Barátaim és felebarátaim!

Amit ma megtehettek, valószínűleg holnap is megtehetitek, ha csak nem válik már tárgytalanná a cselekvés és megspóroltatátok a munkát – mondom a nép után szabadon. Nem így a bloggolás, mert most pótolni kell a két hét kiesést, lamentálok magamban, miközben lapozgatom előre (és vissza)jegyzési naptáramat, hogy ne maradjon ki semmi fontosnak – és megosztásra érdemesnek – tartott esemény a naplóból.

Amióta megtudtam, hogy Gyurcsány Ferkó is bloggol, bevallom, apadt a tiszteletem a műfaj hitelessége iránt. Elképzelem, ahogyan hosszú és fárasztó kampánynap után Ferenc barátunk számítógépe elé ül és bloggol egy kicsit, megosztva a párt és a kormány gondjait az istenadta szavazópolgárral. De lehet. hogy a mi blog-olvasóink okosabbak mint az övéi. Reménykedjünk.

A múlt heti frakcióülésen (hétfő, február 13.) csendes felháborodásomnak adtam hangot szenátoraink huszárvágása kapcsán, amint ki-ki ellenszavazatával (ketten), tartózkodásával (esmég ketten), illetve távolmaradásával (öten a tízből) járult hozzá a PNA/DNA törvény elbukásához. Ha ezt a szavazást tekintjük a pártok korrupciós indexének – és a szavazást követő közfelháborodás kapcsán meggyőződhettünk, hogy ha ez nem is igaz, a sajtóban való tükrözése ezt mutatja – , akkor az RMDSZ dobogós helyezést harcolt ki a legkorruptabb pártok versenyében. Állásfoglalást kértem a vezérkartól ezt elhárítandó, hiszen vannak az RMDSZ-ben becsületes emberek is. Nem nyertem népszerűségi díjat hozzászólásommal. Vajon miért? Az érintettek hozzáállása érthető de a többiek? Vagy ők vannak kevesebben? Költői kérdések?

Szerda, február 15. délelőtt – a Sfera Politicii folyóiratot is kiadó Civil Társadalom Alapítvány kerekasztal-vitára hív a telefonlehallgatások ürügyén (Cine şi de ce ne ascultă telefoanele?). Jelen van az emberjogi harcosok első vonala (Ticu Dumitrescu, Stelian Tanase, Mircea Dinescu, Sorin Oprea, Dan Pavel, Mircea Toma, Liviu Mihaiu és sokan mások), a PNL illetékes frontemberei Bogdan Olteanu miniszter és Radu Stroe SRI-bizottsági elnök vezetésével, a magyarok (azaz Boros Zoli és jómagam) és sokan mások. Üde színfolt a SRI emberarcú PR-megbízottja (lefegyverző mosolyú és szövegű harmincas kölgy). A PD képviselői távolmaradásukkal vonták magukra a figyelmet, az ellenzék (PSD, PRM) még azzal sem. Kiemelt téma a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülése, ahol titkosították a nemzetbiztonsági intézmények reformját célzó törvénytervezeteket. Ezen mindenki háborog, Basescu államelnök a bírálatok fő célpontja. Közösen féltjük a demokráciát a kialakulófélben levő rendőrállamtól (viccesnek hangzik, pedig nem az!). Parlamenti kivizsgáló bizottság felállítását javasolom a telefonlehallgatásokat tisztázandó (ezt már egy nappal előtte a védelmi bizottságban is javasoltam), továbbá a titkosításon értetlenkedem, hiszen törvénytervezet jellegű dokumentumokról van szó és ha valaminek, akkor a törvényalkotásnak maximálisan átláthatónak kell lennie. Hozzászólásom nagyobb sikert arat mint ahogyan az RMDSZ-frakcióban szokott lenni. Stelian Tanase nyugati példákra hivatkozva teljes szemléletváltást követel a nemzetbiztonsági kérdések parlamenti átláthatósága kapcsán. Arra gondolok, hogy ez nagyrészt miattunk lehetetlen, amíg magyarságát nyíltan vállaló, azt fontosnak tartó képviselő ül a Parlamentben, addig ez nehezen fog összejönni. Vagy az én nézőpontommal van baj? A többi szöveg is jó, várhatóan a vita szerkesztett változatát a SP leközli.
Jó találkozni a Horia Rusu Alapítványt vezető barátokkal (Dinu Zamfirescu és munkatársai) , megígérem, hogy ellátogatok hozzájuk az idei Tusványos dolgairól tárgyalni.

Pénteken, február 17-én Budapesten, a Pro Minoritate Alapítvány székhelyén az idei első közös Tusványos-előkészítő beszélgetés. Még csak az ötletek és az ábrándok szintjén mozog a szervezés, egyetértünk abban, hogy a szabadegyetem (de főleg a diáktábor) amplitudója nagy mértékben függ az áprilisi magyarországi események kimenetelétől. Mivel a tematizálásban még túl sok az ismeretlen, komolyabb viták csak a meghívandó együttesek körül vannak. Körvonalazódik a generációs-kultúrköri ellentét, amely leghevesebben a Tankcsapda meghívása körül lángol fel. Álláspontomat, hogy a Tankcsapda inkább a Félsziget közönségének szól, udvariasan tagadják az ergósok, felmérést is ígérnek a tusványosi táborlakók zenei opcióiról. Székely barátom egyenesen botrányt emleget a zenei színvonal zuhanása kapcsán. Nem győzzük meg egymást, főleg, hogy a veteránok közül Németh Zsolt és Mátis Jenő is átállnak az ellentáborba. Árulás! Segítség!
Felvállalom a román társszervezőkkel való kapcsolatot, valamint a tavalyi tábor ezirányú sikerei alapján az RMDSZ-képviselőkkel való kommunikációt. Rosszmájú megjegyzés valakitől a tömegből, hogy ez a kettő azonos kategória. No comment.

A szombati Csángóbál sajnos kimarad az életemből, mennem kell haza. Várnak a választók – farsangi bálok ideje van, ez a képviselőnek munkaköri leírásában foglaltatik (“Szórakozás? Niná, mer’ pihenés!” mondotta Hofi). Végül Nagyszentmiklóst választom a bőséges kínálatból, mert ez jó alkalom a Bartók-évfordulóval kapcsolatos feladatokat is számba venni.

Eddig jutottam a pótolásban, még hátravan az elmúlt hét. Nemsokára visszatérek. Addig is (fele)baráti üdv minden rendes és rendetlen olvasónak
TTT