól?

Végül a párbeszédről

Párbeszédre kétségkívül szükség van. Az autonómia körül formális konszenzust kell teremteni, ebben vita nincs. Hogy ennek lesz e intézményes fóruma s azt úgy fogják-e hívni, mint ahogy Toró írásában előrevetíti, az kérdéses. (Az „Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum gondolata már kodifikációt is nyert egy végül alá nem írt protokollumban az RMDSZ és Tőkés László közötti tárgyalásokon.) Az azonban értelmes és tájékozott ember számára nem lehet kétséges, hogy a párbeszédnek mi a fő akadályozója. Tételesen, hogy míg az egyik fél a magyar érdekek bármi áron való szolgálatában hisz s ennek megfelelően kizárólag a magyar önrendelkezés mozgatja, a másik fél prominensei viszont (karrierérdekből? megzsaroltságból? megfélemlítettségből? – ki tudja, de nem is számít) a román hatalom mozgatottjai.
Itt van a kutya elásva és ez a tulajdonképpeni tabu minden olyan orgánumban, mely RMDSZ-zsoldból él, s mely legjobb esetben is csak álobjektivitásra törekszik.

Borbély Zsolt Attila

Tiszlelt blogfogyasztó közönség!
Gondoltam, megosztom azokkal is az alábbi szöveget, akik csak bloggolnak, mint az eszement és nem olvasnak pl. Krónikát, ahol ez megjelent. Talán megspórolok néhány választ. Vagy újabb kérdéseket indukálok?

