Cs 31 jan 2008
Nemrég kaptam az alábbi szöveget a régi reformos harczostárstól, BZSA -tól. Alaposan felpaprikázta Kelemen Attila Ármin múltkori – nekem címzett – válasza. Mivel a Transindex közvetlenül is érintett, talán nem érdektelen itt is – a szerző engedélyével – közkinccsé tenni. Szerintem élvezni fogjátok, szerkesztők, olvasók, drukkerek és ellendrukkerek egyaránt.
TTT
P.S.: A lábjegyzetek ugyan leestek, de a szöveg ezek nélkül is kerek.
Álobjektivitás
Objektivitás és álobjektivitás
A felvilágosodás racionalizmusára vezethető vissza az ún. objektivitás igénye a modern kor médiaorgánumokkal szemben. Önmagában a tárgyszerűség, az objektivitásra való törekvés természetesen pozitív, értékelendő szándék és igyekezet. Ám ahogy a „politikai korrektség” s az „emberi jogok” hasonlóan pozitív indíttatású apologétái is fokozatosan kivetkőztették önmagukból e fogalmakat, s ma már olyan kísérleti tankönyvek készülnek, melyben a homoszexualitást a heteroszexualitással egyenlő társadalmi értékű kapcsolatnak ábrázolják s – nem vicc – az is szóba került, hogy a házi feladatok sértik a diákok emberi jogait, bizony az objektivitással is visszaélnek. Machiavelli írta: a fejedelemnek nem feltétlenül a tisztességre, hanem annak látszatára kell törekedni. Jellemzően a mai main stream sajtóorgánumok sem az objektivitásra, hanem annak látszatára törekednek. A legmegtévesztőbbek azok a médiafórumok, melyek előszeretettel ütnek jobbra és balra is, ám értékrendjükben egyértelműen az egyik oldalon elkötelezettek.
Ilyen tipikusan ál-objektív orgánum Erdélyben a Transindex – akárcsak Magyarországon az Index. Álobjektivitása egyrészt abból áll, hogy miközben fennen hirdeti, hogy egyenlő távolságra áll a Tőkés-tábortól és az RMDSZ-től, előbbi vélt vagy valós ballépéseit kinagyítja, az RMDSZ-éit pedig bagatellizálja vagy elhallgatja, másrészt pedig, hogy mögöttes értékrendi premisszái az RMDSZ-hez húzzák. A Transindex értékrendjét (akárcsak az RMDSZ-ét), már ha van ilyen, nem könnyű meghatározni, hiszen abban kering a minden bizonnyal az öncélú polgárpukkasztásra visszavezethető útszéli trágárság (lásd a „vazelines” cikket, melyről később még lesz szó), a hedonizmus, az értékrelativizmus, a tartalmatlan igen-pártiság s egy jó adag nemzet-ellenesség, de legalábbis a nemzet sorskérdései iránti totális érzéketlenség. (Hadd idézzek egy jellemző esetet a kilencvenes évek végéről. Kelemen Attila, aki időközben használni kezdte az Ármin nevet is, vélhetően azért, hogy megkülönböztessen Kelemen „Kempinsky” Atillától egy olyan vitában, mely az etnosoviniszta, minden jogelvet felrúgó román oktatáspolitikáról illetve közelebbről az önálló magyar állami egyetem ügyéről szólt, a románok szempontját villantotta fel, majd utólag leszögezte, hogy neki fontos volt, hogy legyen e kérdésben egy „románpárti” hozzászólás is a fórumon. Hogy miért fontos ez, az ő titka marad, de mi megpróbálhatunk következtetni. Lehet például a mögöttes motiváció egy álobjektív közelítés is, mely pusztán formalitásokban gondolkodik s nem tudja elviselni még egy vegytiszta, a felelősséget egyértelműen az egyik oldalon kirajzoló helyzetben sem, hogy az, aki etikátlanul és/vagy jogtalanul jár el, mindenféle „de” és „ámbár” nélkül el legyen ítélve, legalább egy kisközösség tagjai által. Nem, ilyenkor neki ott kell lenni és akadékoskodni.)
Hasonló ez ama bizonyos flash mobhoz, amit Kelemen Attiláék válaszul szerveztek az Erdélyi Magyar Ifjak remek akciójára, amikor az erdélyi fiatalok nem engedték be Bocskai István szülőházába az SZDSZ-es külügyér Eörsi Mátyást és „Nem” feliratú papírokat feltartva állták el a bejáratot. Kelemen Attila kezdeményezett egy akciót melyben pár percre találkoznak a flash mob részvevői egy olyan tárgy birtokában melyre az „igen” van felpingálva – mert ugyebár nem lehet egy egyértelmű nemet kimondani egy adott nemzetpolitikai kérdésben (E kérdés nem más, mint az, hogy van–e, lehet-e keresnivalója egy nemzetellenes párt nemzetellenes képviselőjének egy szent nemzeti helyen.).
Nem csoda, ha a Transindex minap megesett levélváltása Toró T Tiborral még akkor is a süketek párbeszéde, ha mindkét oldalról hangsúlyozást nyert a másik fél méltó vitapartnerként való elismerése, a kölcsönös intellektuális és szakmai megbecsülés.
A kerettörténet
A legutóbbi SZKT-n történt, hogy Frunda György és Toró T Tibor összeszólalkozott. Frunda ama meggyőződésének adott hangot, hogy az az RMDSZ-es politikus, aki az RMDSZ infrastruktúráját használva Tőkés Lászlónak kampányol, az gerinctelen. Toró azon nyomban visszalőtt, mondván, hogy miképpen használhat erkölcsi megbélyegző jelzőket az az ember, aki becsapta választóit s miután számtalan helyen elmondta, hogy mit fog tenni majd az Európa Parlamentben, visszalép a listáról. Frunda óvódás szinten próbált riposztozni, az állítván, hogy Toró azóta beszél „pluszba”, mióta az RMDSZ-ben van. No persze, mindenki „pluszba beszél” a bolsevik logika szerint, aki nem a pártvonalat erősíti.
