Ke 7 márc 2006
Barátaim!
Első indulatból akartam írni a múlt kedd (február 28.) délutáni frakciók-kormányzati tisztségviselők szeánsz élményéről, de akkor sikerült visszafognom magam, aztán meg túl jól sikerült a kivárás mostanáig. Sajnos, az engem bosszantó kérdések most is időszerűek, továbbra is bosszantanak, legfeljebb higgadtabban tudok viszonyulni hozzájuk.
Bosszant például, hogy a frakció többsége ingerülten viszonyul minden kezdeményezéshez, ami Macovei igazságügyi miniszter-asszonytól származik. Szép lassan a heti 5(ven) perc gyűlölet erről szól. Újabban pedig, amikor leckéztetni akarjuk a koalíciós partnereket, valahogy úgy adódik, hogy ellenállásunk mindig egy-egy antikorrupciós törvénytervezet esetében mutatkozik meg (Szenátusban a PNA/DNA-eset, Képmutatóházban az antikorrupciós fedett ügynökökról szóló SKR bukott meg kimutatható RMDSZ-segédlettel). Ismét mondom, nem jó ez így, hívjuk meg Macoveit egy igazlátó napra a frakcióba. Senki nem lelkesedik, még Eckstein Péter sem támogat meg, pedig számítottam rá. Majd legközelebb, mondja és hív sörözni…
Elkeserít viszont a “Párt” és annak egyetlen legitim hangja, Markó Béla viszonyulása a március 15-i Székely Nagygyűléshez, melyet miheztartás végett a képviselők és kormányzati embereink előtt ismét elmondott: nem politizálunk a nemzeti ünnepen, nem értünk egyet semmilyen kikiáltással, az autonómiát nem így kell kivívni, hanem politikai tárgyalások során és azt egyedül az RMDSZ tudja, meri, teszi… Diszkréten árnyalom a kérdést: nem értek egyet az elhatárolódással, sem a kikiáltási diverzióval, merthogy erről szó sem volt (“lehet, hogy most már nem, de mi tudtuk, hogy a szándék megvolt” – jön az autorizált válasz). Az elhatárolódás öngyilkos dolog, jól jöhet még ez a népi megmozdulás és társadalmi szolidaritás az RMDSZ-nek, amikor majd – talán mi is megérjük – valamilyen formában a hivatalos politika napirendjére kerül a székelyföldi regionális autonómia ügye (ahogyan történt a kulturális autonómiával is). Továbbá elismétlem szövegemet a többszólamúságről és a munkamegosztásról. Kivívom az elnök haragját, meglepő vehemenciával teszi helyére a dolgokat, nehogy másnak is eszébe jusson árnyalni. (Kilépve az időből, most olvasom Bakk Miki Krónikás-vezércikkét, nem először gondoljuk hasonlóan, pedig isten bizony nem egyeztettünk. Ugyanakkor nem értem Kelemen Attila értetlenkedését, bár az ünneppel kapcsolatos életérzése nem áll távol tőlem. De erről többet máskor, talán máshol…) Kicsit elmegy a kedvem az ellenállástól is, fellángol a szokásos reménytelenség érzése, a rossz oldalom állás hullámzó dilemmája, de próbálom nem mutatni. Néhány kolléga lelkes értetlenkedését, leckéztetésnek szánt eszmefuttatását rezzenetlen arccal hallgatom, pedig fáj, hogy ennyire képtelenek vagyunk felfogni a székelyudvarhelyi nagygyűlésben adódó helyzetteremtő lehetőséget.
Kihagyom a sörözést, nyalogatom lelki sebeimet egyedül, hazafelé menet.
Csütörtökön ellenállok, megszavazom az antikorrupciós fedett ügynök-törvényt, majd elrepülök haza Temesvárra OTP-bankfiókot avatni. Persze, lekésem, mert késik a repülő, de a lényegre, a zárófogadásra odaérek.
Pénteken (március 3.) temesvári fogadóóra, majd egy nem túl sikeres tanácskozás az EMNT temes megyei küldötteivel. Remélem, a március 11-i nagygyűlés jobban sikerül. Kimarad az esti pingpong, pedig megígértem revánsot lelkipásztor barátaimnak, az ökuménikus klerikális reakciónak. Sajnálom. Most éppen én állok vesztésre. Pótoljuk két hét múlva.
Szombaton (március4.) jól sikerült találkozó Temes és Arad megyei (al)polgármesterekkel és az Advocata pályázatíró és tanácsadó műhely munkatársaival. Majd ugyanez fiatal potenciális pályázatíró szakértőkkel. Alakul a háló, mint púpos gyerek a prés alatt.
Vasárnap délben Nagyváradra utazom megbeszélni a március 11-i Láncos -templom reloaded tartalmi kérdéseit. Kezd összeállni, erről később részletesen is vallok nektek.