EP-választás utáni pillanatkép
A 2007. november 25-i EP-választásokon résztvevő erdélyi magyar szavazók az 1989-es rendszerváltás óta először élhettek országos szinten a választás szabadságával, ugyanis az eddigi – a megszokás hatalmával bíró – gyakorlattal ellentétben szavazatukat nemcsak az RMDSZ jelölt-listájára adhatták le, hanem a független jelöltként induló, de a Szövetségen kívüli és helyenként belüli ellenzék támogatását élvező Tőkés László püspökre is, anélkül, hogy kiléptek volna a nemzeti-etnikai szavazás paradigmájának kereteiből.
A többséghez képest közel másfélszeres magyar mobilizációnak köszönhetően, mely minden bizonnyal a választás szabadságával magyarázható, mindkét tábornak sikerült elérni a kitűzött célt: a független jelölt mellett az RMDSZ két jelöltje is EP-mandátumhoz jutott. Az eredmény sommás, de találó értékelése, amely a verseny utáni közérzetet tükrözi: a Tőkés-csapat szép sikert aratott és az RMDSZ sem veszített. Mondhatni kegyelmi állapot: az egység hiányából egyenesen következő „nemzethalál” rémképével riogatott közösség komoly „trauma” nélkül esett át a demokratikus társadalmakban megszokott politikai pluralizmus első ilyetén éles megnyilvánulásán. A tragikus végkifejlet – „erdélyi magyarságunk képviselet nélkül marad” – tehát elmaradt, az eredmény viszont végre számszerűsítette a táborok támogatottságát, illetve bázisuk területi megoszlását: az erdélyi magyarok – inkább Erdély interetnikus vidékein élő – bő 60 %-a a Markó Béla nevével fémjelzett politikának szavazott bizalmat, míg a – többségében Székelyföldön, tehát tömbben élő – szűk 40% a Tőkés László által megjelenített politikai értékrendet és gyakorlatot támogatta.
Bár volt olyan közvéleménykutatás, ami ezt az arányt megjósolta, igazából kevesen gondolták, hogy a több tekintetben (hálózati infrastruktúra, költségvetés, a tulipánra pecsételés automatizmusa, a végrehajtó tisztségből származó lehetőségek, stb) nagyságrenddel nagyobb helyzeti előnnyel induló RMDSZ- Góliáttól a Dávidként küzdő püspök ennyi szavazatot képes elhódítani. Az „alternatíva” sikerét meghatározó fontosabb tényezők:
• az RMDSZ vezetői iránti bizalom csökkenése illetve politikája iránti elégedetlenség növekedése, igény a „változásra”;
• a törvény által megteremtett lehetőség: teljesíthető feltételek (százezer támogató aláírás összegyűjtése) mellett egy független jelölt személye által az „alternatíva” először válhatott nemcsak politikai de választási szereplővé;
• a független jelölt emberi és politikai kvalitásai, történelmi szerepe és karizmája, valamint következetes kiállása az autonómia ügye mellett;
• a mind szervezeti formájában, mind eszközeiben széles mezőt átfogó, civil-politikai mozgalmakból és politikai szervezetekből álló „ellenzék”, a polgári-nemzeti tábor példás egységbe tömörülése a független jelölt és az általa megjelenített politikai értékrend (program) körül;
• a cselekvési egységet lehetővé tevő, a támogató szerveződések és intézmények különböző szervezeti hálózatainak összeillesztéséből származó sűrű szövetű háló kialakítása, amelynek sikerült felvenni a versenyt az RMDSZ területi, státus- és alapítványi irodáinak jól bejáratott rendszerével;
• az asszimetrikus erőviszonyokhoz, az egyéni jelölt ismertségéhez és karizmájához igazított kampány-stratégia;
és végül, de nem utolsó sorban
• a „természetes szövetséges”, a FIDESZ-MPSZ és kiemelten annak elnöke – mind mai napig Erdélyben a „nemzet miniszterelnökeként” tisztelt – Orbán Viktor cselekvő támogatása.
Ezen szempontok azonosítása fontos az előttünk álló sorozatos választások esélyeinek elemzése, különösen a tavaszi önkormányzati megméretkezés szempontjából, ugyanis a táborok számára az EP-választás eredménye viszonyítási alap az esetleges konkurenciális vagy kooperatív választási stratégia megválasztásához.
RMDSZ-stratégia – ahogyan látszik
Bár a hivatalos propaganda egyértelmű sikerként kommunikálja az EP-választás eredményét, a hangsúlyokból és a gesztusokból a megkönnyebbülés és a gondterheltség egyaránt kiérezhető. Miközben a csúcsvezetés megfáradt kreativitással osztja szét a részleges kudarc miatti felelősséget a területi szervezetek, a belső ellenzék, az államelnök, továbbá a EPP-testvérpárt FIDESZ között, a stáb már a következő kampány elemeit rakja össze.
Bár a táboron belül vannak, akik szorgalmazzák a tárgyalások újrakezdését, ennek szándéka nem érhető tetten a központi vezetés lépéseiben, amelyek a konfrontatív stratégia irányába mutatnak. A csúcsvezetés értékelése szerint az ellenzéki siker egyedi és megismételhetetlen, mert:
• inkább köszönhető Tőkés püspök történelmi szerepéből eredő karizmájának, mint a polgári tábor szervezettségének és valós támogatottságának;
• Tőkés László nem lehet jelölt az önkormányzati választásokon, a polgári tábor megosztott és még mindig nem rendelkezik a választásokon indulni képes szervezeti alternatívával, de ha addig sikerül is bejegyeztetni a Magyar Polgári Pártot, az Szász Jenő nevéhez kötődik, akinek integráló képessége nem hasonlítható a püspökéhez;
• a székelyföldi fiaskó nem az eddigi politika csődje, hanem szervezési kérdés és mint ilyen, kijavítható.
Ezért az ellenzékkel folyatott tárgyalások nem esedékesek csak az önkormányzati választások után, annak az RMDSZ számára a jelenlegi – 60-40% – eloszlásnál kedvezőbbnek remélt eredményei alapján. Csak arra kell ügyelni, hogy az országos megegyezés hiányában megyei és helyi képviseletüket kockáztató szórvány-szervezetek vezetőinek segélykiáltásai ne jussanak el a bázishoz, illetve az egyezség elmaradásának felelősségét minél egyértelműbben az ellenzék nyakába lehessen varrni.
MPP – a képviseleti monopólium csábítása
A Magyar Polgári Párt bejegyzésével a polgári-nemzeti tábor végre igazi választási játékossá válhat. Úgy tűnik, hogy 2004-es esztendő történéseivel ellentétben, az RMDSZ-csúcsvezőség sem erővel, sem eszközökkel nem rendelkezik ennek megakadályozására.