A Transindex mindkét politikusnak „Murok-díjat adott”. Tipikus, hadd bűnhődjön a támadó s a megtámadott egyaránt. Azok kedvéért, akiket megkímélt a sors a Transindex hírportál rendszeres látogatásától, álljon itt a díj-alapítók leírása a murokkal szimbolizált negatív elismerésről: „A Murok-díj hívószavai: vacak, zsena, amatőr, ciki, nevetséges, szánalmas, dilettáns, képmutató stb. A Kivi-díj azért jár, ami friss, innovatív, teljesítmény van mögötte, olyan gesztus, ami gesztus-értékénél több, bátor, bravúros, józan, ironikus, hasznos a közjó szempontjából. Nincs szabály, nincs protokoll, nincs ünnepélyes átadás vagy moralizáló fanatizálás, csak a postázás és a magyarázó bejelentés.”
Toró joggal kifogásolta, hogy egy besorolásba esett Frundával, s a Transindexnek terjedelmes levelet küldött, melyben elmagyarázta a maga szempontjait s jelezte, hogy a murkot visszaküldi, tartsa meg a Transindex magának, hiszen demagógiájával (ezt persze a Transindex iránti – mellesleg teljesen indokolatlan – szimpátiáját túlontúl is hangsúlyozó Toró nem így fejezte ki) igencsak rászolgált, vagy küldje el Frundának, aki szintén megdolgozott érte.
Toró többek között azt is érthetően nehezményezte, hogy a Transindex indoklása szerint „Toró, aki sportot űz abból, hogy nem tartja be az elfogadott időkereteket, a Tőkés-féle retorikai iskola hagyományait ápolva és továbbvive kerülte ki az érdemi válaszadást.” Az SZKT-k, mióta Frunda György lett a testület elnöke , aligha tekinthetők a józan érveket megfogalmazók lovagias, korrekt összecsapási színterének. A testület funkcióját legfeljebb 1993 és 1995 között töltötte be megfelelően, de a későbbiekben Dézsi Zoltán elnöklete alatt is, ha másra nem, de legalább a formalitásokra ügyeltek: az elnök szót adott a megtámadottaknak, nagyjából igazságosan osztotta ki a megszólalási perceket. Frundával az a stílus honosodott meg, amit a román parlamentből ismerhetünk. Az elnök kommentárokat fűzött a megszólalók mondanivalójához, a saját belső irányzatához tartozók esetében nem tartotta fontosnak az időkorlátot betartatni, önkényesen adott vagy nem adott szót az ezt igénylőknek s nem egyszer rágógumit rágva vezette az ülést . A minap leköszönt Frunda által meghonosított ülésvezetői stílus mellett az egyébként is szűkre szabott, pár perces megszólalási időkeretbe (ami persze nem vonatkozik a vezető tisztségviselőkre) nehéz komplex választ megfogalmazni. Ráadásul a Transindex egyszerre olvassa rá Toróra, hogy nem volt kellő mélységű a válasza, s azt, hogy nem tartotta be az időkeretet. Az pedig, hogy előszeretettel lépte volna azt túl a szabályos időtartamot, szimpla rágalom, a nemzeti oldalon Katona Ádámon kívül mindenki arra törekedett s törekszik ma is, hogy ne adjon ürügyet az ülésvezető impertinens kioktatására.
A lényeg persze nem ez. Hanem ahogy Toró megfogalmazta: „Az egyik a Frunda által megfogalmazott, általatok jogosnak nevezett kérdés: megengedhető-e – politikailag és erkölcsileg – RMDSZ-tisztségviselőnek nem az RMDSZ kampányát támogatni? A másik az általam felvetett, de magánbeszélgetésekben több SZKT-tag által is megfogalmazott kérdés, amely sajnálatos módon nem lépte át a hasonló esetekre amúgy érzékeny Transindex ingerküszöbét: korrekt-e – politikailag és erkölcsileg – bevállalni a befutó helyet egy párt jelölt-listáján, majd a választások után kihátrálni belőle bármilyen indoklással?
Toró a továbbiakban felvezette az RMDSZ szólamokban és papíron mindmáig érvényes „önfelfogását”, miszerint nem pártról van szó az esetében, hanem szövetségről, nem monolit véleményegységről, hanem politikai sokszínűségről, s nem demokratikus centralizmusról, hanem intézményesített pluralizmusról. Legalábbis ez a „sollen” dimenzió, tegyem hozzá. S ha valakit számon kérünk, akkor irányában is éppenséggel „sollen”-síkú ítéletet alkotunk, mi sem természetes tehát, mint hogy ama intézményes keretet, melyben az illető az általunk vélelmezett normasértését elkövette, szintén a „sollen” dimenzióban tételezzük. S akkor nem az a releváns, hogy ma már az RMDSZ zsákmánycentrikus román versenypártként viselkedik, hanem abból kell kiindulni, hogy indulásakor mit képviselt a szervezet s mit tartalmaznak ma is alapvető dokumentumai. Toró ennek értelmében nem az eredeti céloktól eltávolodott pártvezetésnek tartozik elszámolással, hanem a választóinak, akik tudták, amikor rá szavaztak, hogy ő Tőkés László híve.
A másik oldalról meg a Transindex hiába kifogásolta, hogy Toró viszonttámadott, hiszen Toró „támadásának”, erkölcsi alapú érvelésének volt magja: amit Frunda tett, tételesen, hogy bejutása után visszalépett, az a választók semmibevétele, nyílt és cinikus megtévesztése.
Kelemen Attila válaszolt Torónak, válaszából igen bőségesen fogok idézni, mert olyan, mint az állatorvosi ló. A Transindex minden betegsége fellelhető rajta legalábbis nemzeti prizmán keresztül olvasva. Mindamellett közkeletű tévedéseket is szép számmal megfogalmaz, melyeket nem érdektelen cáfolni.
„Adsz is a felvetésre egy magyarázatot – írja Kelemen Torónak – hogy tudniillik román parlamenti zsozsóból és nem RMDSZ-esből működtél Tőkés kampányában. Háát igen, ez is egy magyarázat. Kellően rövid és frappáns ahhoz, hogy beindítsa a hümmögési reflexeimet.” Azért ez messze nem ilyen egyszerű s nincs okunk annyira naivnak lenni, hogy ne lássunk eme leegyszerűsítésben tendenciozitást. Toró ugyanis, mint jeleztük, egyrészről az RMDSZ eredeti (ma is érvényes) programját, az autonómiát képviselte és képviseli, nem ő távolodott el az RMDSZ eszmeiségétől, hanem az RMDSZ fordult ki önmagából. Ráadásul Torót azok a Temes megyei választók küldték a parlamentbe, akik tisztában voltak politikai hovatartozásával, azzal, hogy az Toró közel áll az egykori tiszteletbeli elnökhöz, aki 2003-ra már annyira kényelmetlen volt az RMDSZ-t vezető nómenklatúra számára, hogy megszüntették funkcióját. Hümmögni lehet ezen, csak éppenséggel ellenkező okokból. Vagyis nem kétkedve, hanem egyetértőleg.