Vonat visz Bukarestbe, éjszaka, Presser-életérzés. Nem szeretem a vonatozást. Repülni jobban szeretek.
Hétfő reggel, álmosan érkezem, az állomásról direkt Baneasara, a hárhedt Rendőrakadémiára megyek. Nem, nem álltam be rendőrnek az RMDSZ idevágó kampányán felbuzdulva (tényleg, a Transindex bepuhult, elfelejtette cikizni a rendőrtoborzó plakátokat. Vagy csak az én figyelmemet kerülte el?). Tehát itt zajlik egy igen érdekes tanfolyam a hírszerző szolgálatok reformjáról. A szervező a George C. Marshall Biztonságpolitikai NGO, amerikai szakértők okoskodnak a titkosszolgálatok és a demokrácia veszedelmes viszonyáról (általában nem a demokrácia győz). Forró téma, munkaköri kötelesség meg érdekel is. Rádöbbenek, hogy Basescut az amerikai gyakorlat ihlette, a PATRIOT Act és hogy ez nálunk igen nehezen fog működni. Hozzánk Európa közelebb van. Ebben is.
Egész héten zajlik, holnap is jövök, amint a Nastase-házkutatási engedély elutasításán túl leszünk. Borítékolom ugyanis, hogy bukni fog az is és az sem lesz idegen tőlünk. A szavazás ugyanis titkos. Akinek van, az lelkiismerete szerint szavazhat.
Jó éjszakát mindenkinek. A koalíció máma már nem hasad tovább.
A székely nagygyűléshez szólnék hozzá. Az a nagy gond, hogy a szervezők (Gazda Zoltán, Ferencz Csaba) nyilatkoznak valamit, aminek pont az ellentétét hozzák a román hírügynökségek, amit aztán átvesz a sajtó, és kész a világvége-hangulat. Ilyenkor az lenne a minimum, hogy pontosítást kérünk, és nem csak a hírügynökségektől, hanem a sajtótól is. Érthető, hogy sokak összehúzzák szemöldöküket, ha azt olvassák, hogy Gazda kijelentette: március 15-én kikiáltjuk az autonómiát. Pedig tudom, hogy ilyent nem mondott, és nem is mondana…
A Mediafax tegnap is torzitott egy jot, a Basescu-nyilatkozat kapcsán, amely teljesen korrektnek tűnt. Amíg meg nem néztem a tévében,majd az elnöki hivatal honlapján az államfő sajtótájékoztatóját… vagy mást nyilatkozott a hírügynökségnek, és mást mondott a sajtótájékoztatón, vagy a fene tudja.
Persze a magyar kollégák egy része se különb, lásd a sok ökörséget, amit az MVSZ és a MIÉP-Jobbik közlemények tartalmaznak a székelyudvarhelyi harckocsik kapcsán. Egyrészt félretájékoztatnak a tankok kapcsán, másrészt ők is autonómia-kikiáltásról beszélnek. Nem könnyű így dolgozni, se politikusnak, se újságírónak. De azért jó munkát!
Kalimpál a szívem, mert egyszerre két fazékban, blogban, főnek kedvenc étkeim. Magyari-Vincze Enikő hátán rotyog az Egyetem kérdése. Tibornál érzem az autonómia illatát.
Ennyit az innyencségről. Remélem nem csak csámcsogás marad a rengeteg hozzászólás, érvelés. Hanem kerül egy antropológus, szociológus aki összegyűjti, értelmezi a véleményeket és leteszi a nagybetűs LEGITIM politikum asztalára.
Önekik pedig lesz bátorságuk belelapozni. Mert ugyebár a szakszerűség kényelmetlen, azzal nem lehet vitatkozni, esetleg lépni kell, politikusi minőségben. Persze ebben az esetben a Krémnek már nem lesz ideje csupán azzal törödni, hogy a polgármester haverok, és a szűk rokoni kör, jövőre cukorrépát ültessen-e vagy napraforgót, mit is fog a hatalom támogatni, mert lépni kell. A társadalom örjöng.
Igen, azt gondolom csak szakszerű felmérésekkel, lehet társadalmunk reális igényeit felmérni, és a kisléptű politikumot nagyléptekre sarkalni.
Engem személyesen pontosan a fent említett két forró téma, a bennük vetett hit, volt képes 3 év Budapesti doktori képzés után hazatérésre szólítani. Sarkalni szeretnék minden vezető személyiséget, ne hagyjon csalódni az álmaimban. Hiszem, hogy nem vagyok alsóbbrendű mint egy svéd, baszk vagy akér egy Dél-Tiroli német. Én is érdemlek életképes (tökös) politikusokat.