Az MPP bejegyzése körüli transzparencia-hiány még írható az igazságszolgáltatási bürokrácia rovására, azonban a további működése, a részletes – nem csupán a bíróságnak szánt vázlatos – programalkotás során, de főleg a jelöltállítási folyamatban bizonyítania kell, hogy valóban képes a polgári tábor demokratikus gyűjtőpártjává válni, azaz integrálni azt a politikai és civil-politikai elitet, amely az EP-választások alatt Tőkés László mellé állt. Ez pedig csak úgy sikerülhet, ha az MPP vezetői sem a programalkotást, sem a jelöltállítást nem kezelik a párt belügyeként, hanem az egész polgári-nemzeti oldal közügyeként.
Külön kihívást jelent a párt – valószínűleg székelyföldi többségű – vezetőségének összeilleszteni a különböző – tömb, szórvány – élethelyzetekből eredő differenciált érdekeket. Míg a tömbvidéken a konfrontatív startégia megengedhető, hiszen itt minden korlát nélkül érvényesülhet a választás szabadsága, addig az interetnikus környezetben, de különösen a szórványvidékeken ez csak részlegesen érvényesíthető, anélkül, hogy a magyar képviselet ne gyengüljön. Van-e elegendő empátia megérteni a másik szempontjait? Lesz-e elegendő a részben és az egészben egyaránt gondolkodni képes stratéga az MPP környékén?
Egyelőre csak bizonyos érdekazonosság látszik egyes RMDSZ- és MPP-vezetők között a három választást összefüggő problémaként, tehát csomagban kezelő szemlélet és megoldáskeresés elutasításában.
Kiegyensúlyozott és hatékony képviselet – közösségi érdek
Szűk párt-érdek: a másik tábor legyőzése, képviselőinek kiszorítása, egyhangú és egyszínű képviseleti monopólium, vagyis restauráció, esetleg monopóliumváltás.
Közösségi érdek: a népakarathoz legközelebb álló, kiegyensúlyozott, a sokszínűségből eredő többszólamúság és munkamegosztás előnyeit kamatoztató, hatékony képviselet. Vagyis szemlélet- és rendszerváltás.
Mindkettő bekövetkezhet a 2008-as választási év történései során. Jelen gondolatok gazdája, a Tőkés László által megjelenített politikai értékrend iránt elkötelezett, tehát nem független közéleti ember egyértelműen a második változat mellett teszi le a garast. Ennek megvalósíthatósági feltételei:
• Az RMDSZ-ben hangadóvá válnak és többségbe kerülnek azok a személyek, akik a magyar képviselet megerősítése reményében tárgyalást és megegyezést szorgalmaznak.
• Az MPP vezetőiben tudatosodik, hogy a párt bejegyzésével a polgári tábor politikai képviseletének nem a monopóliumát nyerték el, hanem esélyt és jogi keretet biztosítottak a polgári értékek és az autonómia választásokon való képviseletére.
• Az erdélyi magyar autonómia elkötelezettjeinek legszélesebb gyűjtőszervezete a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Ez a mozgalom mind személyekben, mind eszmerendszerben integrálja majdnem a teljes polgári tábort és elnökén keresztül képes átmenteni azt az erkölcsi-politikai tőkét, amit az EP-választás során megszerzett. Ezért szerepe a polgári oldal önkormányzati jelöltjeinek demokratikus kiválasztásában és legitimálásában meghatározó.
• Az EMNT saját hálózata, Székelyföldön pedig az SZNT szervezeti kerete és emberei segítségével azonosítja és az MPP figyelmébe ajánlja az autonómia ügye iránt elkötelezett, közéleti szerepvállástól nem idegenkedő személyeket. Az így kialakult választási együttműködés során válhat az MPP a helyhatósági választásokon valós eséllyel fellépő, az EP-választási arányokat megismételni képes „Tőkés-párttá”.
• Interetnikus környezetben, de főleg szórványban az EMNT az RMDSZ-szel való tárgyalásoktól sem zárkózik el, előmozdítva a magyar összefogást ott, ahol annak hiánya a képviselet létét veszélyezteti.
• A soraikat ily módon rendező táborok – egyfelől az RMDSZ, másfelől az EMNT-MPP választási szimbiózisban konszolidált „Tőkés-párt”– reprezentatív képviselői megalakítják az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, a múlt év szeptemberében konkrét választási megegyezés hiányában fébeszakadt, de az EMEF kérdésében azért egyezségre jutó tárgyalás-sorozat szándéknyiklatkozata szerint, paritásos alapon, Tőkés László és Markó Béla társelnökletével.
• Az EMEF keretében ismét napirendre tűzik a táborok által közösen vállalható stratégiai célok – a közösségi autonómia különböző formái – és a hozzájuk rendelt közös politikai cselekvések kidolgozását, illetve a politikai rendszerváltás folytatásának módozatait, felhasználva az eddigi tárgyalások eredményeit, továbbra is kiemelt figyelmet szentelve a politikum, a civil társadalom és a történelmi egyházak közötti valós partneri viszony kialakításának.
• Az EMEF sürgős és kiemelt feladata a három – helyhatósági, parlamenti és EP – választási együttműködés módozatait és formáit tartalmazó rugalmas, a helyi sajátosságokhoz igazítható keretegyezmény kidolgozása . A keretegyezmény lehetséges pillérei:
o A helyhatósági választásokon szabadverseny a tömbvidéken (60%-os feletti lakossági arány esetében), korlátozott verseny: közösen szervezett előválasztáson vagy megegyezésen alapuló választási koalíció az összemérhető interetnikus környezetben (20 és 60% közötti lakosság arány esetében) valamint előválasztáson és/vagy megegyezésen alapuló egységes indulás szórványban (20 % alatti lakossági arány esetében).
o De jure egységes, de facto koalíciós – mind a tulipán, mind a fenyő szimbólumát hordozó – választási párt bejegyzése, amelynek keretében a két tábor együtt indulhat a parlamenti és EP-választásokon, a megállapodásban rögzített módon kiválasztott jelöltekkel.
Ezen elmélet gyakorlatba ültetése érdekében kérem mindazok partnerségét, táborhoz való tartozástól függetlenül, akik az erős, hatékony, reprezentatív de kiegyensúlyozott magyar önkormányzati és parlamenti képviselet fontosságát hasonlóan látják.

