Péntek délután, ismét hullámzik a világ, ugyanis sikeresen hazaértem Bukarestből, kocsival, az új luxus-limuzinnal, ahogyan valamely parlament-barát sajtótermékben olvastam a minap. Egészen jól gurul, csak Bukarest van messze a centrumtól – Temesvártól.

Közben szerdán (dec. 21-én) megjártam Budapestet, a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság küldöttségével, a jövő évi Bartók-rendezvények (125. születésnap) sikere érdekében lobbiztunk, szeretnénk a szülővárost is feltenni a Bartók-év rendezvényeinek térképére Budapest, Pozsony és New York mellé. Akár sikernek is el lehet könyvelni, találkoztunk a magyar kulturális miniszterrel, illetve a NKÖM Nemzeti Évfordulók Titkárságának vezetőjével. Óvatos ígéreteket kaptunk a Muzsikás&Sebestyén Márta koncert, valamint a Szegedi kortárs Balett Csodálatos Mandarin-előadásának megtámogatására és összejöhet egy román-magyar kulturális miniszteri csúcs is Szentmiklóson. A Bartók-életműnek igen jó szimbolikus töltete van a magyar-román barátkozás szempontjából is, ki kellene használni az alkalmat valami konkrétum elérésére, ne csak a gesztusoknál maradjunk, bár annak is megvan a fontossága. Ezen még dolgozni kell. Társaim lelkesek a miniszteri igéretektől, én nem annyira, túl jól ismerem a rendszert: az osztogató politikum és a hiszékeny civil szféra viszonyát. Azért most én is reménykedem, hogy nem jártunk hiába. Átadok Bozóki miniszternek Bodó Barna megbízásából egy sorozatot a “Romániai Magyar Évkönyv” összesből, mondom, biztos érdekli, hisz egykor politológus volt. Látszik rajta, hogy örül neki. Még lehet újra az, mondja. Szurkolok neki a visszatéréshez.

Jártunk a Művészetek Palotájában: lenyűgöző. Eltölt a büszkeség, hogy ilyen van nekünk. A sajátomnak érzem, jó érzés. Merthogy a miénk is, vagy nem?

Az este még Budapesten ér, a Pro Minoritate Alapítvány karácsonyi fogadásán, a Z’Art Galériában. Sok jóbarát, ismerős, főleg egykori, jelenlegi és eljövendő külügyesek, Németh Zsolt csapata és holdudvara. Jó arcok, termékeny beszélgetések, jól esik a sok bíztatás és empátia olyan emberek részéről, akikről nem is gondoltam, hogy ennyire figyelnek dolgainkra. Központi téma a Moscovici-jelentés körüli EP-vita és a kisebbségek jogállásáról szóló törvény sorsa. Egyöntetű a külügyi szakik véleménye az RMDSZ-vezérkar hallgatólagos cinkosságáról az önkormányzatiság elvének kulturális autonómiára cserélésében. Abban is egyetértünk, hogy a worst case scenario a törvény elfogadása, benne a kulturális autonómia névleg, de tartalom nélkül (ezt szeretnék koalíciós barátaink). Akkor most mi a teendő? – kérdezik többen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudom. Azt tudom, hogy ezt meg kellene előzni. Eldöntöm magamban, hogy januárban elkövetek néhány szöveget a kulturális autonómia lényegéről, preventív leleplezésként, ha tartalom nélküli formát kínálnak a népnek, legalább tudják, hogy csalás készül. Körvonalazódik még néhány akció, de erre majd visszatérek. Mindent a maga idejében.

Éjfél, mire Sziszivel elindulunk Nagyvárad felé. Muszáj menni, mert reggel repülni kell vissza Bukarestbe.

Hát ennyire telt most az időből. Még hátra vannak számosan karácsonyi kötelezettségek, így mennem kell. Reményeim szerint az idén még jelentkezem, a két Karácsony között – ahogy református lelkész-barátomtől hallottam – még bloggolok egy kicsit, ha a karácsonyi ebédeket túlélem. Addig is kívánok minden ismeretlen ismerősnek, barátnak, harczostárs olvasónak nyugodt és békés ünnepet, kívül és belül egyaránt.

Temesvár, 2005 december 23.