Visszatérve a nagygyűlés(ek)re, ezekre mindig is szűkség volt. Megmutatjuk magunkat a többségnek, egymásnak. Fogjuk fel úgy őket, mint egy Csíksómlyói István a király koncertet, mint egy Virágvasárnapi kikerülést, Szentgyörgynapi vásárt. És egyúttal emlékezzünk, örvendjünk egymásnak, és remélhetőleg nem fütyölünk majd mint a
Marosvásárhelyi Omega koncerten.
Tisztelettel mindenki iránt, Szilamér
Felretajekoztatas uggyel reszben egyetertek, de erre megoldas lehetne, ha romanul is elkuldenek a magyarul nem ertoknek a szoveget. A felretajekoztatas kovetkezmenyerol szeretnek nehany szot irni. Tegnap lanyom azzal jon haza az iskolabol, hogy megdobtak a a szomszedos suliba jaro fiuk, azt mondva: Muie la unguri! Elnezest a csunya szoert, de en mar kb. 10 eve nem hallottam ilyen esetrol Bukarestben legalabbis. Ennyit a kovetkezmenyekrol.
Nekem valahogy nem az egymásnak örvendés ugrik be a márc. 15-i Székely Nagygyűlésről, vagy nevezzük, aminek akarjuk.
A keserű szájíz onnan ered, hogy nagyon úgy érzem, a szervezőket egyrészt a mindenáron való szereplési, feltűnési vágy, az állandóan figyelem központjában levés foglalkoztatja, másrészt az is megelégedésükre szolgál, hogy megint sikerült egy kis borsot törni a többség orra alá. Előbbi no comment, utóbbi pedig – amellett, hogy nem igazán korrekt harcmodor – még csak nem is használ se autonómiának, se egyéb célkitűzésnek.
Az úgynevezett félretájékoztatással pedig legyünk már komolyak. Nincs kényelmesebb, mint hátradőlni és kéjesen fürödni a kósza, de egyre inkább erőre kapó álhírek(?) zuhatagában, amikről ugyebár jól tudjuk, hogy a jelenlegi konjunktúrában vállalhatatlanok, de azért milyen jólesik, hogy legalább a sutymutyolók szája kimondja helyettünk; majd – miután a fél ország tele van már azzal, hogy a székelyek kiáltják ki a köztársaságukat márc. 15-én – gyorsan és mélységesen felháborodunk, hogy megint félreérte(lmez)nek és bántanak minket.
Ahogy Kötekedőék mondanák: Ruşinicăăăă!
Ünneplés.
Akinek az az érdeke vagy a kiszabott feladata, hogy félretájékoztasson, az meg is teszi.
Markó és holdudvara ugyazat mondja, mint Băsecu. Csak magyarul.
Mond Tibi, van abban a frakcióban, aki legalább egyszer nem állt ki Markó mellett ellenedben? Lehet, hogy arról a sörről mégsem kellett volna lemondanod.
Macovei és a titkosügynökök
Csíkszeredai lakásunkba 1995-ben szereltek utoljára olyan lakáslehallgatót, amit felfedztünk. Majd miután leszereltük, házunk előtt (kedves édesanyám …) hetekig kocsiban ülve olvasták a fiúk az újságot … telefonon pedig fenyegtőztek …
Egyik legjobb barátomat 2000 táján munkahelyéről vitték el saját házát kutatni – illegális rádióadót kerestek nála -, mellesleg megkérdezték miért barátkozik velem. Bár a távközlés minisztérium emberei házkutattak, mind a mai napig nem tudtam meg milyen alapon tették?
Emlékszem a ’89 előtti keserves vicceinkre, amikor legszűkebb baráti körünkben is azt találgattuk, vajon közülünk ki a besúgó?
Ha a demokrácia, a civil társadalom uralma, a provokátorok és denunciásnok törvényes elismerését jelenti, akkor velem baj van, mert én ezt nem szeretem.
A hivatalos besúgók után, hazafias lelkesedéssel jelennek majd meg az önkéntesek.
Attól, hogy Móni baba copfos és ahogy asztalhoz ül, cipőjét lehúzva szellőztet, még lehet, hogy nem az igazi. De jól kommunikál.
Csutak István
A kikáltós rémhír könnyű labdát adott a pártnak, mert nem kellett sokat gondolkozni, hogy milyen indokkal is határolódjon el.
Egyetértek abban, hogy az rmdp-nek is jól jöhetett volna ha finomabban teszi ezt, mert ha netalán előrehozott választások lesznek és a többségi elit nem csinálja meg mégegyszer azt a szivességet, hogy Frundára támad, akkor miből lesz meg az 5%?
Nagy István megállapítása pedig találó, mert az rmdp is azonosult azzal a basescui elvvel, hogy márpedig egyetlen politikai párt sem kéne meglovagolja az eseményeket.
http://www.autodeterminare.com