Toró T. Tibor
Temesvár, 2008 január 23.

# veressdavid
2008. január 13., 22:22 e

A fajiságra építő Hatalom, miért tartsa fogságában Székelyudvarhely egyszemélyű vezetőjét, és ugyanakkor miért gátolja meg a demokratikus helyi választások megtartását?!Van-e még egy ilyen település a magát jogállaminak hírdető Romániában ,ahol ennyi ideje nem írnak ki helyi választásokat?!
Szász Jenőék miért tévolították el,vagy miért müködtek közre a szolgálatokkal a Csapó József eltávolitásában….?!
Mikor szünik meg aBasescu által megadott a caracali tipusú autonómia Udvarhelyen?!

Még töprengek, mihez kezdjek ezzel a csomaggal. Kérek kis időt veressdavidtól és a nagyérdemű olvasótól az érdemi válaszhoz.

# kérdő
2008. január 26., 18:49 e

Mivel jár a kizáratásod?

Nem kizárás, a politikai bizalom megvonása. Tudomásom szerint mindeddig precedens nélküli egy képviselő esetében, az Alapszabály sem tér ki rá, ezért nem tudom, mivel jár, mi következik. Maradhat a jelenlegi status quo, de lehet a helyzetet fokozni: tényleges kizárás az RMDSZ-frakcióból, visszahívás a parlamenti szakbizottságból, nyilvános megkövezés, napi 5 perc gyűlölet a harci morál fenntartása céljából, stb. Várom az ötleteket.

