Tehát az elmúlt hét (febr. 20-26):

Hétfőn Sógor Csabával munkaebédelünk a bukaresti Magyar Nagykövetséggel. Dolgoznak a fiúk, mi is. Mindenki teszi a dolgát. Rossz hír, hogy nem valószínű a magyar-román kulturális miniszteri csúcs a nagyszentmiklósi Bartók-évfordulós ünnepségeken március végén. Pedig ha van megfelelő alkalom a barátkozásra nyugodt lelkiismerettel (politikusnak van ilyen?) akkor ez az. Gondolkodunk együtt az okokon:
- kampány? (annál inkább lehetne!)
- a feszülőben levő koalíciós – értsd RMDSZ vs. a többiek – viszony átgyűrűzése a határon túlra? (nem szokott ez ok lenni baloldali kormányok esetében)
- vagy egyszerűen odaát nem érzik a lehetőséget? Bartóknak számunkra nincs ilyen üzenete?
Minden változat lehetséges. Eldöntöm, még nem adom fel, keresem rajtuk a fogást még egy kicsit, a nagyszentmiklósiak megérdemlik.
Rohanunk frakcióülésre. Helyzetkép: a kisebbségek jogállásáról szóló törvény nem halad. Meglepődünk. Az illetékesek jelentik, egyelőre közös megegyezéssel átugrották a 2. cikkely (“kisebbségek – államalkotó tényező”) megvitatását. Mondom, ez nem biztos, hogy a legjobb taktika, hasonló esetekben már szívtunk (memóriagyakorlat, emlékezzünk a régi szép időkre), jobb lenne most tiszta vizet önteni a nyílt kártyákba, míg az EP úgy tesz, mintha ránk figyelne, országjelentés céljából. Pillanatok alatt fellángol a vita, illetékesek haragszanak, hogy már megint akadékoskodok. Ezt ők is tudják, de mit lehet tenni? Hangosabban kiabálni, feszíteni, ilyesmi. Ennyiben maradunk.
Bizottsági beszámoló kapcsán elmesélem a tényállást a nemzetbiztonsági törvénycsomaggal. A témának kijáró figyelem. Mondom, alakítsunk ki frakcióálláspontot. Elnapoljuk, ráérünk később is.

Keddre (febr.21) maradt a bizalmatlansági indítvány vitája és a szavazás. Sajnos. Nagyváradra kellett volna utaznom Toró József nagybátyám temetésére. A tágabb családban ő volt a legöregebb Toró, most hogy váratlanul elment, apám lett a rangidős. Összegyűlt a Torók klánja Kányádtól Budapestig, nélkülem. Őszintén sajnálom, néhányukat évtizedek óta nem láttam. Utólag már tudom, hogy mehettem volna (kb harminc szavazattal több a nem, mint az igen) de nem szerettem volna, ha miattam bukik el ez a szerencsétlen Tariceanu-kormány. Bár ami késik, nem múlik. Én a májusi orszájelentés után számítok erre.

Délután bizottsági ülés: vendégünk Sergiu Medar tábornok, az államelnök újdonsült nemzetbiztonsági tanácsnoka. Magyarázza a magyarázhatatlant, hogyan is van az államtitoknak minősített nemzetbiztonsági törvémytervezet-csomaggal, ami az asztalon vár minket névreszólóan. Kap a pofájára. Az államelnök helyett is. Tőlem is: “legfeljebb belső használatra készült dokumentumokról lehet szó, semmiképpen törvénytervezetekről, az államtitol pedig külön nonszensz, tessék elolvasni a titoktörvényt. Ha jól értettem az üzenetet, az államelnök megkér minket szépen, egyenlőre ne beszéljünk a tartalmáról a nyilvánosság előtt. A titoknok helyesel, jól értettem. Az más, ha szépen kér, mi tudunk várni egy kicsit. A libik örülnek, hogy nem kellett ők elmondják, a demokraták lapítanak, nem tetszik nekik a helyzet. Az ellenzék meglepően csendes. Ha nemzetbiztonság, eltűnik az ideológiai törésvonal. A választási törvények módosításának 2004-es precedensére hivatkozva parlamenti különbizottság felállítását javasolom, tetszik az ötlet, de nem sietjük el a döntést. Egyelőre tanulmányozzuk a dokumentumcsomagot. Jellemző, hogy csak hárman merjük elvinni magunkkal a szövegeket, a többiek ott hagyják az asztalon. Hátha mégis államtitok. Legyünk mi a hunyók, ha kiszivárog a sajtónak. Csak azért is elviszem, ráadásul érdekel is, mi van benne.
Béres Kati türelmetlenül vár, én türelmesen nyilatkozom a MASZOLnak, majd rohanok a reptérre, Temesváron vár a Magyar Kollégium-munkacsoport, véglegesíteni kell a z Apáczay Közalapítványnak benyújtandó pályázatot.

A szerdai nap (febr. 22.) az tárgyalásokkal és az alternatívák mérlegelésével telik el, estébe nyúlik, míg eldöntjük, rendhagyó módon mindkét változatot benyújtjuk. Az egyik zöld mezős beruházás, a Kós Károly Közösségi Központ udvarában – ez lesz az A. változat, a másik – a B. változat – a Katolikus egyház által éppen aznap papíron végleg visszakapott egykori Szent Franciska-árvaház épülete, jelenleg agráávegyészeti kutatóintézet. A Püspökséggel nem tudunk megegyezni a formai feltételekben, bár meglepően pozitív a viszonyulás a tervhez. Reménykedünk, hogy lesz belőle valami. Ha más nem, akkor precedens a visszakapott egyházi ingatlanok közösségi hasznosításáról szóló általános vita kirobbantásához. Erről még biztos lesz szó e naplóban is.
Bármennyire igyekszünk, marad még munka csütörtök reggelre is. Megkönnyebbülök, mikor elindul a küldöttség a többkilós dokumentációval Budapestre, még inkább akkor, mikor megkapom az smst, hogy béadtuk, az ApAlap pedig bévette. Most kezdődik a neheze.

Pénteken (febr24.) sajtótáj a nemzetbiztonsági csomagról meg a CNSAS-törvény kormány általi módosításáról. Szorgalmasan jegyzetelnek, majd utána exkluzívan rekedtre nyilatkozom magam.

Szombaton (febr. 25.) ismét bálozó nap. Ezúttal Dettára megyek, a lugosiak ezért haragszanak, de majd elmúlik nekik. Dettán régen várt és jóleső beszélgetés a Lokodi Attilával, a helyi plebánossal. Majd a helyi csapattal végre megállapodunk: jövő héten heti rendszerességgel beindul a Detta kistérségi parlamenti iroda tevékenysége. Könnyelműen megígérem, három havonta kilátogatok. Nem lesz könnyű tartani, de ígéret szép szó… Még bálozok vagy félórát, aztán indulás haza. Már vasárnap van, ismét eltelt egy hét.