Azt írja a továbbiakban Kelemen: „a romániai magyar politikai prérin te vagy az egyedüli kisbölény, aki elég bátor ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mint a gyávák. Nem akarom elvitatni a jogodat saját politikai boldogtalanságodhoz, ahhoz, hogy olyan helyzeteket kreálj magad körül, amelyek miatt méltán hiheted azt, senki nem ért meg. Szükségünk van a tampon-emberekre, az átvezető fogaskerekekre, no nem az RMDSZ-nek vagy Tőkésnek, hanem nekünk, civileknek. Konzekvensen vállalod fel a népszerűtlen szerepeket, vállalod, hogy te legyél középen, hogy a nagy bölények jól leplezett kudarca a te nyilvánvaló kudarcodként jelenjen meg.” Íme, milyen az a dicséret, amiért meg lehet sértődni. Mint a vazelines eset. S hadd következzen itt egy vargabetű.
Most, amikor a Transindex összeválogatta a 2007-es év azon cikkeit, melyeket a szerkesztőség legjobbnak ítélt, dafke bekerült az a bizonyos vazelines cikk is. Olyan kommentárral, hogy íme, a megdicsért megsértődött. (Idézzünk ebből szövegből okulásul, hadd láthassa a Transindex stílusát esetleg nem ismerő olvasói táborunk, hogy kikkel is keveredett vitába Toró. „Szemügyre vettem,- írja Kelemen a vazelines cikkben – melyek azok a nem éppen szuperhősre valló számítások, amelyeket Tőkés László elvégzett, mielőtt úgy döntött, hogy mindent bevet: bepúderezi az orrát, bekap egy mentosant, hogy a zsoltárok jobban szóljanak, leakaszt a szegről egy csokor narancssárga műrózsát, felcsatolja a pórázt és szájkosarat a romániai magyar jobboldali kutyusra. Aztán indul is megdugni az RMDSZ-t. Az általam elvetett verzió lényegében arról szól, hogy Tőkés otthon felejtette a vazelint.
A hétvégi SZKT kapcsán be kellett látnom, Tőkés Lászlónak nem kell vazelin, mert azt az RMDSZ biztosítja. Tőkés egy szál – többé-kevésbé csapdába ejtett – történelmi egyházzal és néhány lézengő ultrakonzervatívval elérte, hogy az RMDSZ ne a saját feladataival foglalkozzon, hanem – na kivel? Hát vele!” (…) „Nem lesz negatív kampány, de a fasz kivan Tőkéssel – ez így megy kéz a kézben.” (…) „Az idegeneknek kijár az udvariasság, az ismeretleneknek a bizalom. Tőkés túl van ezen. Annyira nyilvánvaló, hogy Tőkés ellentmondásban áll saját deklarált céljaival, hogy kár megfosztani az embereket a csalódástól.” (Nem vettem magamnak a bátorságot, hogy kipontozzam a hím nemiszerv profán megnevezését, mert még azzal vádolnak, hogy hamisítottam). No hát ennyit a dicséretről. Csapdába ejtett egyház, ellenmondás a deklarált célokkal, szájkosár a „jobboldali kutyusra” és a méltatlan aktusra készülődő püspök. Kit érdekel ezek után, hogy Kelemen az RMDSZ-t még jobban megalázza, azzal, hogy leköcsögözi? Mi más ez, mint egy későkamasz szánalmas öröme saját a nyilvános trágárkodása felett? Íme, az a pápát cápának csúfoló, a Szent Jobbot tetemcafatként, a Szent Koronát tökfödőként aposztrofáló Magyar Narancs Indexbe oltott erdélyi változata: az önmagát jópofának képzelő ordenáré politikai pornográfia.
Toróval azért finomabban bánik a nagy megmondó Kelemen, kinek magabiztossága sajátos ellentétben áll azon ars poeticájával, miszerint ő csak az igazság egy olvasatának birtokosa. „Az elég bátor, ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mint a gyávák” kitétel még magyarázható némi jóindulattal. Főleg ha ismerjük a nemzeti oldalon belső fórumokon Toróval kapcsolatban, annak RMDSZ-ben maradásának okán megfogalmazódó kritikákat. Viszont irozinálni az RMDSZ végletes és végzetes negatív metamorfózisából következő „politikai boldogtalanságon”, ami tulajdonképpen az egész közösség tragédiája, úgy beállítani a dolgot, mintha Toró kreálná azokat a helyzeteket, melyben úgymond méltán hiheti, hogy őt senki sem érti meg, ez nonszensz.
A politikai szervezetekben általános jellemző egyfajta eltolódás az értékorientált politika irányából az (egyéni) érdekorientált, karrierpolitika irányában. A tendencia még az legideologikusabb pártot, az SZDSZ-t is elérte, az alapító nagyok kiszorultak, majd a legutóbbi választáson az utolsó moralizáló, ideologizáló Fodor felett győzelmet aratott a Gyurcsány-haver, amorális karrierpolitikus Kóka. Az RMDSZ-en belül lezajlott folyamatok is szemlélhetők e perspektívából. Toró volt az, aki nem gazdagodott meg, aki ma is panellakásban lakik, akinek soha nem voltak gyanús pénzügyei, pedig pozíciójából kifolyólag neki is lehetősége lett volna közösségi pénzek magánosítására. Toró T. Tibor megy a maga útján, nem hallgatva sem azokra az RMDSZ-es kollegákra, akik a szervezetből való kilépésre buzdítják, sem azokra, akik kívül vannak és szívesebben tudnák maguk mellett, egy csapatban őt is. Örök dilemma, hogy egy olyan szervezetben érdemes-e bent maradni, melyben irányító funkcióhoz ugyan nem juthatunk, de mely döntési monopóliumot vagy kvázi-monopóliumot mondathat magáénak. S akkor még nem szóltam az érzelmi dimenzióról, ami még ma is például az MDF-ben vagy a MIÉP-ben tart olyan embereket, akik már rég nem tudják vállalni a párt politikai irányvonalát.