# szabolcs
2008. január 12., 14:03 e

Tisztelt Toro Tibor!

Miert van az, hogy Tokes mellett kampanyolva meg akarja mondani a tutit, es kozben szuntelenul szidja az rmdsz vezeteset, mikor az on alltal megreformalt, marko mentesse tett temes megyei rmdsz nem jutott be a megyei es varosi onkormanyzatban.(Beszterce megyeben kisebb aranyokkal sikerult). Megkerdeznem, hogy nem lenne fontosabb eloszor Temesvart takaritania es ott eredmenyt elerni? Vagy egyszerubb Tokes palastja moge bujva predikalgatni?

Érzem a kérdéseiben a rokonszenv-túltengést. Meg azt, hogy nem igazán vár rájuk választ. Mindenképpen köszönöm az alkalmat, hogy kitérhetek a felvetett kérdésre – nem először találkozok vele közvetlen vagy burkolt vád formájában – és néhány tévhitet és nagyvárosi legendát szertefoszlathatok.
1. Nem a tutit mondom, csak a véleményem, RMDSZ-vezetésről, bármiről, főleg, ha kérdeznek, időnként bevallom, anélkül is, ha fontosnak érzem a megszólalást.
2. Nem Markó-mentes a Temes megyei RMDSZ, soha nem is volt az, akkor sem, amikor én voltam az elnöke (1996 és 2001 között) és nem is törekedtem, hogy az legyen, abból a megfontolásból, hogy a markói kisebbségpolitika a szórványban komoly legitimációval rendelkezik. Legfeljebb jobban odafigyelünk egymás véleményére, mint máshol, “sikeresebb” pártszervezeteknél.
3. Valóban kiestünk 2004-ben mind a temesvári, mind a megyei önkrományzatból (az egyiknél 24, a másiknál közel 300 szavazat hiányzott az 5%-ös küszöbhöz). Mind mai napig traumaként éljük meg, mi is, a közéleti szereplők, a közösség is. A felelősség közös, az enyém is, de jó tisztázni, hogy a közhiedelemmel ellentétben, ekkor nem én voltam sem megyei elnök, sem kampányfőnök, sem listavezető, sem polgármesterjelölt. A kudarc okai sokrétűek, elsődleges oka szerintem a Bánságban ijesztő méreteket öltő asszimiláció (itt a vegyesházasságok száma 10 az 1-hez, és a magyar családból származó gyerekek kevesebb mint egynegyede tanul anyanyelvén), nálunk 2004-ben szakadt el a szál. Nem biztos, hogy sikerül még egyszer összebogozni. Nem takarítani kell, hanem keresni a módot és eszközöket a visszatéréshez. Elismerem, nem kis feladat, hazudnék, ha azt mondanám, van rá tuti recept.
4. Nemigen tudok, mit kezdeni az utolsó mondattal, ha komolyan akarom venni ezt a fórumot.

# Balló Zoltán
2008. január 12., 10:15 e

Esetleg komolyan veszem a felhívást és kérdés(-eket) teszek fel és megtisztel, ha Ön válaszol.
Ismereteim szerint-de ha tévedek, kérem jelezze-Románia világi és nem fundamentalista állam. Ez esetben ez egyházak miért közpézből gazdálkodnak. Miért nem a hívek hozzájárulásából, és a felszabaduló pénzt a kultúra rehabilitációjára fordítják. Miért építenek túlnyomórészt közpénzből katedrálist Bukarestben. Miért kell külön kérni az iskolákban, ha valaki nem szeretne vallásos nevelést gyerekének, és miért nem annak kell kérni aki szeretne.
Miért nem dolgoznak azon, hoyg egy valós demokratikus mechanizmust alakítsanak ki, példáúl, a hét második felében hazajönnének a képviselők és megtudnák a választók véleményét, majd hétfőn aszerint szavaznának a törvényekre.

