Tehát akkor szerda, 2006 február (hol a nyár?) 8.

Reggeli bemelegítő gyakorlat a honvédelmi és jogi bozottságok együttes ülése, napirenden a szekusdossziékat nem találó bizottság (CNSAS) tevékenységét újabb 6 évre meghosszabítani szándékszó SKR vitája. Egyszerűnek tűnik, mégsem az: meglepő támadás indul a testület ellen, PD oldaláról, pedig ők is tudják, hogy a működésképtelenség fő oka nem a bizottság tagjainak tökéletlensége (bár kétségtelen, hogy ebben is van igazság), hanem a törvényi szabályozás – szándékos – tökéletlensége, valamint a SRI mint fő dossziégazda áldásos szerepe. A libik egyelőre lapítanak, pedig készen áll törvénymódosító tervezetük, de úgy tűnik, nem kapott zöld utat a vezérkar részéről. Dekonspirálom őket, néhány hónapja ugyanis együtt vettünk részt egy Pro Democratia-kerekasztal-beszélgetésen, ahol bemutatták – tehát kvázi nyilvános a szöveg. Végül átmegy szoros szavazással a meghosszabbítás, a lényeg – a törvény módosítása és a Kuratórium összetételének frissítése – még várat magára.

Aromán bizottsági kollégámmal átrándulunk a Majestic Hotelbe, itt zajlik a PER újabb kerekasztala a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről. Díszmeghívott Chablais mester, a Velencei bizottság egyik befolyásos tagja, de ott vannak a törvény körül kavaró képviselők (Cristian Dumitrescu, Valentin Tabara – PD, Petru Andea – PSD, Sergiu Andon – PC, valamint az RMDSZ nehéztűzérsége : nagyMarkó, kisMarkó, Márton Árpi, Kojack. Megijednek, amikor meglátnak, nem voltam beszámítva, pedig segíteni jöttem. Lehet, erről még nem cseréltünk itt eszmét, de nyílt titok, hogy a kulturális autonómia jogi kereteinek megteremtése számomra azonos prioritás a székelyföldi (vagy akár a bánsági) regionális autonómiával. Új elem a Velencei Bizottság embereinek határozott állásfoglalása: a kulturális autonómia döntési jogköröket jelent. Meglepő még a horvát képviselő határozott – radikalizálódó – álláspontja. A többi ismert: a PSD hallani sem akar kulturális autonómiáról, a PC hosszasan ködösít és nem mond semmit, a PNL ott sincs, a PD mindent támogat, kivége néhány lényegtelen apróságot: nincs szükség autonómia-tanácsokra mint állami közhatóságra, ezek hatáskörét gyakorolhatja az illető kisebbség reprezentatív (értsd parlamenti képviselettel rendelkező) szervezete, továbbá ezen hatáskörök legyenek csak konzultatívak. Szembesítem őket saját álláspontjukkal, jól értettem-e? És ha igen, állapítsuk meg közösen, hogy nem akarnak kulturális autonómiát a kisebbségi közösségeknek. Radulescu válasza: ő nem ért egyet azzal, hogy kulturális autonómia nélkül nincs szükség erre a törvényre. Hát itt tartunk most. Úgy látom, ebből nem lesz gálickő. NagyMarkó négyszemközt megdícsér, gyorsan magamba tekintek: valamit rosszul csináltam? Eszembe jut R. Győző újságíró barátom, aki minden héten így búcsúzik: aztán jó ne olvassak rólad!

Délután együttes frakciók az Ügy(esen)Vezető Elnökség tagjaival. Napirenden a Párt, a Kormány és a frakció viszonya, együttműködése. Ismert panas-záradat, talán az eddiginél hevesebben: nem kapunk idejében információt a készülő törvény-tervezetekről, nem működik vagy késik az információ-áramlás a kormányzati tisztségviselők és a frakció között, vagy ha igen, sokszor kikerül minket, elakad az apolitikus (al) prefektusoknál és nem jut el a “párthoz”. Én is okoskodom a rendszer tökéletlenségéről, a kormánypárti képviselő nyomoruságairól. Most Takács ügyvezető elnök dícsér meg. Tényleg baj van velem, ez az utóbbi évtizedben nemigen fordult elő. A párbeszédről szóló példabeszédem egyelőre reakció nélkül maradt. Sebaj, mondom tovább a magamét.