Kedden (március 14.) villámlátogatás Bukarestben, végszavazások és bizottsági kötelezettségek – pl. a katonasággal kapcsolatos kötelezettségeről szóló törvény vitája – miatt. Délután jönnek a hírek az államelnök esetleges udvarhelyi látogatásáról. Új helyzet, izgalmas. Telefonos konzílium az EMNT vezérkarával, javaslom, hogy ne engedjenek a 48-ból, vagyis a Kiáltványból, a székelyeket ugyanis ezzel hívták csatasorba, ha elmarad, nagy lesz a csalódottság. A kompromisszumot máshol kell, ha kell, keresgélni. Ennyiben maradunk.
Este repülés haza, nemzeti ünnepen képviselőnek otthon a helye.

Szerda, Március 15. A reggel beszédírás közben talál. Csak a kezdet nehéz, míg megtalálom a nyitógondolatot. Az idén ez Vörösmarty Mihály Hymnusának két szakasza. Innen már maguktól jönnek a mondatok.
Ünnepelünk először Zsombolyán (délben), majd Temesváron (délután). Jó a hangulat, jók a beszédek, együtt vagyunk (kb. 400-500, lélekben szeretném hinni, hogy többen). Közben kapom az sms-üzeneteket Udvarhelyről. Mi a szónoki mikrofontól üzenünk a székelyeknek: “a mi harcunk nélkületek nem lehet sikeres, a ti harcotok nélkülünk nem lehet eredményes”. A bánsági székelyeknek jól esik, a bennszülött temesváriak közül nem mindenki lelkesedik. Ismerős ez a viszonyulás, a választási kampány során többször szembesültem vele. Egyes barátaim szerint a 2004-es választást majdnem elbuktuk emiatt. Mégsem lehet kihagyni, egyrészt, mert igaz, másrészt, mert hiszek benne. “Ez így van és én így is gondolom” – mondotta egykori reformos barátom. Igy van és én így is gondolom!
Este találkozok egykori osztálytársaimmal, 30 éves érettségi találkozóra készülünk. A lányok szebbek mint érettségiző korunkban. Vagy csak érettebbek?

Csütörtök (március 16.) – Ünnep utáni hangulat, nagy a csalódottság a román médiában. Szerintem inkább elszalasztott esély a székelyföldi autonómiért történő összefogás látványos megjelenítésére, pedig ezt kellene bizonyítani mint Bukarest, mind Európa felé. Az RMDSZ-vezérkarnak ez meg sem fordult a fejében. Ha megfordult volna, tartok tőle, hogy az SZNT&MPSZ korifeusok nem lelkesedtek volna. Volna…Volna… Maradjunk annyiban, hogy elszalasztott esély. Basescu délutáni látogatása bombaként robban. Meghallgatom a híreket, informálódom, közben látom a verejtékcseppeket Verestóyék arcán. Bizony, úgy tűnik, az alternatíva hathatós államelnöki segédlettel körvonalazódik, a monopólium megtörni látszik. Szomorú, hogy erre így kerül sor és nem szerves fejlődés útján, közös megegyezés alapján kidolgozott játékszabályok szerint, ahogyan az demokráciákban lenni szokott. Vagy túl sokat várok el önmérsékletből, önkorlátozásból az erdélyi magyar politikai elittől? Lehet, hogy ez csak a mesében van így, a való politikai világban a hatalomban önként senki nem osztozik mással, még kisebbségi társadalmakban sem? Vagy főleg ott nem?