Tisztelt Balló Zoltán!
Próbálom én is komolyan venni a válaszolást, ezért megy ilyen lassan. (Barátom órásmester édesapjától tanultam, hogy lassú munkához idő kell). Tehát:
1. Románia világi állam. Az egyházak a hívek hozzájárulásából, továbbá egyéb forrásokból, többek között közpénzekből származó pénzekből gazdálkodnak. A közpénz használata akkor jogos, ha az illető egyház a civil társadalom részeként a hitélet mellett világi jellegű társadalmi feladatokat vállal át az államtól, pl az oktatás, a művelődés vagy a szociális szolgáltatások területén. Ez a magyar történelmi egyházak esetében így is van, a domináns, államvallásként kezelt görögkeleti egyház esetében kevésbé.
2. Én sem helyeslem, amikor közpénzt áldoznak katedrális-építésre. Ha módom van rá, a parlamentben ellenszavazattal fejezem ki véleményem, de nem vagyok élharcosa ennek a kérdésnek.
3. Szemlélet kérdése. Valószínűleg a jelenlegi gyakorlat azon a vélekedésen – akár ténynek is tekinthetjük, ha hinni lehet a közvéleménykutatásoknak – alapszik, hogy az állampolgárok nagyobbik része ezt tartja rendjénvalónak , tehát ez legyen az automatizmus, az ettől való eltérés pedig a kivétel.
4. Ez a demokratikus mechanizmus elvileg létezik. A parlamenti tevékenység általában hétfőtől csütörtökig igényel kötelező bukaresti jelenlétet, a hét vége péntektől vasárnapig a választókkal való kapcsolatra fordítható. A választókon is múlik, mennyire igénylik ezt a kapcsolatot. A választói “feed back” nemcsak hasznos, hanem sikerélmény is, még akkor is, ha kritikus, mert azt jelzi, odafigyelnek a munkádra.

Érzek jó adag türelmetlenséget az egyházakkal szemben. Próbálja ezirányú negatív tapasztalatait ne általánosként kezelni. Egyházaink még mindig fontos közösségépítő és megtartó intézmények, minden bizonnyal jó ideig azok is maradnak.
Baráti üdv
TTT

# kajakos
2008. január 10., 20:34 e

Tisztelt Toró T. Tibor.

Örülnék ha válaszolna alábbi kérdéseimre:

1. Mit jelent az, hogy az MPP és Tőkés László képviseli a „nemzeti” oldalt? Az erdélyi magyarság másik hányada (kb,. 2/3 része) az hova sorolandó?
2. Ha valaki nem döngeti a mellét magyarságát hangoztatva úton s útfélen, nem hord 64 vármegyés pólót, jóban van a nem magyar szomszédjával, „csak” egyszerűen magyar ezen a vidéken, akkor az az ember még tagja lehet nemzeti közösségünknek vagy ő már a „neptuni” kategóriába tartozik és „elvtársnak” kell szólítani?
3. Azon kivül, hogy élesen bírálják (jól teszik) az udemerét (sic!), milyen konkrét programmal akarják megszólítani a választókat? És mikor? Ne vegye személyeskedésnek, de hozzám még nem jutott el a programjuk, sőt még az EMNT programja sem, pedig azt már jó néhány éve készítik (legalábbis így nyilatkozta Ön és Szilágyi Zsolt is évekkel ezelőtt).
4. Ha már nem lesz parlamenti képviselete a romániai magyarságnak (az egymásra mutogatás mellett), milyen eszközöket lát Őn alkalmazhatónak nemzeti közösségünk érdekeinek megvalósítására és a kikényszerített eddigi eredmények megtartására?