Kelemen szót ejt Frundáról is: „Frunda keményen, hatékonyan és elegánsan kampányolt, de egy percig nem tudtam megfeledkezni arról, hogy hoppá-hoppá, ez a csávó mégiscsak Frunda György.” Klasszikus álobjektív megfogalmazás. Érzékelteti, hogy Frunda azért mégiscsak Frunda, akivel azért nem lehet teljes mértékben azonosulni, de ugyanakkor mégiscsak méltatlanul feldicséri. Érdekelne, hogy fér bele a Transindex értelmezés szerinti eleganciába egy olyan megfogalmazás, miszerint Tőkés nem a közös jót, hanem a közös rosszat akarja. Vagy hogy Tőkés a romániai magyarság ellen indul.
De mindez csak prelúdium. A Kelemen Attila-i dörgedelem csak ezután jön. „Egy rossz közérzetű, az emberek frusztrációira építő, cinikus és romboló szándékú, minden őszinteséget mellőző, program nélküli kampányban segédkeztél, – írja a Transindex főszerkesztő Torónak – amelyből nem okvetlenül az derült ki, hogy Tőkés László nagyobb demokrata lenne, mint a kedvenced: Frunda György. Szögletes, vonalas, fanatizáló, agresszív – számomra ilyen volt a Tőkés-Szilágyi kampány. Mi ehhez képest Frunda visszalépése? Össze lehet hasonlítani egyáltalán a két dolgot? Majd ti, demokrata politikusok, akik nagyban és nem pártos kicsiben látjátok a romániai magyar üdvözülés útját elmagyarázzátok az egészet „morális” szempontból is.” A kampány több állomásán volt szerencsém személyesen is részt venni, meg egyébként is, az erdélyi politikai események krónikásaként odafigyelek Tőkés László megnyilatkozásaira. Felelősen állíthatom, hogy ennél hazugabb, rágalmazóbb, orcátlanabb, igazságtalanabb jelzőfűzért nehéz lenne összeállítani a kampány vonatkozásában. Egyik vesszőparipám a valótlan állítások közötti rangsorolás. Eszerint a sima valótlanságnál súlyosabban esik a latban egy olyan, melynek történetesen az ellenkezője az igaz. Kelement Attila többek között ilyen, minősített valótlanságokat állított. Mert a kampány végcélja természetesen pozitív volt, s nem romboló szándékú, a lehető legőszintébb volt. Még azok a kiszólások is, melyeket a Transindex negatív kampányfigyelője kipécézett (például az a fordulat, hogy az EP választáson Krisztus és Pilátus között kell választani, vagy az, hogy jobb a semmilyen képviselet, mint az RMDSZ-es ál-képviselet) éppenséggel a taktikai megfontolásokat félreseprő őszinteségből fakadtak. Hogy az emberek frusztrációjára épített volna a kampány? Ugyan! Cinikus lett volna? Mi a cinikus abban, ha nevén nevezzük a gyereket, ha felnyitjuk a választók szemét, ha rámutatunk arra, hogy az RMDSZ visszaél 1996 óta a választók bizalmával és nem a magyar érdeket képviseli Bukarestben, hanem a kommunista szakszervezetekhez hasonlóan hajtószíj szerepet betöltve a bukaresti román hatalom akaratát képviseli a választóközönséggel szemben? A „szögletes, vonalas” propaganda-ízű, semmitmondó metafórákkal foglalkozni is kár. Ami az agressziót illeti, ha a szókimondás agresszió, akkor agresszív volt a kampány s hasonlóan: ha a valóság megismerése fanatizál, akkor ez is megáll. De csakis akkor. Mert a kampány mindenekelőtt tényszerű volt, azt próbálta megértetni az emberekkel, amit az RMDSZ-es média tervszerűen elhallgat.
S álljon itt még egy parádés idézet: „miközben mi, amorális Transindexesek azon gondolkodunk, hogy a Tőkés-Orbán-Szász-Băsescu mátrixban vajon ki kinek a strómanja, észre sem vettük, hogy új tabuk jelennek meg a romániai magyar sajtóban. A tabu tárgya nem más, mint ez: a Tőkés-Orbán-Szász-Băsescu mátrixban vajon ki kinek a strómanja. Új tabuk, új témák számodra és számunkra.” Ismét itt van a mindáron jópofát, meglepőt mondani verejtékes igyekezete. Azt a sületlenséget, hogy Tőkés és Basescu szövetségesek s Tőkés tulajdonképpen Basescu támogatásával nyert, már leírta egy anyaországi megmondóember, Tamás Gáspár Miklós. No, de nem ez a lényeg, mindenki onnan ihletődik, ahonnan akar, amikor a feltétlen meghökkentésre törekszik. Mi sem evidensebb, mint az, hogy a fentebb jelzett „mátrix” egyszerűen nem létezik. Orbán, Tőkés és Basescu önálló, független politikusok, akik bármikor akár egymással is szembe mennek, ha muszáj. Még Tőkés és Orbán is, lásd a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását megvonó 2000. decemberében elfogadott országgyűlési határozatot, amikor Tőkés tiltakozásul nem mondta el a MÁÉRT-en a megnyitó beszédét s a sajtónak adott nyilatkozatában rámutatott, hogy Orbánék nem tudták feldolgozni, hogy 2000. májusában nem az általuk támogatott Boross Péter lett az MVSZ elnöke. Tény ugyanakkor, hogy Tőkés László és Orbán Viktor egy oldalon áll, mindketten a magyar érdekeket óhajtják magas szinten képviselni s így nem adatott meg nekik az a szókimondási luxus, ami egy jobboldali radikális, soha „európai” értelemben szalonképessé nem váló pártocska (legyen az MIÉP, Jobbik, Nemzeti Front vagy ÚDK) számára adott . Bizonyos mértékben egymásra is vannak utalva. Orbán a legnagyobb magyar politikai erő vezetője, Tőkés a legnagyobb kisugárzással bíró karizmatikus nemzeti tekintély.