Az SZKT/SZET szombati (március 18.) ülése ismételten igazolja: javíthatatlan naiv vagyok. A “párt” összezár az elnök körül, egysége majdnem töretlen. Kevés a disszonáns, a mainstreamtől eltérő megszólalás (Eckstein, Kónya). Meglepetés Verestóy új hangja, a “gyökerekhez való visszatérés”, az egykori közösségi önkormányat idilli képe, gondterhelt megfontoltság, stb. Nem hiszem, hogy valaki komolyan veszi, a szenátor szájából nem is hiteles. És most már lehetetlen is, sajnos. Túl sok a gyógyíthatatlan seb. Már csak valamilyen magyar koalíciónak van realitása, közös érdekek mentén. De ennek még nem jött el az ideje, mindaddig, amíg a mainstream úgy látja, izomból megoldható, nem hajlandó ezen elgondolkodni. Ezt érzem Markó ingerült, sokszor hamisan csengő szövegéből is.
Frunda mester ismét rajtam próbálja gyakorolni az általa sajátosan európai demokráciát, de azért a lényeget el tudom mondani: “Elvtársak! A lehető legrosszabbul kezeltétek a Székely Naggyűlés kérdését, mind kommunikációs -taktikai, mind politikai-stratégiai szempontból”. Majd megismétlem a kulcsszvakat: munkamegosztás, többszólamúság, komplementaritás, összecsengő és egymást erősítő álláspontok az autonómia kérdésében.
Meglepetésemre Béla válaszai szelídek és rezignáltak, háromszor egyetért megállapításaimmal. Örülök, hogy ismét sikerült tematizálni. Azért nincs okom elbízni magam.
Kora délután Sógor Csabával és Bodó Barnával elindulunk Budapest felé. Rövid megálló Kolozsváron kisebbik fiamnál, Tamásnál, majd az immár megszokott módon összeszedjük Sziszit Nagyváradon. Még éjfél előtt megérkezünk Budára, együtt a régi reformos csapat. Ismét megállapítjuk, hogy ilyen felállásban már csak FIDESZ-kongresszuson vagy Tusványoson szoktunk találkozni. Reménykedem, lesznek még más alkalmak is… Másnapba nyúlik az éjszaka és a helyzet elemzése. Okosak vagyunk mint régen. Szerencsére a Kongresszus csak 11-kor kezdődik.

Vasárnap (március 19.) Körcsarnok – a FIDESZ MPSZ 19. kongresszusa. Számolgatom, hányról hiányoztam az elmúlt 16 évben: talán háromról. Veteránok vagyunk ebben is. Sok barát, ismerős, jó emberek, jó arcok. Figyelünk az üzenetekre, értékeljük a szellemi produkciókat, pl. Eperjesét. Engem meglep Mikola jelölése kormányfő-helyettesnek, bár régről ismerem szellemi kapacitását (a MVSZ stratégiai bizottságában találkoztunk először valamikor a 90-es évek végén) és karizmája is lenyűgöző. Felszisszenünk, amikor a határontúliak állampolgárságáról és szavazati jogáról, meg a jobboldal következő húszéves országlásáról beszél, érezzük, ezt még hallani fogjuk balról eleget (bizony így lett, sajnos). Szakértő barátom morog mellettem: így járnak a pártok, ha öntörvényű értelmiségit beengednek a politika porondjára. Kampányban zárójelbe kerül a véleménynyilvánítás szabadsága, ilyenkor a kampánystáb diktatúrája érvényes.
Orbán visszafogott, amikor a 3,2 millió szerző által megalkotott könyv, a “Cselekvő nemzet programját” mutatja be, nem sziporkázik, mint általában, jól jeleníti meg a rá osztott államférfi szerepét. Akkor élénkül meg, amikor “Ferenc testvér” (copyright by Eperjes) ámokfutásáról beszél (“egy ember, egy program, egy szavazat”). Vitatkozunk az időzítésen, van-e elég idő az üzenet leszivárgására a társadalom mélyrétegeibe. Úgy érzem, az időzítés pontos, élő klasszikus Ron Werber pajtás szerint négyévente egyetlenegy napon kell az ellenfélnél jobb lenni, ez a választás/szavazás napja. Legyen igazam!

Délután nélkülem indul az EMNT-csapat (Tőkés László, Szilágyi Zsolt, Bodó Barna, Kató Béla, Sógor Csaba) Brüsszelbe. Utolsót egyeztetünk Ferihegyen a fontosabb üzenetekről, majd irány – Temesvár érintésével – Bukarest: vár a házelnök-választás, úgy ítélem meg, munkaköri de főleg becsületbeli kötelesség ott lenni.

Budapesti barátaim szerint a bloggolás baloldali szokás. Ezek szerint baloldali lettem? Kérlek, szóljatok, ha így érzitek.