Tisztelt Kajakos!
Köszönöm a türelmét. Jók a kérdések, bár érzik rajtuk az indulat. Bizonyára van oka rá közvetlen környezetéből származó tapasztalat alapján. Tehát:
1. Még nem tudom, mit képvisel majd az MPP, hamarosan kiderül. Tudom, hogy milyen értékrendet jelenít meg Tőkés László, de erről már többször volt szó, szerintem ön is tudja. Természetesen minden magyar része a nemzetnek, csak egyesek a magyarságukat, a nemzethez tartozásukat kiemelt értékként élik meg, ez fontos számunkra, foglalkoztatja őket és közéleti – a politikával foglalkozók politikai – szerepvállásukban, akár verbális szinten is ez kiemelt hangsúlyt kap. Persze, ennek az ellenkezője is igaz lehet a “ketteseknél”, akik identitásának meghatározó eleme, hogy tudatosan nem tartják értéknek magyarságukat és állandó kényszert éreznek a “kulturkampfra”. A “hármasok”, a két ideáltipus közötti folytonos átmenetet jelentő többség, aki választások alkalmával eldönti, melyik atitűd vagy annak melyik formája áll hozzá közelebb és odaáll, vagy ha nem tud választani a kínálatból, félreáll. Attól még persze magyarok…
2. Most látom, hogy már a második kérdésre is válaszoltam. Én sem szoktam 64 vármegyés pólót viselni, az összes szomszédom “nemmagyar”, van közöttük, akivel jóban is vagyok, már amennyire egy tömbházban lehet szomszédi kapcsolatokat ápolni. A tudatos “neptunosokkal” vitám van, főleg, ha politikusok, a “neptuni” eszmék híveit pedig próbálom meggyőzni a magam vélt igazáról, ha erre alkalom kínálkozik.
3. Az EMNT mozgalomként született akkor, amikor az erdélyi magyar autonómia képviselete veszélybe került. Sikeresnek mondható, hiszen sikerült azt a politika és a közélet napirendjén tartani, tematizálni a róla szóló vitát és rákényszeríteni a hivatásos politikusokat, hogy foglalkozzanak vele. Ezen igyekezetében az EMNT égisze alatt több programatikus dokumentum született, utána kellene olvasni. Nem veszem személyeskedésnek, csak rezignáltan állapítom meg a propaganda hatékonyságát. Kis túlzással azt is mondhatnám: az elmúlt években az RMDSZ programjának legkreatívabb, helyzetteremtő részeit az ellenzék alkotta, hogy a kampányban legyen mire hivatkozni, majd az azt követő békeidőkben a csúcsvezetés a politikai cselekvés szintjén legyen mit elfelejtsen. De a kétosztatú – plurális – politikai mezőben talán ez másként lesz, felértékelődnek a programok.
4. Én a képviselet megerősítésében, kiegyensúlyozásában és hatékonyabbá tételében gondolkodom, ezen munkálkodom, remélem, azok lesznek többen (elegen), akik hasonlóan gondolják. Azt viszont nem szeretem, amikor az egység-demagógia eszközével a politikai elit egy része meg akarja fosztani a közösség másik részét a politikai képviselettől.
Kívánok több empátiát a másik gondolatainak megértésében. Barátsággal
TTT

Kajakos, Balló Zoltán, Szabolcs, Veressdavid és ismét Újszéköly türelmét kérem újfent, fontos kérdéseik érdemi megválaszolása időt igényel, amivel most nem rendelkezem.
TTT

# kiváncsi
2008. január 10., 11:38 e

Tisztelt Toró úr!
Minden tiszteletem az Öné, amiért annyi éve már sikeresen lavíroz a két fél között, mind2ből a jót választva.
Kérdésem:
Miből akar építeni az MPP, akkor amikor alig van olyan személy a berkekben, aki politikai porondra való. Ráadásul azok sem erőst maradnak meg. Szilágyi Zsolt is, akinek vezető szerep jutna az MPP-ben, kimegy irodavezetőnek Tőkés mellé. Ennyire megélhetési politikus Szilágyi? Ennyire a pénz kell neki? Mert ugyebár mindannyian tudjuk, hogy odakint, irodavezetőként sokra úgy sem fog menni, ráadásul, ha mégis szerepet kap a pártvezetésben, akor majd hogy fog kinézni, hogy egy irodavezető az MPP alelnöke, vagy ügyvezetője, vagy akármije???

