Laptop nélkül nehéz az élet, legalábbis a bloggolás szempontjából, de ezt talán már mondtam. Az elmúlt hétvége csendes agóniával telt, ledöntött az influenza (nem a madár), aztán úgy döntöttem, mégis meggyógyulok. Ám a budapesti – a MTA és a DUNA TV által szervezett – autonómia-konferencia kimaradt az életemből, nem volt erőm elindulni.

De maradjak egy gondolat erejéig február 1-nél. Csikorogva újraindult a parlamenti gépezet. Érdekes az együttes frakció-ülés. Kesergünk a Parlament eddig soha nem látott mélyrepülésén, már ami a közvélemény előtti imidzset illeti. Meg különben is. Nagy az egyetértés abban, hogy ez nem véletlen és a tét maga a parlamenti demokrácia, melyet a PSD-állampárt után a narancssárga (fél)elnöki rendszer más eszközökkel ugyan, de tovább erodál. Hajlok arra, hogy elfogadjam azok álláspontját, hogy a jelenlegi helyzet sokáig nem tartható, kitörést csak előrehozott választás jelenthet. Ennek legalkalmasabb pillanata az EU-országjelentés utáni hónap (május-június). A kollégák nagyrésze nem így látja. Meglátjuk.
Markó elnök rangsorol: előszőr van közösség, aztán az előbbi szavazatával van parlamenti képviselet, majd ennek szavazatával van kormányzati képviselet. A működő gyakorlat éppen fordított fontossági sorrendet mutat. Érdekes téma, érdekes helyzet, bár nem rendkívüli. Azért nem szabad beletörődni.

Otthon maradván a hét végén, maradt idő tovább bonyolítani a Magyar Kollégium programot. Biztatóan alakul a megegyezés a Temesvári Római-katolikus Megyéspüspökséggel, muszáj annyira összeszednem magam, hogy megnézzem a Püspökség által ajánlott újabb helyszínt, az egykori Szent Franciska árvaház épületét, amelyben jelenleg egy földtani és agrárvegyészeti kutatóintézet működik. Meglátni belülről is és megszeretni, egy pillanat műve volt. Nem oktatási, sem egészségügyi intézmény, a törvény csak ezekre szab maximális (5 éves) türelmi időt a tényleges restitucióra. Tehát elméletileg lehetséges az átvétel a rendelkezésünkre álló kb 9 hónapos határidőn belül. Ezt megoldandó, a csapat rám osztja a feladatot, meg vagyok tisztelve. Markó Attilát el is kezdem zaklatni azon melegében, biztató híreket kapok tőle, az ingatlan visszaszolgáltatásáról szóló elvi döntés már megszületett, a végleges határozat meghozatala a Restituciós Bizottság napirendjén van. A dolog nehezebb része: pénzt szerezni a Mezőgazdasági Minisztériumtól a kutatóintézet elköltöztetésére. Nem lesz könnyű, de a többség reménykedik. Azért a másik alternatívát, a Kós Károly Közösségi Központ telkére épített zöldmezős (kertes) változatot sem vetettük el.

Vasárnap tovább lábadozom, hétfőn elbliccelem a reggeli gépet Bukarestbe, ez azt jelenti, hogy bliccelve a délutáni frakcióülés is. Nem szép dolog, Markó Béla osztályfőnök bácsi a múlt heti együttes szeánszon rótta meg preventíven a társaságot.
Úgy tűnik, túlélték a hiányomat, nem volt nekik könnyű.

Kedd, február 7. – szokásos parlamenti nap, az újdonság számomra az elektronikus szavazási módszer beindulása. Kicsi dolognak tűnik, de nem az: szerintem alapjaiban változtatja nem a parlament működését. Amennyiben bármikor nyilvánossá tehető szavazatunk egy konkrét kérdésben, jobban meggondoljuk, melyik gombot nyomjuk. Vagy naiv vagyok? Nem hiszem. A közeljövő botrányai valószínűleg majd igazolják tézisemet a képviselői felelősség látványos növekedéséről.

Itt megállok, útjára emgedem a szöveget, a mai (szerda, febr.8.) nap történéseiről (bizottsági ülés – CNSAS-törvény vitája, újabb PER-konferencia a kisebbségek jogállásáról szóló törvényről, RMDSZ-frakciók – Ügyvezető Elnökség csúcstalálkozó) később írok. Az előzetessel csak csigázni akartam az érdeklődést, a műfaj szabályainak megfelelően. Vagy ez nem délamerikai TV-sorozat? Helyenként a valóság alulról súrolja ezek színvonalát.