Szász Jenő ügyesen mozgó karrierpolitikus, aki ha épp arra meggyőződésre jut, hogy pártján belül valaki veszélyezteti pozícióját, akkor Markót megszégyenítő határozottsággal, az alapszabályra fittyet hányva kizáratja . Hogy ő beáll akár strómannak, ha egyéni érdekei úgy diktálják, azt nem tartom elképzelhetetlennek. De ha valaki Tőkés vagy Orbán „embere”, (mert miért mondjunk „strómant”, meggyőződés alapú lojalitást is fel lehet tételezni a nemzeti oldalon) abban semmi rossz nincs. Basescu meg olyan, evidensen nacionalista figura, hogy az erdélyi nemzeti oldalon hosszabb ideig aligha lehet valaki hitelvesztés nélkül a „strómanja”.
S hogy léteznének tabuk ma Erdélyben? Léteznek, de azok pont azért tabuk, hogy én magam se nevezzem meg őket. Annyi biztos, hogy a Kelemen Attila által említett politikusok valamint az ő esetleges érdek-összefonódásuk semmi esetre sem számít tabunak, mint ahogy ezt az is bizonyítja, hogy az erdélyi média-főáramhoz tartozó Transindex hasábjain írni lehet róluk.
Kelemen Attila egyenesen kétségbe vonja, hogy a Tőkés szárnyat megegyezési szándék vezérelné: „Amúgy nem voltál különösebben meggyőző, amikor azon az SZKT-n arról beszéltél, hogy Tőkés (Tőkés-Orbán-Szász-Băsescu mátrix?) igenis meg akar egyezni az RMDSZ-szel. Vagyis nem lesz könnyű dolgod. Nemcsak hogy magadat kell meggyőznöd, de Tőkést is meg kell győznöd arról, hogy tárgyalni akar és még az RMDSZ-t is, hogy tárgyalnia kell. Talán már meg is tetted.”
S mielőtt még elringatnánk magunkat abban a hitbe, hogy Kelemen is valahol a magyar egység s a nemzeti gondolat híve, jön még egy mondat, amolyan vazelines stílusban: „minket is meg kell győznöd arról, – mondja Torónak – hogy levontad az RT-s bukta tanulságait és egy jobboldali elitben gondolkozol nem a jelenlegi „a tunat şi-a fulgerat şi pe voi v-a adunat” zombi-nyájban.” (magyarul: „dörgött és villámlott s ez titeket gyűjtött épp össze”) Úgy kell Tibinek, ha méltatlanokra pazarolja rokonszenvét s még hangot is ad ennek. Most aztán győzködhet… Tragikomédia: az egyetlen egyenes úton haladó, következetes, meg nem alkuvó RMDSZ képviselőnek kell „meggyőznie” egy konfúz értékrenddel bíró, baromi trendire fazonírozott nemzet-semleges média-kommandó tagjait arról, hogy ő jobboldali elitben gondolkodik. Ha jól megcsócsáljuk az olvasottakat, arra jutunk, hogy megint balról akarják megmondani, hogy ki is az igazi elit. Visszatérő törekvés ez. Hányszor hallottuk 1990 óta az anyaországban is, mindig a baloldalról: milyen jó lenne, ha lenne egy méltó, demokratikus, európai magyar jobboldal. Értsd: milyen jó lenne, ha a magyar jobboldal nem tanúsítana semmilyen ellenállást, amikor a baloldal gátlástalanul kiszolgálja a nemzetközi gazdasági erők háttérhatalmának gyarmatosító igyekezetét, milyen jó lenne, ha nem törekedne történelmi tisztánlátásra, hanem elfogadná a baloldal múltértelmezési paneljeit, milyen jó lenne, ha nem akadályozná a baloldalt abban, hogy üres tekintetű, múlt és jövő nélküli, jelenben élő fogyasztó-automatákat gyártson sorozatban a média s az oktatási rendszer tudatpréseivel.
Kelemen szerint Tőkést támogató szervezetek, a Magyar Polgári Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Magyar Polgári Egyesület zombi-nyájhoz hasonlóak. Azok, akik gondolkodnak, akik átláttak a szitán, megelégelték az RMDSZ diktatúrát, ők a zombik a Kelemeni perspektívában. Mit mondjuk akkor a Markói narkó elkábítottjairól?
Végül a párbeszédről
Párbeszédre kétségkívül szükség van. Az autonómia körül formális konszenzust kell teremteni, ebben vita nincs. Hogy ennek lesz e intézményes fóruma s azt úgy fogják-e hívni, mint ahogy Toró írásában előrevetíti, az kérdéses. (Az „Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum gondolata már kodifikációt is nyert egy végül alá nem írt protokollumban az RMDSZ és Tőkés László közötti tárgyalásokon.) Az azonban értelmes és tájékozott ember számára nem lehet kétséges, hogy a párbeszédnek mi a fő akadályozója. Tételesen, hogy míg az egyik fél a magyar érdekek bármi áron való szolgálatában hisz s ennek megfelelően kizárólag a magyar önrendelkezés mozgatja, a másik fél prominensei viszont (karrierérdekből? megzsaroltságból? megfélemlítettségből? – ki tudja, de nem is számít) a román hatalom mozgatottjai.
Itt van a kutya elásva és ez a tulajdonképpeni tabu minden olyan orgánumban, mely RMDSZ-zsoldból él, s mely legjobb esetben is csak álobjektivitásra törekszik.
Borbély Zsolt Attila
Borbély Zsolt Attila volt MISZSZ-es kolléga szerint a „párbeszédre kétségkívül szükség van”. Szerintem is így van. Ezért is örülök, hogy visszablogoltál, kedves Tibi!
Osztod-e a „régi reformos harczostársad” véleményét, miszerint a szükséges tárgyalóasztal egyik oldalára csakis „karrierérdekből, megzsaroltságból, vagy megfélemlítettségből – a román hatalom által – mozgatott, legjobb esetben álobjektivitásra törekvő prominens” kerülhet? Szerinted az „RMDSZ zsoldból élőkkel” szemben kizárólag a „magyar érdekek bármi áron való szolgálatában” álló, „s ennek megfelelően kizárólag a magyar önrendelkezés” által mozgatott fél foglalna helyet?
Attól tartok, a „román hatalom vs. magyar önrendelkezés” paradigma káros előéletet kerít a muroknak. Álobjektív véleményem szerint a mozgatórugó típusú hozzáálás szükségszerűen kétségessé teszi a párbeszédet.
Szia, Tónhal
bocs: hozzáállás
Kedves Tóni,
hadd feleljek én (is), ami persze nem teszi szükségtelenné TTT válaszát.