Tisztelt Kiváncsi!
Igaztalannak érzem a Szilágyi Zsolt barátom és harcostársam személyét érintő, kérdés formájában megfogalmazott ugyan, de minősítő erejű megállapítást. Sziszi 2004-ben 14 éves képviselői mandátumát áldozta be az alternatíva-építés érdekében, tehát rá legkevésbé illik a megélhetési politikusi minősítés.
Tőkés László a kampányban leendő EP-irodáját “erdélyi nagykövetségként” képzelte el és valóban azzá kellene tenni. Ez legalább olyan fontos stratégiai céljaink elérése szempontjából, mint az életképes politikai alternatíva felépítése. Sziszi szinte egyetlen képzett külpolitikusunk. Neki való feladat kiépíteni és működtetni ezt az intézményt.
Abban viszont egyetértünk, hogy jelenleg kevés politikai szerepvállalásra alkalmas ember mutatja magát a polgári-nemzeti oldalon és ez komoly gondja a leendő MPP-nak. Ha az MPP kizárólag a jelenlegi – a hosszúra nyúlt vajúdás alatt a pártosodás ódiumát nyíltan felvállaló, ezért minden tiszteletet megérdemlő – veteránok soraiból akar jelölteket válogatni, akkor nem sok eséllyel vág neki a választási menetelésnek. Ha azonban lesz annyi bölcsesség a vezérkarban megnyitni a sorokat és esélyt adni a nemzeti elkötelezettségű, politikai-közéleti szerepre alkalmas, mindeddig félreálló, vagy – bizonyos körökben nem túl népszerű gondolat! – a sokáig egyetlen, sokunk pozitív energiáit és kreativitását elnyelő RMDSZ-szövetségben szerepet vállaló személyeknek, akkor nagyságrenddel nő az esélye a polgári-nemzeti tábor sikeres választási szereplésének és ezáltal a jelenlegi balra billent politikai képviselet kiegyensúlyozásának.

# malmos
2008. január 9., 21:23 e

Mi a garancia arra ,hogy nem uyganúgy ragadjátok majd a hatalmat magatokhoz pont mint az udemerében hátulról manipuláló régi komcsi elvtársak tsz,elnökök pártitkárok haszonlesők..stb.
Amúgy neked és Zsoltnak meg Tőkésnek igaza van csak sajnos semmivel sem külömb a polgári szövettség tábora ise!Mindenki koncot lát csak apolitikában !
Kevés gerinc maradt az emberekben!Kezdetben 90,91 körül nem így volt csak hamar érvényesültek az oportunisták!

Kedves Malmos!
A politika arról szól, hogy megpróbálod a választópolgár szavazatban kifejezett bizalmát megszerezni, hogy ezáltal csapatod tagjaival közösen olyan pozícióba kerülj, ahonnan az általad jónak tartott irányba befolyásolhasd a körülötted zajló világ történéseit. A tisztségbe kerülést, vagyis a valamilyen színtű “hatalom” gyakorlását – ami kétségkívül előnyökkel is jár – akkor érzi a választópolgár koncszerzésnek, ha azt te, a politika ősi mesterségét űző személy kellő alázat, felelősség és átláthatóság nélkül teszed azt. Megismétlem, amit már mondtam ugyanitt valakinek: a polgári tábornak még igazából igen korlátozott lehetősége volt bizonyítani, hogy felelősebben és nagyobb alázattal viszonyul a hatalom gyakorlásához, mint az RMDSZ tisztségviselői.
Abban igazad van, hogy a kilencvenes évek elejének romantikus – várakozásokkal telített, rendszerváltási utóláz által fűtött – időszaka elmúlt egyszer s mindenkorra, olyan mértékű és tipusú közéleti szerepvállalásra már nem lehet számítani. Nem mind opportunista, aki ma politikai szerepre adja a fejét, bár kétségtelen, hogy elég gyakori ez az állatfajta.
Garancia nincs, esély van. Nem kellene elszúrni, mert ki tudja, mikor jön a következő…

következő oldal »