Az RMDSZ-es oldalon vannak még idealista megtévesztettek is, akik képtelenek látni, miféle ügyet szolgálnak. Továbbá olyanok is talán, akik, habár látják, hogy miféle társaság ez a Markó-Neptun egységfront, de mégis úgy hiszik, nem tudnak jobbat tenni a közösségért, minthogy a markói szekeret tolják. (A szakadék felé.)
A másik oldalon bizonyosan kevesebb a karrierista és több az őszinte ügyszolgáló egyszerűen azért, mert itt pénzt, hatalmat nem-igen osztanak. Sőt inkább megvonnak, ha tudnak. Pályázati lehetőséget, támogatást miegyebet. Nem elképzelhetetlen, hogy köztünk is van egy-két ember, aki elvegetál a maga posztján s abból él hogy ő “polgári” ellenzék, de ez a dolgok természetéből adódóan – ha van egyáltalán, akkor – elenyésző kisebbség.
Hi Zsolt,
Tehát a politikai dógok aligha tekinthetők fehér-feketének. Az általad sérelmezett „mozgatást” illetően például, nem egészen világos számomra, hogy a román hatalom (1) kit, merre tologat – magyar kérdésben sem.
Beismerem, „álobjektív” módon provokállak most azzal, hogy kiszúrok két fontos rommagyar ügyet, amit rendkívül érdekes módon „mozgat” a román hatalom: a kisebbségi törvénytervezetet és a brüsszeli néppárti képviseletet.
Az MPSZ elfogadhatatlanul gyengének (azaz önrendelkezésből elégtelennek) tartja az RMDSZ által készített kisebbségi törvénytervezet. A román államfő és pártja viszont elfogadhatatlanul éppen ellenkezőleg, túl erősnek (azaz túl önrendelkezőnek) találja ugyanazt a tervezetet. De a román államfő és Szász Jenő (+ Tőkés László) politikai partnerek. Következésképpen a román államfő megígérte Tőkés Lászlónak, hogy felveteti az Európai Néppártba. Az államfő pártja viszont megvétózta Tőkés László felvételét az Európai Néppártba. De a román államfő és Szász Jenő (+ Tőkés László) politikai partnerek.
Eközben az RMDSZ „prominensei” támogatják Tőkés Lászlónak az Európai Néppárti felvételét. Kérdem tőletek, Zsolt és Tibi: vajon nem az ellenfelem ellenfele mozgatja a rommagyar önrendelkezést?
Sziasztok, Tóni
(1) Román hatalom alatt, a mai politikai környezetben, első sorban az államfőt értem, hisz ő irányítja – a Demokrata-Liberális Párt mellett – mind a biztonsági szerveket, mind az igazságügy „prominenseit”.
Nos, ami a “hatalom” kifejezést illeti, és arról, hogy ki(k) is képezi(k) a hatalmat, hát lehetne vitatkozni, Tóni….
Szívesen vitatkozom erről a kérdésről, kedves Valaki!
Lassan, lassan nincs miniszter, akit ne zaklatna a korrupcióellenes hivatal, a DNA (a Nagy Zsolt ügye például úgy látszik mélyen elfeküdt, mintha eredetileg nem is nem kevesebb, mint hazaárulással vádolták volna Zsoltot).
A legerősebb politikai alakulatot, a demokrata-liberális pártot világos, hogy ki igazgatja, nem? Következésképpen az is vegytiszta, szerintem, hogy ki akadályozta meg Tőkés László európai képviselő nőppárti felvételét.
A politikai hatalmat elméletileg a politikai porondon gyakorolt befolyás hatékonyságával szokták mérni. Nos, ki a legbefolyásosabb politikus manapság Romániában?
Tisztelettel, NT
- Ki vezeti az ország védelmi tanácsának bizottságát?
- Ki nevezte ki a titkosszolgálatok vezetőit?
- Ki igazgatja az ország legnagyobb pártját?
- Ki veti be a legtöbb politikai és szociális témát a román közéletbe?
- Ki buktatott meg több minisztert – a miniszterelnök akarata ellen?
Kedves Niculescu űr!
Örülök hogy megint találkoztunk itt, a blogoszférában. Első pillantásra úgy tűnik minthe Basescu mérgezésben szenvedne? Vagy a látszat csal?
bocs. úr…
… amúgy ne aggódjon, ez nemcsak önre, hanem az egész rmdsz- re vonatkozik… Vajon miért? Ja a baloldali elkötelezettségek meg pártszínek miatt… aha…
Mitől jobboldali az államelnökünk, kedves Fairplayguy? Talán amiért pár éve átigazoltatta a pártját a szocialista internacionáléból az Európai Néppártba, ahonnan kiutáltatták Tőkés László jobboldali politikust?
Felhozok egy friss, szerintem releváns példát valódi szélsőbaloldali politizálásból. Kérem, nézzen utána a Cotroceni-i palotába – az élelmiszerárak rohamos emelkedésével kapcsolatos megbeszélésre – nemrég berendelt PDL-vezetők javaslatainak. Stolojan és Boc ugyanis a szó szoros értelmében versenyt fut szoci populizmusból a PSD-vel. Igazándiból ezzel Stolo elvtárs hozza a régi, kilencvenes évekbeli formáját, amikor Iliescu keménybalos elnökünk miniszterelnökeként orcátlanul államosította a romániai befektetők valutáját. Csak úgy, egyik napról a másikra. Ez ugye mind csupa jobboldali „méreg” és „elkötelezettség”, ami eleve kizár bárminemű, a baloldalról indított támadást…
Ami az én ideológiai elkötelezettségemet illeti, kedves Fairplayguy, ha megengedi, én jobboldali politikusnak tartom magam.
Tiszetelettel, enté
fairplayguy úrnak:
http://www.cotidianul.ro/n_cautarea_dreptei-50956.html
A CIVILIZÁLT POLÉMIA SZABÁLYAI
ahogyan azokat az Oxford-i Egyetem 1890-ben meghatározta
Bármely tudományos, társadalmi vagy politikai polémiában a vitának az eszmék cseréjére kell korlátozódnia, és csak azokra az eszmékre, amelyeknek közük van az illető kérdéshez.
A vitázó felek vagy tudományos elméletekkel érvelnek, vagy olyan konkrét, valós tényekkel, amelyek relevánsak a vitatott kérdés vonatkozásában.
A feleknek nincs joguk szóba hozni az ellenfél jellemét, temperamentumát vagy múltját, mivel ezek se nem cáfolják, se nem erősítik meg az általa fenntartott eszmék igazát.
A feleknek nincs joguk az ellenfél gondolati hozzáállását meghatározó okokat firtatni, mert ezzel elterelik a vitát magáról a szóban forgó kérdésről.
Az ellenfél megbélyegzése azáltal, hogy megnevezzük a gondolkodói iskolát, társadalmi osztályt vagy politikai pártot, amelyhez tartozik, a polémia szabályainak megsértését jelenti, és az érvek hiányából eredő gyengeségről vall.
Egy civilizált polémiában csak az ellenfél egyedi személyként, és nem valamilyen iskola vagy szervezet tagjaként felhozott érvek számítanak. Nem attól van igazad, hogy materialista gondolkodó, munkáltató, avagy laburista vagy, hanem csak attól, hogy érveid meggyőzőek-e vagy sem.
Szóval az RMDSZ nagy elkötelezettje és híve lenne Tőkésnek mivel a néppárti szavazásnál mellette voksolna?
Globálisan nézve a dolgokat, ez nem pont egy óriási szemenszedett hazugság?
Kedves Fairplayguy úr!
1. “Szóval” fölösleges feltételes módot használnia, mert egyértelműen megtörtént: az RMDSZ a Tőkés László EPP tagsága mellett volt (és maradt) – Bukarestben és Brüsszelben egyaránt (nem így a jobboldali demokrata-liberálisok Brüsszelben, holott a főnökük mást ígért Bukarestben).
2. “Globálisan” tekintve az Ön blogbeli hozzáállását, ha megengedi, újból megkockáztatom ajánlani az oxfordi szabályok (ld. előző beemelésem) hű alkalmazását.
Tisztelettel enté
Niculescu úr, gondolja hogy oxford folyamatos szajkózása megmenti az igazság elviselésétől?
Attól hogy a világ szeme előtt szerepet játszó RMDSZ nem meri megtenni azt hogy nyugaton Tőkés ellen beszéljen?
Igenis jó viszonyban vagyok az igazsággal, kedves Fairplayguy úr.
Az oxfordi szabályok sem írnak elő mást, mint a tényekkel alátámasztott polémiát. Én például azt írtam, hogy az RMDSZ nem csak Brüsszelben, hanem Bukarestben is a Tőkés László EPP tagsága mellé állt, áll. Ennek tükrében, a reagálásából azt veszem ki, hogy Bukarest a Nyugathoz tartozik; avagy azt, hogy Önt nem igazán érdekli sem az igazság, sem a civilizált vita.
Tisztelettel, nt
Bukarestben is mellé állottak, csak kicsit másképp mint Szatmárnémetiben a kongresszuson amikor is kirúgták őt a pártból?
Tőkés László RMDSZ tag, kedves Fairplayguy! Következésképpen, nem rúghatta ki senki a “pártból”. Szatmárnémetiben sem. Ez tény és való. Amivel Ön úgy néz ki, Oxford ide vagy oda, hadilábon szokott állni.
Ja, sőt az úgy értendő hogy ön és kollégái egyenesen megtisztelték amikor leváltották tiszteletbeli elnöki funkciójából ott azon a bizonyos szatmárnémeti RMDSZ konferencián? Vajon a szóbanforgó személy is ugyanúgy érezhette, Oxford ide vagy oda?
a 18. beírásából: “csak kicsit másképp mint Szatmárnémetiben a kongresszuson amikor is kirúgták őt a pártból”
kirúgták, vagy nem rúgták ki, kedves Fairplayguy úr? ez itt az oxfordi kérdés.
Nézze Niculescu úr, véleményem szerint az a tény hogy az RMDSZ Szatmárnémetiben megfosztotta Tőkés Lászlót tiszteletbeli elnöki funkciójából, csak az első lépés akart lenni a fent említett köztiszteletben álló személy ellehetetlenítésében. Szerintem a bűntény, az bűntény még akkor is ha azt minimalizálni próbálják az ügyvédek… Vagy mondjuk az RMDSZ pártkatonái…
Igaz-e Niculescu úr?
Mindig igaza van, kedves Fairplayguy úr! S fordítva: a “pátrtkatonák” mind bűnősök s hazugok. Én is magamra veszem az inget, habár ott sem voltam Szatmárnémetiben.
Minden jót, enté
Csak az vegye magára az inget, akire az tartozik…
Fiúk, nehogy a román politikai szereplőket kezdjétek ideológiai alapon osztályozni. Bármelyik átigazol bárhová, ha az érdeke azt diktálja. Nagyon gyengék a politikai hagyományok szabta normák náluk, nem mintha nálunk olyan betonbiztosak lennének
Base sem különb a többinél, a többi sem jobb nála. A közeledés, együttműködés, netalán segítség nem fog politikai oldalról jönni soha. A román civil-szféra, a román értelmiség, illetve a velük való kommunikáció jelenti, jelentheti számunkra az önrendelkezés fele vezető út sikerét. A politikum, majd kényszeredetten elismeri a már agyonrágott evidenciát, és azt mondja, hogy tulajdonképpen ő találta ki. Hogy csak egy hazai példát mondjak erre, az RMDSZ esete a Szapientiával.
A Tőkés László által, Marosvásárhelyen szervezett EFA kihelyezett frakcióülésen Smaranda Enache előadását meghallgatva még jobban megerősödött bennem az előbbi feltevésem. Persze az út vége nagyon messze van, és illene, ideje lenne minden erdélyi magyar politikai és közéleti képviselőnek egy követ fújni az önrendelkezést illetően (legalábbis a belső viták felett kellene egy PR konszenzusnak lennie). A mostani “egyezkedést” csak színháznak tartom az erdélyi magyar politika falusi kultúrházának ócska színpadán, nem ez fogja a konszenzus kezdetét jelenteni. A vonatok csak mennek, mennek ki az állomásból…
Hi Zoltán,
Majdnem húsz éve dolgozom együtt, sőt: baráti viszonyban vagyok a román civil társadalom több képviselőjével, akik közül jó páran Tusványoson is megfordultak, megfordulnak ezen a héten is. Gabriel Andreescu, Renate Weber, Smaranda Enache, Mircea Toma, Cristi Preda, Cristi Pîrvulescu, Dorin Tudoran stb. mind nagyon vagány, szabadelvű – magyar ügyben is nyitott – gondolkodó. (Engedd bölcsködjem el Tusványos kapcsán, hogy az én kezdeményezésemre küldtünk meghívót ezeknek a nagyszerű embereknek a bálványosi nyári egyetemre, amikor a budapesti és a bukaresti Naumann Alapítvány volt a főszervező).
Nos, sajnos az a tapasztalatom, hogy egyrészt összességében a civil szféra nem múlja fölül a politikai felhozatalt. Másrészt pedig kétlem, hogy a nem-kormányzati szervezetek komoly befolyással bírnának a dâmboviţa-parti döntéshozókra, legkevésbé kisebbségi ügyekben. A Soros Alapítvány, a Pro Európa Liga, a Pro Democraţia, a Helsinki Bizottság (APADOR-CH), az Academia Caţavencu (Agenţia de monitorizare a presei) stb. mind hasznos és hatékony civil eszköz. Viszont kötve hiszem, hogy ezek akár középtávon is képesek „ráerőszakolni” a magyar önrendelkezést a PD-L, PSD, vagy akár a PNL politikusaira.
Szia, Tónhal
Szia Tóni!
Sajnos nincs más híd (vagy én nem látom) a román társadalom felé. Én sem hiszem, hogy önmagában a román(iai) civil szféra képes lesz az áttörésre, de lesznek/vannak szövetségeseink Európában, most már embereink is tevékenykednek Brüsszelben (nem feltétlenül az RMDSZ EP képviselőire gondolok), talán lassan mi is tudni fogjuk itthon, hogyan kell hatékonyan tevékenykedni…
Román partnerek nélkül nem fog menni. A baszkok más szabályok szerint (is) működnek, de nem hiszem, hogy nekünk kellene az ő módszerük.
A politikus bármiért síkra száll, ami több szavazatot hoz neki, mint amennyit elvisz, ezért nem is építenék a politikusok meggyőzésére. Szerintem az zsákutca. Őket tájékoztatni kell, és a közvéleményt kell megnyerni (egyelőre csak kevésbé ellenségessé szelídíteni), aztán a politikus megszavazza az édes anyja kivégzését is, ha eljött az ideje.
Tapogatózunk a setétben, de úgy tűnik nincs komoly elképzelésünk arról, hogy miként kezdjük el ezt a fajta munkát. Kimerülünk abban, hogy egymással vitázunk az önrendelkezés szükségessége fölött. A kampányban jó szlogennek bizonyul, de sokszor maga a kampányoló sem gondolja komolyan. RMDSZ berkekből sorolhatnám az ide vonatkozó neveket. Biztos van a másik táborban is ilyen.
Én úgy látom, hogy Tőkés jó munkát végez e téren az EP-ben, csak az ő személyét annyira sikerült démonizálni a román közvélemény előtt (hatékony RMDSZ hátszéllel), hogy alkalmatlanná vált a közvetítésre a románság felé. Ő a nemzetközi fórumok felé hiteles és hatékony megjelenítője a romániai magyar önrendelkezési törekvésnek, és ha ott is nem szerveznek valami eredményes lejáratási kampányt ellene (Markó Béla cinikus levele, Tőkés az EFA-ba történő felvétele kapcsán egy egész jó próbálkozás volt), úgy gondolom, sok munkát spórol meg nekünk.
Hi Zoltán,
Etnikai jogokért szerintem hiába fordulunk Brüsszelhez. Persze nem árt, ha az EP mellénk áll, de kétlem, hogy ilyen feladatot vállalnának az európai képviselők. Marad Bukarest, pontosabban három párt: a PD-L, a PSD és a PNL. Az ő képviselőit kell valamiképpen meggyőzni, hogy nem ártunk Romániának, sőt: amennyiben jól érezzük magunkat itthon, az ország is hasznát veszi az ittlétünknek. Viszont még mielőtt a Dâmboviţa-parton lobbiznánk a magyar önrendelkezés ügyében, mi magunk kell kidolgoznunk egy átfogó, forrásokra, felelősségre, határidőkre stb., azaz részleteiben kidolgozott programot – mind a szórványra, mind a Székelyföldre vonatkozóan. Ahogy a tankönyv előírja: célkitűzés, stratégia, taktikák, eszközök, időrend stb.
Szitó
@Tóni
Egyetértenék, ha hinnék abban, hogy a politikusokat meg lehet győzni
Brüsszelben azok érzékenyek az etnikai jogokra, akik maguk is szívó ágon állnak, és van belőlük néhány…
A program elsődleges kellene legyen, és tiszta szégyen, hogy még nincs egy mindenki által elfogadható változat, egy erdélyi magyar nemzeti minimum-program.
Azt is körvonalazni kellene, hogy mi a teendő a különböző fórumokon (EP, Parlament, megyei önkormányzatok, média, stb.), csak amíg mindez kizárólag a politikusok dolga, vagy kiváltsága, addig eredmény nem lesz. Kakaskodás a szemétdombon, sárdobálás, csúfolkodás, irónikus nyilatkozatok, semmittevés, gáncsolás ez a politikusok asztala. Az a néhány kivétel, akit érdemes lenne megnevezni, csak a szabályt erősíti.
Üdv.
Zoltán,
Egyrészt semmi sem akadályozza meg a „nem-politikusokat” abban, hogy programot alkossanak. Másrészt én nem ítélném el, en bloc, a politikusokat. Elvégre te magad is azokra támaszkodnál Brüsszelben (még ha csak a kisebbségi sorsban élőkre számítasz). Végeredményben az önrendelkezési programot csakis egy politikusok-szülte, a Hivatalos közlönyben megjelent törvény által alkalmazhatjuk…
Tónhal
Tudom Tóni
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs a nyár folyamán el is kezd egy fajta egyeztetést a székelyföldi városok vezetőivel, civil szerezeteivel, politikai szereplőivel. Ha nem lennének az őszi választások, és nem kellene számítani a politikusok színjátékára, talán születhetne is valami, vagy valaminek a magja
Tudod, a politikusokban nem tudok bízni. Annyira kiábrándítottak az utóbbi 10 évben, hogy nem holnap lesz a napja, amikor valami jót is fogok róluk feltételezni.